Keresés a Bibliában

8Nem engedem, hogy Izrael lába elhagyja a földet, amelyet atyáidnak adtam, ha hűségesen aszerint élnek, amint meghagytam nekik, a törvény szerint, amelyet szolgám, Mózes szabott nekik.” 9De nem hallgattak rá, és Manassze annyira tévútra vezette őket, hogy nagyobb gonoszságokat műveltek, mint azok a népek, amelyeket az Úr kiirtott Izrael fiai elől. 10Ezért az Úr így szólt szolgái, a próféták által: 11„Mivel Júda királya, Manassze ezeket a szörnyűségeket művelte: nagyobb gonoszságokat követett el, mint előtte az amoriták, és ráadásul bálványaival még Júdát is bűnbe vitte, 12azért azt mondja az Úr, Izrael Istene: Bizony, szerencsétlenséget hozok Jeruzsálemre és Júdára, úgyhogy akik hallanak felőle, zúgni fog tőle mindkét fülük. 13Olyan mérőzsinórt vetek Jeruzsálemre, mint Szamáriára, és olyan mérőónt, mint Acháb házára. Kitörlöm Jeruzsálemet, ahogy a tálat szokták kitörölni, aztán, amikor kitörülték, lefordítják. 14Eltaszítom örökségem maradékát, ellenségei kezére adom, hadd legyenek ellenségeik zsákmánya és prédája,

KNB SZIT STL BD RUF KG