Keresés a Bibliában

3hanem Izrael királyainak útján járt. Sőt, tűzbe küldte a fiát azoknak a pogányoknak az iszonyatos szokása szerint, akiket az Úr elűzött Izrael fiai elől. 4Áldozott és tömjénezett a magaslati helyeken, a dombokon és minden zöldellő fa alatt. 2Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében: azoknak a népeknek iszonyatos tetteit követte, amelyeket az Úr elűzött Izrael fiai elől. 3Újra fölépítette a magaslati helyeket, amelyeket atyja, Hiszkija lerombolt, oltárokat emelt Baálnak, oszlopokat emelt, mint Izrael királya, Acháb; imádta az ég egész seregét és szolgált nekik. 4Még az Úr templomába is épített oltárokat, pedig az Úr megmondta: „Jeruzsálemben szerzek hajlékot nevemnek.” 5Az Úr temploma két előudvarában oltárt emelt az ég seregének. 7Sőt, még bálványt is csináltatott az oszlopra és az Úr templomában állította fel, pedig az Úr megmondta Dávidnak és Salamonnak: „Ebben a templomban szerzek hajlékot nevemnek örökre, és Jeruzsálemben, amelyet Izrael törzsei közül kiválasztottam.

KNB SZIT STL BD RUF KG