Keresés a Bibliában

7 1Kirjat-Jearim lakói tehát elmentek és elvitték az Úr ládáját. Abinadab házába vitték, a dombra. Aztán fiát, Eleazárt fölszentelték az Úr ládájának őrévé.

Sámuel, a bíró és szabadító.

2Attól a naptól, hogy a láda Kirjat-Jearimba került, nagy idő telt el: húsz esztendő, s Izrael egész háza az Úr után sóhajtozott. 3Akkor Sámuel Izrael egész háza előtt kijelentette: „Ha szívetek mélyéből az Úrhoz akartok térni, távolítsátok el az idegen isteneket és az Asztartéket körötökből, szívetek ragaszkodjék az Úrhoz és ne szolgáljatok másnak, csak neki. Akkor kiszabadít benneteket a filiszteusok kezéből.” 4Izrael fiai tehát eltávolították a Baálokat és Asztartéket, és csak az Úrnak szolgáltak. 5Akkor Sámuel elrendelte: „Egész Izrael gyűljön egybe Micpában, s majd imádkozom értetek az Úrhoz!” 6Amikor összegyűltek Micpában, vizet merítettek és az Úr elé öntötték. S böjtöltek is azon a napon. Azt mondták: „Vétkeztünk az Úr ellen.” Sámuel meg ítélkezett Izrael fiai fölött Micpában. 7Mihelyt a filiszteusok hírét vették, hogy Izrael fiai egybegyűltek Micpában, a filiszteusok vezérei kivonultak Izrael ellen. Amikor Izrael fiai ezt megtudták, félelem fogta el őket a filiszteusoktól. 8Ezért Izrael fiai kérték Sámuelt: „Ne hagyd abba, könyörögj értünk az Úrhoz, Istenünkhöz, hogy szabadítson ki minket a filiszteusok kezéből!” 9Sámuel fogott egy szopós bárányt, és mindenestül bemutatta az Úrnak égőáldozatul. És Sámuel könyörgött Izraelért az Úrhoz, és az Úr meghallgatta. 10Míg Sámuel az áldozat bemutatásával volt elfoglalva, a filiszteusok támadást indítottak Izrael fiai ellen. Az Úr azonban vihart küldött azon a napon a filiszteusokra, iszonyú mennydörgést, s ezzel akkora zavart keltett köztük, hogy vereséget szenvedtek Izrael fiaitól. 11Izrael férfiai kivonultak Micpából és üldözőbe vették a filiszteusokat, és egészen Bet-Kárig visszaverték őket. 12Akkor Sámuel fogott egy követ, Micpa és Ha-Sen között felállította, és elnevezte Eben-ha-Ezernek. Közben azt mondta: „Eddig segített bennünket az Úr!” 13Így a filiszteusoknak megaláztatásban volt részük, és többé nem hatoltak be Izrael fiainak földjére. Amíg Sámuel élt, addig az Úr keze ránehezedett a filiszteusokra. 14Azok a városok is, amelyeket a filiszteusok elvettek, újra visszakerültek Izraelhez, Ekrontól egészen Gátig. Ezenkívül a földjét is kiszabadította a filiszteusok kezéből. Izrael és az amoriták közt is béke volt. 15Sámuel egész életében bíráskodott Izrael fölött. 16Minden évben végigjárta Bételt, Gilgalt és Micpát, és ezeken a helyeken igazságot szolgáltatott Izraelnek.

II. SÁMUEL ÉS SAUL

17Aztán visszatért Rámába, mivel ott volt a háza, és ott ült törvényt Izrael fölött. S oltárt is épített az Úrnak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet