Jonatán segít Dávidnak a menekülésben.

20 ¹Dávid elmenekült Rámából, a próféták házából, s miután hazatért, így szólt Jonatánhoz: „Mit tettem? Mit követtem el s mit vétettem atyád ellen, hogy az életemre tör?” ²„Ne gondolj ilyesmire – válaszolta –, nem fogsz meghalni! Nézd, atyám nem fog addig bele semmibe, se jelentős, se jelentéktelen dologba, míg nekem el nem mondja. Miért titkolná hát el éppen ezt? Az lehetetlenség!” ³Dávid azonban megesküdött rá: „Atyád jól tudja, hogy kedvelsz, azért így gondolkodik magában: Ezt nem kell Jonatánnak megtudnia, nehogy sajnálkozzék miatta. De amint igaz, hogy az Úr él és te élsz, csak egy lépés választ el a haláltól.” ⁴Jonatán ezt felelte Dávidnak: „Megteszem, amire kérsz.” ⁵Erre Dávid azt mondta: „Nézd, holnap újhold ünnepe lesz, s asztalhoz kellene ülnöm a királlyal. De hagyd, hadd menjek el, s hadd rejtőzzem el estig kinn a határban. ⁶Ha aztán atyád észreveszi, hogy nem vagyok ott, mondd azt neki, hogy Dávid engedélyt kért tőlem, hogy szülővárosába, Betlehembe mehessen, mert ott tartja meg az egész család az évi áldozati lakomát. ⁷Ha erre azt feleli: rendben van, akkor nem fenyegeti szolgádat semmi veszély. De ha haragra lobban, akkor tudd meg, hogy elhatározta vesztemet. ⁸Akkor tégy meg szolgádnak egy szívességet, hisz barátságot kötöttél vele az Úr nevében. Ha vétettem, ölj meg magad, miért szolgáltatnál ki atyádnak?” ⁹„Ne is gondolj rá! – válaszolta Jonatán. – Ha megtudom, hogy a vesztedre tör, miért ne adnám tudtodra?” ¹⁰Erre Dávid megkérdezte Jonatántól: „De ki mondja meg nekem, ha atyád kemény választ ad?” ¹¹Jonatán így szólt Dávidhoz: „Gyere, menjünk ki mind a ketten a határba.” Ki is mentek mind a ketten a határba. ¹²Aztán ezt mondta Jonatán Dávidnak: „Az Úr, Izrael Istene a tanú, hogy holnap ebben az időben kifaggatom atyámat. Ha aztán rendben lesz Dávid ügye s nem küldök senkit, hogy tudtodra adja, ¹³ezt meg azt tegye Jonatánnal az Úr. Ha meg atyám úgy látja jónak, hogy vesztedre törjön, azt is tudatom veled, hadd mehess el. S elmehetsz épségben, egészségben, és veled lesz az Úr, ahogy atyámmal is vele volt. ¹⁴Ha aztán még életben leszek, tanúsítsd jótettemet az Úr előtt. Ha pedig meghalok, ¹⁵ne tagadd meg soha házamtól kegyedet. Még ha az Úr egyenként kiirtaná is Dávid ellenségeit a földről, ¹⁶Jonatán neve akkor se vesszen ki Saul házával egyetemben, különben az Úr számon kéri Dávidtól.” ¹⁷Aztán még egyszer megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szíve mélyéből szerette. ¹⁸Majd így szólt Jonatán Dávidhoz: „Holnap újhold ünnepe lesz, s észreveszik, hogy eltűntél, mert üresen marad a helyed. ¹⁹Holnapután meg még inkább észreveszik, hogy eltűntél. Akkor légy ott azon a helyen, ahol a baj napján elrejtőztél, a mellett a kőrakás mellett. ²⁰A harmadik nap majd kilövöm nyilamat arrafelé, mintha célba lőnék. ²¹Aztán odaküldöm szolgámat és azt mondom neki: „Menj, keresd meg a nyilam!” Ha így szólok szolgámhoz: „A nyíl innen van tőled, vedd föl!” – akkor gyere elő, mert rendben lesz az ügyed, s nem fenyeget veszély, olyan igaz, mint hogy az Úr él. ²²Ha azonban azt kiáltom oda a legénynek: „A nyíl jóval rajtad túl van” – akkor menj, mert az Úr elküld. ²³Ezekre a szavakra, amelyeket te meg én egymással váltottunk, az Úr a tanú köztünk örökre.” ²⁴Ezután Dávid elrejtőzött a határban. Amikor elérkezett az újhold ünnepe, a király asztalhoz ült, hogy egyen. ²⁵A szokásos helyét foglalta el, a fal melletti helyet. Jonatán szemközt ült vele, Abner Saul mellett ült, Dávid helye meg üresen maradt. ²⁶Ezen a napon Saul nem szólt semmit. Azt gondolta: „Valami történt vele, s nem tiszta.” ²⁷Hanem amikor másnap, az újhold napja utáni napon is üres maradt Dávid helye, így szólt Saul fiához, Jonatánhoz: „Miért nem jött Izáj fia sem tegnap, sem ma enni?” ²⁸Jonatán ezt felelte: „Dávid hirtelen engedélyt kért tőlem, hogy elmehessen Betlehembe. ²⁹Azt mondta: Engedj, hadd menjek el, mert családi áldozat lesz ott a városban, és meghívtak a testvéreim. Ha elnyertem tetszésedet, engedd meg, hogy meglátogassam testvéreimet. Ezért nem jelent meg a király asztalánál!” ³⁰Saul haragra lobbant Jonatán ellen, és azt mondta neki: „Te elvetemült fiú! Azt hiszed, nem tudom, mennyire ragaszkodol – szégyenedre és anyád méhének szégyenére – Izáj fiához? ³¹Ameddig Izáj fia a földön él, addig sem te, sem királyságod nincs biztonságban. Küldj hát érte és hozasd nekem ide, mert halál fia!” ³²Jonatán válaszolt apjának, s e szavakat intézte hozzá: „De hát miért kell meghalnia? Mit tett?” ³³Erre Saul meglendítette a lándzsáját, hogy beledöfje, s Jonatán látta: apjának elhatározott szándéka, hogy megölje Dávidot. ³⁴Azért izzó haraggal fölkelt az asztaltól, és újhold másnapján nem evett semmit. Nagyon sajnálta Dávidot, amiért apja ellene tört. ³⁵Reggel Jonatán kiment a határba, amint megegyeztek benne Dáviddal. Egy szolga kísérte. ³⁶Azt mondta szolgájának: „Fuss és keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök.” Míg a szolga futott, kilőtte fölötte a nyilát. ³⁷Amikor a szolga odaért, ahol a nyíl volt, amelyet Jonatán kilőtt, Jonatán odakiáltotta neki: „Nem rajtad túl van a nyíl?” ³⁸Aztán Jonatán még egyszer odaszólt a szolgának: „Gyorsan, siess, ne ácsorogj!” Jonatán szolgája fölvette a nyilat és odavitte urának. ³⁹A szolga nem vett észre semmit, csak Jonatán és Dávid tudtak a dologról. ⁴⁰Ezután Jonatán odaadta fegyverét a szolgájának, és azt mondta neki: „Menj, és vidd vissza a városba!” ⁴¹Amikor a szolga elment, Dávid előjött a kőrakás mögül, háromszor arcra borult a földön és háromszor meghajolt. Aztán megölelték egymást és mind a ketten sírtak. ⁴²Majd ezt mondta Jonatán Dávidnak: „Menj békével! Amire esküt tettünk az Úr nevére, arra az Úr a tanú közted és köztem, utódaid és utódaim közt, örökre.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet