Keresés a Bibliában

23Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá Isten élő és örök szava által.

KNB SZIT STL BD RUF KG


3s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. 12Ha az időt tekintjük, már tanítóknak kellene lennetek, s mégis arra szorultok, hogy az isteni tanítás elemeire oktassanak benneteket. Tejre van szükségetek, nem szilárd ételre. 13Aki tejen él, járatlan az igaz tanításban, hiszen még kisgyerek. 18És kiknek esküdött meg, hogy nem jutnak el nyugalma (országába)? Nemde a hitetleneknek?

KNB SZIT STL BD RUF KG


4Azt ugyanis, aki egyszer már részesült a világosságban, megízlelte az égi ajándékot, megkapta a Szentlelket, 5felfogta az Isten tanítását, és megtapasztalta az eljövendő élet erőit,

KNB SZIT STL BD RUF KG