Keresés a Bibliában

Dávidnak a templomra vonatkozó rendelkezései.

28 1Dávid összegyűjtötte Jeruzsálemben Izrael minden főemberét, a törzsek fejeit, az osztályok vezetőit, akik a király szolgálatában álltak, az ezres csoportok fejeit, a százas csoportok fejeit, a király és fiai minden birtokának és nyájának az intézőit, az eunuchokat, a tiszteket és minden vitéz harcost. 2Dávid felállt, és ezt mondta: „Hallgassatok meg, testvéreim és népem. Én magam akartam állandó hajlékot építeni az Úr szövetsége ládájának, Istenünk zsámolyának. Az építkezést már előkészítettem, 3de Isten így szólt hozzám: Nem te fogsz házat építeni nevemnek, mivel a harcok embere vagy és vért ontottál. 4Ám az Úr, Izrael Istene kiválasztott atyám házából, hogy minden időkre Izrael királya legyek, mert Júdát szemelte ki fejedelemnek és Júda házában az én atyám házát. Atyám fiai közül bennem találta kedvét, s így engem tett meg egész Izrael királyává. 5Összes fiaim közül – az Úr ugyanis sok fiút adott nekem – a fiamat, Salamont választotta ki az Úr, hogy az Úr királyságának trónján üljön Izrael fölött. 6Azt mondta nekem: Fiadnak, Salamonnak kell a házamat és udvarait fölépítenie. Kiválasztottam, hogy fiam legyen, én meg atyja leszek. 7Királyságát mindenkorra megerősítem, ha odaadóan megtartja parancsaimat és törvényeimet, úgy, mint a mai napon. 8Most tehát egész Izrael előtt, amely lát minket, Isten gyülekezete előtt, Istenünk előtt, aki hall minket, keressétek és tartsátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek a parancsait, hogy birtokolhassátok ezt a szép országot, s azt örökségként mindörökre átadhassátok fiaitoknak. 9Te pedig fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét, szolgáld osztatlan szívvel és odaadó lélekkel. Az Úr ugyanis megvizsgál minden szívet, és ismeri minden lélek gondolatait. Ha keresed, megmutatja magát neked. Ha elfordulsz tőle, elvet örökre. 10Nos tehát, az Úr kiválasztott, hogy hajlékot, szentélyt építs neki. Légy állhatatos és készítsd el.” 11Ezután Dávid átadta fiának, Salamonnak az előcsarnokoknak, az épületeknek, a kincstárnak, a felső termeknek, a belső termeknek és az engesztelőteremnek a tervét: 12az összes tervet, amelyet lelkében kigondolt, az Úr háza udvarára, a körülötte levő helyiségekre, az Isten házának kincseire, a fogadalmi adományokra, 13a papok és leviták lakására, az Úr házában levő szolgálatra és az Úr házának istentiszteleti eszközeire vonatkozóan. 14Az aranytárgyakhoz adott aranyat az illető istentiszteleti eszköz súlyának megfelelően; az ezüsteszközökhöz ezüstöt, mindegyik tárgy súlyának megfelelően. 15Az arany mécstartó és -mécses méretének megfelelően – aranyat. Hasonlóképpen átadta az ezüst mécstartók és -mécseseik számára a megfelelő súlyú ezüstöt, mindegyik mécstartónak a rendeltetése szerint. 16Odaadta az aranyat a kitett kenyerek asztalához is, mindegyik asztalnak megfelelően, továbbá az ezüstöt az ezüstasztalok számára. 17Az aranycsészék számára az egyes csészék, villák, tömjénezők és füles kancsók súlyának megfelelően. 18Az illatáldozat oltárához tiszta aranyat, a súlyának megfelelően, továbbá a szekérnek, az aranykeruboknak a mintáját, amelyek kiterjesztett szárnyukkal betakarták az Úr szövetségének ládáját. 19Ezeket mind elmagyarázta neki egy, az Úrtól származó írás alapján, hogy megértse az építés munkáit. 20Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. 21Ott vannak a papok és a leviták osztályai az Isten házának minden munkájára. Minden hozzáértő, aki önként vállalkozik, engedelmeskedjék neked minden dologban. A főemberek és az egész nép várja parancsodat.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet