Keresés a Bibliában

24Mert nem emberkéz alkotta szentélybe – amely az igazi szentély előképe – ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most értünk Isten színe elé lépjen. 25Nem azért, hogy újra meg újra felajánlja önmagát, ahogyan a főpap évenként bemegy a szentélybe másnak a vérével, 26hiszen akkor a világ kezdete óta sokszor kellett volna szenvednie. Most, az idők végén, egyetlenegyszer jelent meg, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. 27És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következzék, 28úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűntől függetlenül fog megjelenni azoknak, akik tőle várják üdvösségüket.

KNB SZIT STL BD RUF KG