18Ezért tehát akin akar, megkönyörül; és megkeményíti azt, akit akar.
19Erre azt mondod majd nekem: „Akkor miért hibáztat? Hiszen ki állhat ellen akaratának?”
20Ugyan ki vagy te, ember, hogy Istennel feleselsz? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál ilyenné?”
21Nincs hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból a masszából az egyik edényt nemes célra, a másikat meg közönséges célra formálja?
22De ha Isten a haragját akarta megmutatni és a hatalmát megismertetni azáltal, hogy türelemmel elviselte a harag edényeit, melyek pusztulásra valók;
23azért, hogy ismertté tegye dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, amiket dicsőségre készített?
24Ez utóbbiak mi vagyunk, akiket meghívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is,
25amint Ozeásnál mondja: „Nem-népem”-et népemnek fogom hívni, a „Nem-szeretettet” így: „kedvesem”.
26És úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondatott nekik:
„Ti nem vagytok az én népem”, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni.
27Izajás pedig így kiált Izraelért: Ha Izrael fiainak a száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék fog üdvözülni,
28mert az Úr teljes mértékben és végérvényesen valóra váltja a szavát a földön.
29És ahogy előre megmondta Izajás: Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához lettünk volna hasonlóvá.
30Mit mondjunk hát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, igazságra jutottak: a hit alapján álló igazságra.
31Izrael viszont az igazság törvényére törekedve nem jutott el a Törvény értelméhez.
32Miért? Azért, mert nem a hit, hanem a cselekedetek alapján akarta. Beleütköztek a botlás kövébe,
33amint meg van írva: Íme, a botlás kövét, a botrány szikláját teszem Sionba, és aki hisz benne, meg nem szégyenül.