Keresés a Bibliában

16Tudjuk, hogy az ember nem azért igazul meg, mert megteszi a Törvény előírásait, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által. Azért vetettük mi is a hitünket Jézusba, hogy a Krisztusba vetett hit, és nem a Törvény előírásainak megtartása által igazuljunk meg, mivel a Törvény előírásainak megtartásával senki sem igazul meg. 17Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást mi magunk is bűnösnek bizonyultunk, akkor ebből az következik, hogy Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla! 18Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, akkor én magam bizonyulok törvényszegőnek. 19Én ugyanis a Törvény által meghaltam a Törvénynek, hogy Istennek éljek. 20Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Azt az életet pedig, amit most e testben élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

KNB SZIT STL BD RUF KG