Keresés a Bibliában

23Amint szabadon bocsátották őket, elmentek övéikhez, és elmondták mindazt, amit a főpapok és a vének mondtak nekik. 24Amikor ezt meghallották, egy szívvel Istenhez emelték hangjukat, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. 25Te mondtad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak ajkával a Szentlélek által: »Miért zúdultak fel a pogányok, és miért terveznek hiábavalóságot a népek? 26Fölkeltek a föld királyai, és a fejedelmek összegyűltek az Úr ellen és Felkentje ellen.« 27Így igaz, ebben a városban valóban összegyűltek szent Szolgád, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével, 28hogy végrehajtsák mindazt, amit erőd és akaratod előre elrendelt, hogy megtörténjék. 29Most pedig, Urunk, tekints fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy fogyhatatlan bátorsággal hirdessék igédet! 30Nyújtsd ki kezed, hogy gyógyítások, jelek és csodák történjenek szent Szolgád, Jézus neve által!” 31Amint így könyörögtek, megremegett a hely, ahol együtt voltak. Mindannyian elteltek Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten igéjét.

KNB SZIT STL BD RUF KG