27
1Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált és még néhány foglyot a cohors Augusta Julius nevű századosának.
2Azután felszálltunk egy adramüttiumi hajóra, amelyik Ázsia provincia partvidékének kikötőibe tartott, és elindultunk. Velünk volt Arisztarkhosz is, egy tesszalonikai makedón.
3Másnap befutottunk Szidónba. Julius emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.
4Miután elindultunk, Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt.
5Majd Kilikiánál és Pamphüliánál a nyílt tengeren át befutottunk a lükiai Mürába.
6Ott a százados talált egy Itáliába induló alexandriai hajót, és abba szállított be minket.
7Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig. Mivel a szél miatt nem tudtunk egyenesen továbbhaladni, Kréta alatt Szalmóné közelében hajóztunk el.
8Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet „Szépkikötő”-nek neveznek, Laszaia városa közelében.
9Mivel sok idő eltelt, és a hajózás is veszélyessé vált – hiszen már a böjt is elmúlt –, Pál figyelmeztette őket:
10„Férfiak, látom, hogy a további hajózás veszélyes és kockázatos nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre nézve is.”
11De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint Pál szavainak.
12Mivel a kikötő nem volt alkalmas a telelésre, a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnét abban a reményben, hogy eljutnak Phoenixbe
– Kréta egyik délnyugatra és északnyugatra nyíló kikötőjébe –, és ott áttelelhetnek.
13Mivel enyhe déli szél fújt, úgy gondolták, hogy megvalósíthatják tervüket. Fölszedték tehát a horgonyt, és Kréta partjai mentén továbbhajóztak.
14Nem sokkal ezután azonban a sziget irányából az
„Euraküló”-nak nevezett viharos északkeleti szél csapott le a tengerre.
15Mikor ez magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és hagytuk, hogy sodorjon bennünket.
16Amikor egy kis, Klaudának nevezett sziget alá szélárnyékba futottunk, nagy nehezen sikerült megfékeznünk a mentőcsónakot.
17Miután felvonták, kötelekkel alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy Szürtisznél zátonyra futnak, leeresztették a horgonyt, és úgy sodródtak.
18Mivel a vihar hevesen hányta-vetette a hajót, másnap kidobálták a rakományt,
19harmadnap pedig a hajó felszerelését szórták ki saját kezükkel.
20Mivel több napon át nem látszottak sem a nap, sem a csillagok, és heves vihar tombolt, minden reményünk elszállt, hogy megmeneküljünk.
21Minthogy már régóta nem akartak enni, Pál felállt közöttük, és így szólt:
– Férfiak, rám kellett volna hallgatnotok, nem lett volna szabad elindulnunk Krétáról, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.
22De most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert senki sem vész el közületek, csak a hajó.
23Ma éjjel ugyanis elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok,
24és ezt mondta:
„Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és íme, Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled utaznak!”
25Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek Istennek! Úgy lesz, ahogy megmondta nekem.
26Egy szigetre kell kivetődnünk.
27Eljött a tizennegyedik éjszaka, s még mindig az Adrián sodródtunk. A hajósok éjféltájban azt gyanították, hogy szárazföldhöz közelednek.
28Leengedték a mérőónt, és húsz ölt mértek. Miután kissé továbbmentek, ismét lebocsátották, és tizenöt ölt mértek.
29De mivel féltünk, hogy valami sziklás helyen érünk partot, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, és alig várták a virradatot.
30Mikor azonban a legénység meg akart szökni a hajóról, és le akarták ereszteni a tengerre a mentőcsónakot azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni,
31Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz:
– Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.
32A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.
33Virradat előtt Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek:
– Ma tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem esztek.
34Ezért arra kérlek benneteket, hogy vegyetek magatokhoz táplálékot, ez ugyanis megmeneküléseteket szolgálja. Egy haja szála sem vész el közületek senkinek.
35Miután ezt mondta, vette a kenyeret, mindnyájuk előtt hálát adott Istennek, megtörte, és enni kezdett.
36Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is táplálékot vettek magukhoz.
37Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.
38Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.
39Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték föl, de egy öblöt vettek észre, amelynek partja lapos volt. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.
40A horgonyokat elvágták, és a tengerben hagyták. A kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé.
41Egy homokzátonyhoz érve ráfuttatták a hajót. Az orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, a fara pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.
42A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elszökjön.
43De mivel a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, akik tudnak úszni,
44azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki meg a legénység segítségével. Így mindnyájan épségben a szárazföldre jutottak.