Keresés a Bibliában

18Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. 19Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. 20Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

A gonosz szolga

21Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? 22Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Kérdés a házassági elválásról (Mk 10,1-12; Mt 5,31-32; Lk 16,18)

19 1Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére. 2Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus megáldja a gyermekeket (Mk 10,13-16; Lk 18,15-17)

13Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 14De Jézus ezt mondta: Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. 15Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan.

KNB SZIT STL BD RUF KG