Jézus a tengeren jár (Mk 6,45-52; Jn 6,16-21)
22Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 23Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.24A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. 25Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. 26Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. 27De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! 28Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! 29Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. 30Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! 31Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? 32És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. 33A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!
Jézus sok beteget meggyógyít (Mk 6,53-56)
34Átkelve Genezáretnél értek partot.