Keresztelő János kérdése és Jézus válasza (Lk 7,18-30)
11 1Amikor Jézus elmondta parancsait a tizenkét tanítványnak, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.2János pedig, amikor hallott a börtönben Krisztus cselekedeteiről, elküldte tanítványait, 3és megkérdezte tőle: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? 4Jézus így válaszolt nekik: Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: 5vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, 6és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.
7Amikor azok elindultak, Jézus beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? 8Ugyan miért mentetek ki? Finom ruhába öltözött embert látni? Hiszen akik finom ruhákat viselnek, azok a királyok palotáiban vannak. 9Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat. 10Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” 11Bizony mondom nektek: az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála. 12Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. 13Mert valamennyi próféta és a törvény is Jánosig prófétált. 14És ha el akarjátok fogadni, ő maga Illés, akinek el kellett jönnie. 15Akinek van füle, hallja!
16De mihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló a piacon ülő gyermekekhez, akik ezt kiáltják a többieknek: 17Zenéltünk nektek, és nem táncoltatok; siratót mondtunk, és nem gyászoltatok.
18Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! 19Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség.
Jézus kárhoztatja a meg nem térő városokat (Lk 10,13-15)
20Akkor feddeni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, mert nem tértek meg: 21Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákruhában és hamuban! 22Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek. 23Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek nálad történtek, megmaradt volna a mai napig. 24Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked.Jézus hálaadása és hívó szava (Lk 10,21-22)
25Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. 26Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 27Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. 28Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.Kalásztépés szombaton (Mk 2,23-28; Lk 6,1-5)
12 1Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették. 2Amikor ezt meglátták a farizeusok, szóltak neki: Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit szombaton nem szabad. 3Ő pedig ezt válaszolta nekik: Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor kísérőivel együtt megéhezett? 4Bement az Isten házába, és a szent kenyereket ették meg, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem az ő kíséretének, hanem csak a papoknak. 5Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot, mégsem vétkeznek? 6De mondom nektek, nagyobb van itt a templomnál! 7Ha pedig értenétek, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. 8Mert az Emberfia ura a szombatnak.Jézus meggyógyítja a sorvadt kezűt szombaton (Mk 3,1-6; Lk 6,6-11)
9Onnan eltávozva bement a zsinagógájukba, 10ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádat emeljenek ellene, megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? 11Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? 12Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton. 13Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik. 14A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele. 15Mivel Jézus tudta ezt, eltávozott onnan. És sokan követték őt, ő pedig meggyógyította mindnyájukat, 16és megparancsolta nekik, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő, 17hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált: 18„Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek. 19Nem szít viszályt, és nem lármáz, senki sem hallja hangját az utcákon. 20Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. 21És az ő nevében reménykednek majd a népek.”Jézust Belzebub szövetségesének mondják (Mk 3,22-30; Lk 11,14-23; 12,10; Mt 9,32-34; Lk 6,43-45)
22Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. 23És az egész sokaság megdöbbenve kérdezte: Csak nem ő a Dávid Fia? 24A farizeusok pedig, akik ezt hallották, így szóltak: Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubbal, az ördögök fejedelmével! 25Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. 26Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, akkor meghasonlott önmagával: hogyan maradhat fenn így az országa? 27És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! 28Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. 29Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor kirabolhatja a házát. 30Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.31Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. 32Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.
33Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. 34Ti viperafajzatok! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. 35A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő. 36De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: 37mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek.
Jézustól jelt kívánnak (Lk 11,16; 11,29-32; 11,24-26; Mt 16,1-4; Mk 8,11-12)
38Akkor újra megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. 39Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. 40Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. 41Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál! 42Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, nagyobb van itt Salamonnál!43Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. 44Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen, kiseperve és felékesítve találja azt. 45Akkor elmegy, maga mellé vesz másik hét lelket, még magánál is gonoszabbakat, és bemenve megtelepednek ott; és végül ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint azelőtt volt. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.
Jézus igazi rokonai (Mk 3,31-35; Lk 8,19-21)
46Még beszélt Jézus a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. 47Valaki szólt neki: Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled. 48Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? 49Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim! 50Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám.A magvető (Mk 4,1-20.25; Lk 8,4-15.18)
13 1Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján, 2de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt.3Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, 4és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. 5Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; 6de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. 7Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. 8A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. 9Akinek van füle, hallja!
10A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? 11Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. 12Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. 13Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, 14és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 15Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”
16A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. 17Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották.
18Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! 19Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. 20A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, 21de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. 22A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 23A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
A búza és a konkoly
24Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. 25De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. 26Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. 27A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? 28Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? 29Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. 30Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe!A mustármag és a kovász (Mk 4,31-34; Lk 13,18-21)
31Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. 32Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.33Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vesz az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.
34Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, 35hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Példázatokra nyitom meg számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.”
A búza és a konkoly példázatának értelme
36Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! 37Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, 39az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. 41Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 43Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!Az elrejtett kincs, az igazgyöngy és a háló
44Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.45Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. 46Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
47Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett hálóhoz is, amely mindenféle halat összegyűjt. 48Amikor megtelik, kivonják a partra, és nekiülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. 49Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, 50és a tüzes kemencébe vetik őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 51Megértettétek mindezt? – kérdezte tőlük Jézus. Azok így válaszoltak: Igen. 52Ő pedig ezt mondta nekik: Azért minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a házigazdához, aki újat és ót hoz elő kamrájából.
Jézus Názáretben (Mk 6,1-6; Lk 4,16-30; Jn 6,42; 4,44)
53Miután Jézus elmondta ezeket a példázatokat, továbbment onnan. 54És hazájába érve úgy tanította őket a zsinagógájukban, hogy megdöbbenve mondták: Honnan van benne ez a bölcsesség és a csodatevő erő? 55Vajon nem az ácsmester fia ez? Nem az ő anyját hívják Máriának, testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? 56És a húgai nem itt élnek-e valamennyien? Ugyan honnan van benne mindez? 57És megbotránkoztak benne, Jézus pedig így szólt hozzájuk: Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában és a maga házában. 58Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt.Keresztelő János halála (Mk 6,14; 6,17-29; Lk 9,7-9; 3,19-20)
14 1Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta, hogy mit beszélnek Jézusról, 2és ezt mondta szolgáinak: Ez az ember Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért vannak benne a csodatevő erők. 3Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe záratta, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt. 4János ugyanis azt mondta neki: Nem szabad együtt élned vele! 5Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották. 6Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és ez kedvére volt Heródesnek; 7ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki. 8Ő pedig anyja tanácsára így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét. 9A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését. 10Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben. 11Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának. 12Azután eljöttek tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak.Ötezer ember megvendégelése (Mk 6,34-44; Lk 9,10-17; Jn 6,1-15)
13Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból. 14Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.15Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. 16Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! 17Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. 18Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! 19Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 20Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. 21Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
Jézus a tengeren jár (Mk 6,45-52; Jn 6,16-21)
22Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 23Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.24A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. 25Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. 26Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. 27De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! 28Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! 29Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. 30Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! 31Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? 32És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. 33A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!
Jézus sok beteget meggyógyít (Mk 6,53-56)
34Átkelve Genezáretnél értek partot. 35Amikor felismerték őt annak a helynek a lakói, hírül adták az egész környéken, és odavittek hozzá minden beteget, 36és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét megérinthessék. És aki csak megérintette, meggyógyult.Jegyzetek
11,12 erőszakot szenved: Más fordítás: erővel nyomul előre
14,1 Heródes Antipász, Nagy Heródes fia