Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014)

Lukács evangéliuma

1 Ajánlás1Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, 2amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: 3magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, 4hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.
   Keresztelő János születésének ígérete5Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. 1Krón 24,10.19;  2Móz 6,23 
6Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. 7Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak.
   8Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt,
9a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. 2Móz 30,7  10Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában. 11Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. 12Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. 13De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. 14Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, 15mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, 4Móz 6,3;  Bír 13,4-5  16Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, Mal 3,1.24  17és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.
   18Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős.
19Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. 20De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében.
   21A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban.
22Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt.
   23Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament.
24E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: 25Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt. 1Móz 30,23 
   Jézus születésének ígérete26A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe
27egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. 28És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! 29Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. 30Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! 31Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Ézs 7,14  32Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, Ézs 9,6  33ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. 2Sám 7,12-13.16;  Zsolt 89,37;  Dán 2,44;  Dán 7,14;  Mik 4,7  34Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? 35Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. 36Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, 37mert Istennek semmi sem lehetetlen. 1Móz 18,14  38Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.
   Mária Erzsébetnél39Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába.
40Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, 42és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 43Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? 44Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. 45Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.
   Mária éneke46Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, 1Sám 2,1-10 
47és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, 48mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, Zsolt 111,9  50irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Zsolt 103,17  51Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; Zsolt 147,6  53éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Zsolt 107,9  54Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, Ézs 41,8;  Zsolt 98,3  55amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké. 1Móz 17,7 
   56Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába.

   Keresztelő János születése57Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült.
58Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek. 59A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. 60Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve. 61De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának. 62Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni. 63Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. 64És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. 65Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. 66Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt.
   Zakariás éneke67Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált:
68Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. 69Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, Zsolt 132,17  70amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva, 71hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; Zsolt 106,10;  Zsolt 105,8-10  72hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, 73arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, 74hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, 75szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. 76Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait, 77hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által, 78Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, Mal 3,20;  Ézs 60,1  79hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa. Ézs 9,1 
   80A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt addig a napig, amíg meg nem kezdte küldetését Izráelben.