Keresés a Bibliában

A vakon született ember meggyógyítása szombaton

9 1Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. 2Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? 3Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. 4Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. 5Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. 6Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, 7majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.
8A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? 9Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az. 10Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed? 11Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok. 12Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte.

A meggyógyított vak kihallgatása és kiközösítése

13Ezt az embert, aki nemrég még vak volt, a farizeusok elé vezették. 14Az a nap pedig szombat volt, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta annak az embernek a szemét. 15A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok. 16Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük. 17Ezért ismét a vakhoz fordultak: Te mit mondasz róla? Hiszen a te szemedet nyitotta meg. Ő ezt felelte: Próféta. 18A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, 19és meg nem kérdezték tőlük: A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát? 20Szülei pedig így válaszoltak: Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és vakon született, 21de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról. 22Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. 23Ezért mondták a szülei: Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg!
24Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. 25Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok. 26Ekkor megkérdezték tőle: Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet? 27Ő így válaszolt: Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni? 28Megszidták, és ezt mondták: Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. 29Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, honnan való. 30Az ember így válaszolt nekik: Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. 31Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. 32Örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. 33Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni. 34Erre így feleltek neki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiközösítették.

A meggyógyított vak hite és a farizeusok vaksága

35Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? 36Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? 37Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. 38Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt.

KNB SZIT STL BD RUF KG