Keresés a Bibliában

2Jeremiás prófétához, és ezt mondta neki: Jusson eléd könyörgésünk, és imádkozz Istenedhez, az ÚRhoz értünk és ezért az egész maradékért! Hiszen saját szemeddel láthatod, milyen kevesen maradtunk meg, pedig sokan voltunk. 3Mondja meg nekünk Istened, az ÚR, hogy milyen úton kell járnunk, és mit kell tennünk. 4Jeremiás próféta pedig ezt mondta nekik: Hallottam. Imádkozni fogok Istenetekhez, az ÚRhoz, ahogy kívántátok. Azután elmondom nektek mindazt, amit válaszol az ÚR, semmit sem hallgatok el előttetek. 2így szólt Azarjá, Hósajá fia meg Jóhánán, Káréah fia és valamennyi kevély ember Jeremiáshoz: Hazugságot beszélsz! Nem üzente veled Istenünk, az ÚR, hogy ne menjünk Egyiptomba, hogy ott lakjunk mint jövevények. 3Bárúk, Nérijjá fia izgat téged ellenünk, hogy a káldeusok kezébe juttasson bennünket, és halálunkat okozza, vagy pedig fogságba vitessen Babilóniába. 4Nem is hallgatott Jóhánán, Káréah fia, sem a csapatparancsnokok, sem az egész nép az ÚR szavára, hogy maradjanak Júda földjén. 15Akkor mindazok a férfiak, akik tudták, hogy feleségeik más isteneknek szoktak tömjénezni, és mindazok az asszonyok, akik nagy tömegben ott álltak, meg az egész nép, amely Egyiptomban, Patrószban lakott, így válaszoltak Jeremiásnak: 16Nem hallgatunk rád abban, amit az ÚR nevében hirdettél nekünk, 17hanem mindazt megtesszük, amit kimondtunk: tömjénezünk az ég királynőjének, és italáldozatot mutatunk be neki, ahogyan tettük mi és atyáink, királyaink és vezetőink Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Mert akkor jóllaktunk kenyérrel, jó dolgunk volt, és nem ért minket veszedelem. 18De amióta abbahagytuk a tömjénezést az ég királynőjének, és nem mutatunk be neki italáldozatot, azóta mindenben szűkölködünk, fegyver és éhínség miatt pusztulunk. 19És ha mi, asszonyok az ég királynőjének tömjénezünk, és italáldozatot mutatunk be neki, talán férjeink tudta nélkül készítünk áldozati süteményeket, amelyek őt ábrázolják, és úgy mutatunk be neki italáldozatot?

KNB SZIT STL BD RUF KG