Keresés a Bibliában

8Amikor Jeremiás elmondott mindent, amit az ÚR parancsa szerint mondania kellett az egész népnek, megragadták a papok, a próféták és az egész nép, és ezt mondták: Meg kell halnod! 9Miért prófétáltad az ÚR nevében, hogy úgy jár ez a templom, mint Síló, ez a város pedig romhalmazzá és lakatlanná válik? És az egész nép összesereglett Jeremiás körül az ÚR házánál. 24Jeremiásnak azonban pártját fogta Ahíkám, Sáfán fia; ezért nem adták a nép kezébe, és nem ölték meg. 6Fogták tehát Jeremiást, és beledobták Malkijjának, a király fiának a ciszternájába, amely a börtön udvarán volt. Köteleken bocsátották le Jeremiást, és mivel a ciszternában nem volt víz, csak sár, belesüllyedt Jeremiás a sárba.

Ebed-Melek kiszabadítja Jeremiást

7Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik udvarnoka, hogy Jeremiást a ciszternába vetették. A király akkor a Benjámin-kapuban tartózkodott, 8ezért kiment Ebed-Melek a királyi palotából, és így szólt a királyhoz: 9Uram, királyom! Rosszul tették ezek az emberek, hogy így bántak Jeremiás prófétával, és a ciszternába dobták. Anélkül is meghalt volna az éhínség miatt, hiszen nincs már kenyér a városban!
10Akkor a király ezt parancsolta az etióp Ebed-Meleknek: Vigyél innen magaddal harminc embert, és húzasd föl Jeremiás prófétát a ciszternából, mielőtt meghalna! 11Ebed-Melek tehát magával vitte az embereket, bement a királyi palotába, a kincstár alatt levő helyiségbe, összeszedett ott régi és elnyűtt ruhadarabokat, és leeresztette azokat Jeremiásnak köteleken a ciszternába. 12Majd ezt mondta az etióp Ebed-Melek Jeremiásnak: Tedd ezeket a régi és elnyűtt ruhadarabokat hónod alatt a kötelek alá! Jeremiás úgy is tett, 13és akkor kihúzták Jeremiást a kötelekkel, és kiemelték a ciszternából. Jeremiás ezután ott maradt a börtön udvarában.

KNB SZIT STL BD RUF KG