Jób panasza

3 ¹Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. ²Megszólalt Jób, és ezt mondta: ³Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! ⁴Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! ⁵Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! ⁶Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! ⁷Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! ⁸Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. ⁹Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, ¹⁰mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! ¹¹Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? ¹²Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? ¹³Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna ¹⁴a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, ¹⁵vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. ¹⁶Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? ¹⁷Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. ¹⁸A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. ¹⁹Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. ²⁰Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, ²¹akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, ²²akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; ²³az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? ²⁴Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. ²⁵Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. ²⁶Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.

Elífáz első beszéde: Ártatlanul senki sem szenved

4 ¹Megszólalt a témáni Elífáz, és ezt mondta: ²Talán terhedre van, ha beszélni próbálok hozzád, de ki tudja itt magába fojtani a szót? ³Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted. ⁴A botladozót szavaid talpra állították, és a roskatag térdeket megerősítetted. ⁵Most, hogy rajtad a sor, ellankadtál? Téged ér csapás, és megzavarodsz? ⁶Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen életed? ⁷Emlékezz csak: elpusztult-e valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket? ⁸Ahogyan én láttam, mindenki azt aratja, aminek felszántott: hamisságot és vészt, ha egyszer azt vetett. ⁹Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek. ¹⁰Elhallgat a hím oroszlán, nem bömböl többé, és kitörnek a fiatal oroszlán fogai. ¹¹Elpusztul a hím oroszlán, mert nincsen zsákmánya, és elszélednek a nőstények kölykei. ¹²Titokzatos szavak jutottak el hozzám, suttogásukat épp csak felfogták füleim, ¹³éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre. ¹⁴Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden porcikám. ¹⁵Szellő simította végig az arcomat, felborzolódott a szőr testemen. ¹⁶Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok: ¹⁷Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember? ¹⁸Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, angyalaiban is talál hibát. ¹⁹Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban áll! Szétmorzsolják őket, mint a molyt, ²⁰reggeltől estére összezúzzák őket, elmúlnak örökre anélkül, hogy bárki észrevenné. ²¹Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.

Jób csak Istentől várhat segítséget

5 ¹Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz? ²Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés. ³Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén. ⁴Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki. ⁵Learatott gabonáját megeszi az éhező, még ha tövisek közé rejti is; vagyona után liheg a szomjazó. ⁶Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész, ⁷hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak. ⁸De én az Istenhez fordulnék, Istenre bíznám az ügyemet, ⁹aki hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul. ¹⁰Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre. ¹¹Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége. ¹²A ravaszkodók terveit meghiúsítja, nem alkot kezük maradandót. ¹³Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, és a cselszövők terve meghiúsul. ¹⁴Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel. ¹⁵Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt. ¹⁶Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul. ¹⁷Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! ¹⁸Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. ¹⁹Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem. ²⁰Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől. ²¹Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. ²²Nevetsz a pusztuláson és az éhínségen, nem kell félned a vadállatoktól, ²³mert a mező kövei is szövetségeseid, és a mezei vadakkal is békében élsz. ²⁴Megéred, hogy békesség lesz sátradban, otthonodat vizsgálva semmiben sem lelsz hiányt. ²⁵Megéred, hogy sok utódod lesz, és sarjadékod annyi, mint földön a fű. ²⁶Érett korban térsz a sírba, ahogy a kévéket a maguk idejében betakarítják. ²⁷Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!

Jób első válasza: Ártatlanul vádolják

6 ¹Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Bárcsak megmérnék elkeseredésemet, és szenvedésemmel együtt mérlegre tennék! ³Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák a szavaim. ⁴Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. ⁵Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmánya mellett? ⁶Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? ⁷Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. ⁸Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! ⁹Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! ¹⁰Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. ¹¹Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi várhat még rám, hogy tovább reménykedjem? ¹²Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. ¹³Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? ¹⁴Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. ¹⁵Testvéreim hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik: ¹⁶előbb jégtől zavarosak, olvadó hó hömpölyög bennük, ¹⁷majd idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. ¹⁸Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. ¹⁹Őket keresik Témá karavánjai, a sábai vándorok bennük reménykednek. ²⁰De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amint odaérnek. ²¹Így jártam most én is veletek: látjátok a borzalmat, és féltek. ²²Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból adjatok ajándékot értem, ²³hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? ²⁴Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! ²⁵Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? ²⁶Szavaimért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! ²⁷Ti még az árvára is sorsot vetnétek, barátaitokra is alkudoznátok! ²⁸Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! ²⁹Hagyjátok abba, ne kövessetek el jogtalanságot! Hagyjátok abba, hisz nekem van igazam! ³⁰Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem, mi okozhat romlást?

Jób újabb panasza

7 ¹Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosé! ²Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért, ³úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem. ⁴Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig. ⁵Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, majd kifakad újra. ⁶Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el. ⁷Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót. ⁸A szemek, amelyek eddig láttak, többé nem találnak; szemed engem keres, de én már nem vagyok. ⁹Eltűnik a felhő, tovaszáll: éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. ¹⁰Nem tér vissza többé a házába, lakóhelyén sem tudnak róla többé. ¹¹Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel. ¹²Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem? ¹³Mikor azt gondolom, hogy vigaszt nyújt az ágyam, panaszomat enyhíti fekhelyem, ¹⁴akkor álmokkal rettentesz, látomásokkal rémítesz meg engem. ¹⁵Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. ¹⁶Elég volt az életemből, nem kell tovább! Hagyj békén, hiszen csak leheletnyi az időm! ¹⁷Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? ¹⁸Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed. ¹⁹Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni? ²⁰Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok? ²¹Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, amikor keresel, már nem leszek.

Bildád első beszéde: A kegyes embert megáldja Isten

8 ¹Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: ²Meddig beszélsz ilyeneket, meddig lesz heves szél szádnak beszéde? ³Meghamisítja-e Isten a jogot, elferdíti-e a Mindenható az igazságot? ⁴Ha fiaid vétkeztek ellene, hibájukért fizetett meg nekik. ⁵De ha te Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz, ⁶ha tiszta vagy és becsületes, most újra rád tekint, és helyreállítja otthonodat igazságodért. ⁷Bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel. ⁸Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák! ⁹Mi csak tegnap születtünk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön. ¹⁰Majd ők tanítanak, és megmondják neked, tőlük származnak az értelmes szavak! ¹¹Megél-e a nád a mocsáron kívül? Felnőhet-e víz nélkül a sás? ¹²Előbb frissen zöldell, vágáshoz is zsenge, majd máris elszárad, minden fűnél előbb. ¹³Így járnak azok, akik elfeledkeznek Istenről, az elvetemültek reménysége elvész. ¹⁴Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló. ¹⁵Ha házára támaszkodik, nem marad meg, belekapaszkodik, de nem tud megállni. ¹⁶Virul ugyan a napfényben, indája túlnő a kerítésen, ¹⁷gyökerei átbújnak a kőrakáson, megkapaszkodnak a kőhalomban is, ¹⁸de ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt: Nem is láttalak! ¹⁹Ennyi volt élete öröme, azután mások nőnek helyette a földből. ²⁰Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem támogatja a gonosztevőket. ²¹Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással. ²²Gyűlölőidet szégyen borítja el, és nem marad meg a bűnösök hajléka.

Jób második válasza: Istennek mindig igaza van

9 ¹Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Igaz, tudom, hogy így van: hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben? ³Ha kedve támadna vele perbe szállni, ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni. ⁴Bölcs szívű és hatalmas erejű ő: ki tudna ellene szegülve épségben maradni? ⁵Hegyeket mozdít el, és nem tudják, hogy ő forgatta föl haragjában. ⁶Kimozdítja helyéből a földet, oszlopai is belerendülnek. ⁷Ha parancsol a napnak, nem ragyog fel, és pecséttel zárja le a csillagokat. ⁸Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein. ⁹Ő alkotta a Nagy Medvét és a Kaszáscsillagot, a Fiastyúkot és a Dél csillagait. ¹⁰Hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul. ¹¹Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre. ¹²Ha elragad valamit, ki akadályozhatja meg? Ki mondhatja neki: Mit teszel? ¹³Isten nem fogja vissza haragját, meghunyászkodnak előtte Rahab segítői is. ¹⁴Hát én hogy felelhetnék meg neki, hogy találhatnék megfelelő szavakat ellene? ¹⁵Ha igazam volna, sem ellenkezhetnék vele; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene. ¹⁶Ha kiáltanék és válaszolna, akkor sem hinném, hogy figyel hangomra. ¹⁷Hiszen viharral kerget engem, ok nélkül szaporítja sebeimet. ¹⁸Nem hagyja, hogy lélegzethez jussak, keserűséggel tölt el engem. ¹⁹Az erőszakra azt mondja: Nálam nincs erősebb! A törvénykezésre pedig: Ki merne bevádolni engem? ²⁰Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana szája, ha feddhetetlen lennék is, hamisnak tartana. ²¹Feddhetetlen vagyok! Nem törődöm magammal, megvetem az életemet. ²²Már úgyis mindegy, kimondom tehát: Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek egyaránt. ²³Ha ostora hirtelen megöl valakit, ő csak gúnyolódik az ártatlan kétségbeesésén. ²⁴Bűnös ember kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Ki teszi ezt, ha nem ő? ²⁵Napjaim gyorsabbak a futárnál, elszaladnak, nem látnak semmi jót. ²⁶Elsuhannak, mint a sáscsónak, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára. ²⁷Ha ezt mondom: El akarom felejteni panaszomat, vidámra akarom változtatni arcomat, ²⁸megborzadok sok fájdalmamban. Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak. ²⁹Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába? ³⁰Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet, ³¹akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem. ³²Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Vigyük bíró elé a vitánkat! ³³Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét. ³⁴Ha levenné rólam vesszejét, és rettentése nem ijesztene, ³⁵akkor beszélnék, és nem félnék tőle, hiszen erre magamtól semmi okom sincsen.

Jób kutatja szenvedése okát

10 ¹Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel! ²Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem! ³Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel? ⁴Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember? ⁵Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé? ⁶Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet, ⁷pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből! ⁸Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? ⁹Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? ¹⁰Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? ¹¹Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. ¹²Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. ¹³De titokban már akkor elhatároztad, tudom, eleve ez volt a szándékod: ¹⁴ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem. ¹⁵Ha bűnös vagyok, jaj nekem! De ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem; állandó gyalázat a részem, folyton csak gyötrelmeket látok. ¹⁶Ha mégis fölemelném, rám rontanál, akár egy oroszlán, és ellenem fordítanád csodás hatalmadat. ¹⁷Kerítenél újabb tanúkat ellenem, bosszúságod pedig csak fokozódna: sorozatos támadásokat vezetnél ellenem. ¹⁸Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna! ¹⁹Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba! ²⁰Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék, ²¹mielőtt elmegyek oda, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a homály országába, ²²a vaksötét országba, a homály sötétjébe, ahol nincs rend, és még a napvilág is olyan, mint a sötét éjszaka.

Cófár első beszéde: Jóbnak meg kell alázkodnia

11 ¹Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta: ²Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza? ³Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen? ⁴Ezt mondtad: „Tanításom helyes, és ha megvizsgálsz, tisztának találsz!” ⁵Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben! ⁶Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amelyek az értelem számára felfoghatatlanok. Akkor megtudnád, hogy Isten elnézi bűneid egy részét. ⁷Beleláthatsz talán az Isten titkaiba? Felérhetsz-e te a Mindenható tökéletességéhez? ⁸Magasabb az az égnél – mit kezdesz vele? Mélyebb a holtak hazájánál – mit is tudhatsz róla? ⁹Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél. ¹⁰Ha valakit nyomon követ, elfog, és a bírák elé állít, ugyan ki akadályozhatja meg? ¹¹Hiszen ismeri a hitvány embereket, látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda. ¹²Az üresfejű ember is válhat értelmessé, a vadszamár csikója is születhet emberré. ¹³Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ¹⁴ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! ¹⁵Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. ¹⁶Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. ¹⁷Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. ¹⁸Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel. ¹⁹Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked. ²⁰De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.

Jób harmadik válasza: Csak Isten bölcs és hatalmas

12 ¹Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség? ³Nekem is van annyi eszem, mint nektek, és nem vagyok alábbvaló nálatok. Ki ne tudna ilyesféléket? ⁴Nevetséges lettem barátaim előtt, mert Istenhez kiáltoztam meghallgatásért; bizony, nevetséges lett az igaz és feddhetetlen! ⁵A szerencsétlen ember megvetni való – gondolja, aki biztonságban él –, föl kell taszítani, ha megtántorodott! ⁶Nyugtuk van a pusztítóknak sátrukban, biztonságban élnek, akik ingerlik Istent, és akik azt hiszik, hogy Istent a markukban tartják. ⁷Kérdezd csak meg a jószágokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, majd a tudtodra adják! ⁸Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. ⁹Ki ne tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket? ¹⁰Az ő kezében van minden élőlény élete és minden ember lelke. ¹¹Hát nem kell a fülnek megvizsgálni a szavakat, ahogy az íny kóstolja az ételt? ¹²Az öregemberek lennének a bölcsek, és a hosszú életűek mindig a megfontoltak? ¹³Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. ¹⁴Ha lerombol valamit, nincs, ki felépítse; ha valakit bezár, nincs, ki kiengedné. ¹⁵Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden; ha nekiereszti, elpusztul a föld. ¹⁶Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő. ¹⁷Tanácsadókat tesz bolonddá, és gúnyt űz a bírákból. ¹⁸Királyok bilincseit oldja le, és béklyót fon kötélből a derekukra. ¹⁹Papokat tesz bolonddá, hatalmasokat ügyefogyottá. ²⁰Megbízhatók fogynak ki miatta a szóból, vének ítélőképességét ragadja el. ²¹Előkelőkre zúdít megvetést, a hatalmasok fegyverét elveszi. ²²Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat. ²³Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, azután elűzi őket. ²⁴Megfosztja értelmétől az ország népének vezetőit, és engedi, hogy úttalan pusztában bolyongjanak. ²⁵Sötétben tapogatóznak világosság nélkül, hagyja, hogy bolyongjanak, mint a részegek.

Jób vádolja barátait

13 ¹Mindezt saját szememmel láttam, fülemmel hallottam, és megértettem. ²Én is tudom, amit ti tudtok, nem vagyok alábbvaló nálatok. ³Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni, Istennel szemben akarok védekezni. ⁴Mert hazugságot koholtok ellenem, mindannyian mihaszna orvosok vagytok! ⁵Bárcsak hallgatnátok végre! Legalább ebben bölcsnek tűnhetnétek! ⁶Hallgassátok meg védekezésemet, és figyeljetek ajkam ellenvetéseire! ⁷Isten érdekében beszéltek álnokságot? Az ő érdekében beszéltek hamisságot? ⁸Neki akarjátok pártját fogni, vagy Isten mellett perbe szállni? ⁹Jó vége lesz-e, ha megvizsgál titeket? Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket? ¹⁰Szigorúan megbüntet titeket, ha titokban személyválogatók vagytok. ¹¹Nem ijedtek meg fenséges voltától? Nem fog el benneteket rettegés? ¹²Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok, sáncaitok agyagsáncok.

Jób Isten elé akar állni

¹³Hallgassatok már el, hadd beszéljek én, bármi történjék is velem! ¹⁴Miért szaggatnám fogaimmal testemet, miért tenném kockára életemet? ¹⁵Hiszen megöl engem, nem is reménykedem; csak utaimat akarom védeni előtte. ¹⁶Nekem már ez is szabadítás lenne, hiszen elvetemült ember nem kerülhet elé. ¹⁷Azért most figyeljetek szavamra, hallgassatok magyarázatomra! ¹⁸Íme, előterjesztem ügyemet! Tudom, hogy nekem van igazam. ¹⁹Van-e, aki perbe száll velem? Akkor elhallgatok, és jöjjön a halál! ²⁰Csak kettőt ne tégy velem, színed elől akkor nem rejtőzöm el: ²¹vedd le rólam kezed, és ijesztgetéseddel meg ne rémíts engem! ²²Szólj hozzám, és én válaszolok, vagy én beszélek, és te felelj nekem! ²³Mi a bűnöm, mi a vétkem? Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem! ²⁴Miért rejted el arcodat, miért tartasz ellenségednek? ²⁵Elsodort falevelet rémítesz, és száraz szalmaszálat üldözöl, ²⁶hogy ily sok keserűséget róttál rám, és ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?! ²⁷Béklyót tettél a lábamra, szemmel tartod minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed! ²⁸Korhadtan mállok szét, mint a molyrágta ruha.

A halál után nincs reménység

14 ¹Az asszonytól született ember élete rövid, tele nyugtalansággal. ²Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. ³És te még így is rossz szemmel nézed, őt is a törvény elé idézed?! ⁴Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. ⁵Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amelyet nem léphet át, ⁶akkor légy hozzá elnéző, hogy nyugalma lehessen, míg eljön a várt pihenőnapja, mint a napszámosnak! ⁷Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. ⁸Ha elöregszik is gyökere a földben, ha elhal is a porban a csonkja, ⁹a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a facsemete. ¹⁰De ha a férfi meghal, oda van egészen, ha kimúlik az ember, hová lesz? ¹¹Kifogyhat a víz a tóból, a folyó kiapadhat, sőt ki is száradhat, ¹²de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. ¹³Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. ¹⁴Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak a fordulat be nem következik. ¹⁵Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. ¹⁶Akkor még lépteimre is vigyáznál, de nem tartanád számon vétkemet. ¹⁷Lepecsételt zsákban volna minden vétkem, bűneimet pedig eltörölnéd. ¹⁸De még a hegy is ledől, és szétomlik, a kőszikla is elmozdul helyéről; ¹⁹a köveket a víz lecsiszolja, árjai elsodorják a föld porát: így teszed semmivé a halandó reményét. ²⁰Hatalmaskodol rajta szüntelen, és el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el. ²¹Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja; ha semmibe veszik őket, nem veszi észre. ²²Teste csak saját fájdalmait érzi, lelke csak önmagát gyászolja.

Elífáz második beszéde: Önteltséggel vádolja Jóbot

15 ¹Megszólalt a témáni Elífáz, és ezt mondta: ²Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott, és csak keleti széllel fújta fel magát? ³Érvelhet-e haszontalan beszéddel és semmit érő szavakkal? ⁴Te már az istenfélelmet is semmibe veszed, adós maradsz a hódolattal Isten színe előtt. ⁵A bűn tanítja erre a szádat, és a ravaszkodók nyelvét választottad. ⁶Saját szád nyilvánít bűnössé, nem én, és az ajkaid vallanak ellened. ⁷Talán te születtél először az emberek között, és előbb keletkeztél a halmoknál? ⁸Talán kihallgattad Isten tanácskozását, és magadhoz ragadtad a bölcsességet? ⁹Mit tudsz, amit mi nem tudunk? Ugyan mihez értesz, amire ne volnánk képesek? ¹⁰Ősz is meg öreg is akad közöttünk, jóval idősebb apádnál. ¹¹Kevésnek tartod Isten vigasztalását és a hozzád szelíden szóló beszédet? ¹²Miért ragadtattad el magad, és miért villognak szemeid, ¹³hogy szabadjára engeded Isten ellen dühödet, és ily szavakat ejtesz ki a szádon? ¹⁴Hogyan lehetne tiszta a halandó, és igaz ember az, ki asszonytól született? ¹⁵Hiszen még szentjeiben sem bízhat, a menny sem elég tiszta a szemében. ¹⁶Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet!

A bűnösök menthetetlenül elpusztulnak

¹⁷Tanítalak téged, hallgass rám, mert amit tapasztaltam, azt beszélem el, ¹⁸amit bölcsek hirdettek, nem titkolva azt, ami atyáiktól való. ¹⁹Egyedül nekik adatott ez az ország, és közöttük nem járt idegen. ²⁰Egész életében gyötrődik a bűnös, az erőszakos ember évei meg vannak számlálva. ²¹Minden hang rémíti, ami fülébe jut, béke idején tör rá a pusztító. ²²Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget, mert fegyver leselkedik rá. ²³Kenyér után bolyong, hogy merre találna. Tudja, hogy nem kerüli el a sötétség napját. ²⁴Szorongató szükség ijesztgeti, erőt vesz rajta, mint rohamozó király, ²⁵mert Isten ellen nyújtotta ki kezét, a Mindenhatóval szemben hősködött. ²⁶Leszegett fejjel rohant ellene, szegekkel sűrűn kivert pajzsával. ²⁷Mivel zsír fedi az arcát, és háj rakódott a tomporára, ²⁸pusztulásra szánt városokban lakott, házakban, ahol nem szabad lakni, mert romhalmazzá lesznek. ²⁹Nem gazdagodik meg, nem marad meg vagyona, és nem hajlik földig a kalásza. ³⁰Nem kerüli el a sötétséget, hajtásait hőség szárítja el, Isten lehelete messze elsodorja. ³¹Ne bízzék hiábavalóságban, mert csalódik: hiábavalóságot kap helyette cserébe. ³²Időnap előtt vége lesz, ágai nem zöldellnek tovább, ³³úgy jár, mint a szőlő, amely ledobja az éretlen szemeket, és mint az olajfa, amely elhullatja virágát. ³⁴Mert az elvetemültek közössége terméketlen, és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat. ³⁵Nyomorúságot fogannak, és bajt fognak majd szülni; méhükben csalódás érlelődik.

Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja

16 ¹Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! ³Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz? ⁴Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet. ⁵Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak. ⁶Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el; ⁷mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat. ⁸Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom. ⁹Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem. ¹⁰Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem. ¹¹Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat. ¹²Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem. ¹³Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre. ¹⁴Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. ¹⁵Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet. ¹⁶Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül. ¹⁷Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta. ¹⁸Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom! ¹⁹Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban. ²⁰Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre, ²¹hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben. ²²Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek. 17 ¹Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető!

Jób barátai rosszindulatúak

²Bizony, gúnyolódásban van csak részem, gáncsoskodásaik miatt le sem hunyom a szemem. ³Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem? ⁴Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket. ⁵Mások előtt prédával dicsekszik, miközben elsorvadnak fiai: ⁶így tett példázattá az emberek előtt; olyan lettem, mint akit arcul köptek. ⁷Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék. ⁸Elszörnyednek ezen a becsületesek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt. ⁹De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje. ¹⁰De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!

Jób készül a halálra

¹¹Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai. ¹²Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség. ¹³Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam, ¹⁴ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek, ¹⁵hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt? ¹⁶Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.

Bildád második beszéde: A bűnösökre pusztulás és feledés vár

18 ¹Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: ²Meddig finomkodunk még itt a szavakkal? Gondolkozzatok el, és aztán szálljunk vitába vele! ³Miért tartasz bennünket állatnak, és miért nézel ostobának? ⁴Ha magadat marcangolod haragodban, talán elpusztul miattad a föld, és elmozdul helyéről a kőszikla? ⁵Bizony, kialszik a bűnösök világossága, tüzük lángja nem ragyog. ⁶Elsötétül sátrában a világosság, mécsese kialszik mellette. ⁷Erőteljes léptei megrövidülnek, saját tervei okozzák bukását. ⁸Mert lába hálóba gabalyodik, és kelepcébe kerül. ⁹Sarkát csapda ragadja meg, és hurok feszül rá. ¹⁰Hurok van elrejtve számára a földön, és csapda az ösvényén. ¹¹Körös-körül félelmek rémítik, és kergetik lépten-nyomon. ¹²Éhesen várja a nyomorúság, és készen áll a veszedelem, hogy elbuktassa őt. ¹³Darabonként rágja le bőrét a kór, darabonként rágja le róla a halálos betegség. ¹⁴Kirángatják biztonságos sátrából, és elhajtják a borzalmak királya elé. ¹⁵Sátrában nem az övéi laknak, lakóhelyére kénkövet szórnak. ¹⁶Alul elszáradnak gyökerei, és felül lefonnyad az ága. ¹⁷Emlékezete eltűnik a földről, és nem emlegetik nevét az utcán. ¹⁸Világosságból sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elűzik. ¹⁹Utódja és sarjadéka nem lesz népe között, senkije sem marad lakóhelyén. ²⁰Végnapján elszörnyednek a nyugaton lakók, és iszonyat fogja el a keleten lakókat. ²¹Bizony, így jár az álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni.

Jób ötödik válasza: Elhagyták az emberek

19 ¹Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Meddig kínozzátok még lelkemet, és zúztok-tiportok szavaitokkal? ³Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök? ⁴Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem. ⁵Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot, ⁶akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem. ⁷Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény. ⁸Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, sötétbe burkolta ösvényeimet. ⁹Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát. ¹⁰Letördelt körös-körül, elpusztulok; kitépte reménységemet, mint valami fát. ¹¹Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem. ¹²Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül. ¹³Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem. ¹⁴Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek. ¹⁵A házamban élők és szolgálóleányaim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé. ¹⁶Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki. ¹⁷Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem. ¹⁸Még a kisgyermekek is megvetnek, kicsúfolnak, ahogy föltápászkodom. ¹⁹Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak. ²⁰Csont és bőr már csak az egész testem, ínyem is elsorvadt a fogaim körül.

Jób a halála után remél elégtételt

²¹Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem! ²²Miért üldöztök, mint Isten, miért nem unjátok még a marcangolást? ²³Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, ²⁴vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! ²⁵Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, ²⁶és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. ²⁷Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. ²⁸Ha ezt kérdezitek: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét, ²⁹akkor rettegjetek a fegyvertől! Mert a harag fegyveres büntetést szül, hogy megtudjátok, van ítélőbíró.

Cófár második beszéde: A gonoszok jóléte mulandó

20 ¹Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta: ²Azért kényszerít ingerültségem feleletre, és amiatt van nyugtalanság bennem, ³mert megszégyenítő kioktatást hallok. De értelmes lelkem megadja a választ. ⁴Tudod-e azt, hogy ősidőktől fogva, amióta csak ember került a földre, ⁵a bűnösök vigadozása nem tarthat sokáig, és az elvetemültek öröme csak egy pillanat? ⁶Ha az égig nőne is büszkesége, és a felleget érné is feje, ⁷semmivé lesz örökre, mint a ganéj, és akik látták, majd ezt kérdik: Hová lett? ⁸Elrepül, mint az álom, és nem találják. Eltűnik, mint az éjszakai látomás. ⁹Nem ragyog már rá senkinek a szeme, lakóhelyén többé nem törődnek vele. ¹⁰Fiai a nincstelenek kedvében járnak, mert megszerzett vagyonát vissza kell szolgáltatnia. ¹¹Ha ifjúi erőtől duzzadtak is tagjai, az vele együtt a porba hanyatlik. ¹²Ha édes szájában a gonoszság, és nyelvével szopogatja azt, ¹³ha sajnálja lenyelni, és ínyénél tartogatja, ¹⁴eledele átváltozik gyomrában, viperaméreggé lesz benne. ¹⁵Gazdagságot nyelt, de kihányja, hasából is kihajtja az Isten. ¹⁶Vipera mérgét szívja, áspiskígyó marása gyilkolja meg, ¹⁷hogy ne gyönyörködjék a folyóvizekben, a tejjel és mézzel folyó patakokban. ¹⁸Vissza kell hogy adja, amit felhalmozott, nem élvezheti, felvásárolt vagyonának sem tud majd örülni. ¹⁹Hiszen tönkretette, cserbenhagyta a nincsteleneket. Házat rabolt, de nem építheti majd tovább. ²⁰Mivel gyomra nem tudta, mi az elég, értékeit nem mentheti meg. ²¹Falánksága semmit sem hagyott meg, ezért nem lesz tartós a jóléte. ²²Bár nagy bőségben él, szorult helyzetbe jut, egyszerre sújt le rá az összes nyomorúság. ²³Amikor meg akarja tölteni a hasát, rábocsátja izzó haragját, záporként hullatja rá evés közben. ²⁴Amikor vasfegyver elől menekül, ércíjjal lövik át. ²⁵Kirántja, és kijön a hátából, csillogó nyíl az epéjéből. Rémület fogja el. ²⁶Sűrű sötétség lesz az osztályrésze, tűz emészti meg, amelyet nem ember szított. Aki sátrában megmaradt, azt is veszedelem éri. ²⁷Leleplezi bűnét az ég, és ellene támad a föld. ²⁸Házának jövedelmét elhurcolják, szétfolyik Isten haragja napján. ²⁹Ezt kapja a bűnös ember osztályrészül az Istentől, ezt örökli beszédéért Istentől.

Jób hatodik válasza: A gonoszokat utoléri a büntetés

21 ¹Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Hallgassátok meg figyelmesen szavamat, ezzel vigasztaljatok! ³Tűrjétek el, ha én is beszélek, és miután beszéltem, majd gúnyolódhattok. ⁴Hiszen nem emberek miatt panaszkodom, nem ok nélkül türelmetlenkedem! ⁵Forduljatok felém, szörnyedjetek el, és tegyétek kezeteket a szátokra! ⁶Ha csak rágondolok is, megrémülök, és reszketés fogja el testemet. ⁷Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak. ⁸Utódaik előttük jutnak jómódra, sarjadékaik szemük láttára. ⁹Házukban béke van, nem kell rettegniük, nincs rajtuk Isten vesszeje. ¹⁰Bikája hág, és nem hiába, tehene ellik, és nem vetél el. ¹¹Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat, és ugrándoznak gyermekeik. ¹²Dob és citera mellett énekelnek, és síp hangjánál örvendeznek. ¹³Jólétben töltik napjaikat, és csendesen szállnak le a holtak hazájába. ¹⁴Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról! ¹⁵Mert kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk, és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk? ¹⁶Pedig jólétük nincs a kezükben. A bűnös tanácsoktól távol tartom magam! ¹⁷Ugyan, hányszor alszik ki a bűnösök mécsese, hányszor éri veszedelem őket, és oszt nekik pusztulást az Isten haragja, ¹⁸vagy lesznek olyanok, mint a szél hordta törek, és mint a pelyva, melyet elragadott a forgószél?! ¹⁹Vagy fiainak tartogatja a veszedelmet Isten? Neki fizessen meg, hogy ő maga érezze! ²⁰Lássa meg saját szemével romlását, és igya ő a Mindenható izzó haragját! ²¹Mert mit törődik azzal, mi lesz majd utána a háza népével, ha leteltek hónapjai? ²²Senki se oktassa az Istent, hiszen a magasság lakói fölött is ő ítélkezik!? ²³De hiszen meghal az egyik ereje teljében, minden gondtól mentesen, boldogan, ²⁴lágyéka csupa háj, csontjaiban zsíros a velő, ²⁵a másik pedig meghal keserű lélekkel, mert nem élvezhetett semmi jót; ²⁶egyformán a porba kell feküdniük, és ellepik őket a férgek. ²⁷Látjátok, ismerem gondolataitokat és az ellenem szőtt fondorlatokat. ²⁸Mert azt kérdezitek: „Hol van az előkelők háza, hol van a sátor, ahol a bűnösök laknak?” ²⁹Hát nem kérdeztétek meg azokat, akik utazni szoktak, és nem ismeritek intéseiket, ³⁰hogy a veszedelem napját távol tartja Isten a gonosztól, é s a harag napja elkerüli őt? ³¹Ki veti szemére dolgait, ki fizet meg neki tetteiért? ³²Kikísérik őt a temetőbe, sírhalmát körülállják. ³³Édesek neki a sírgödör hantjai, hisz sok ember vonult ki utána, meg előtte is számtalan. ³⁴Miért akartok hát hiábavalósággal vigasztalni engem? Válaszaitok magva színtiszta hazugság.

Elífáz harmadik beszéde: Jób megérdemelte büntetését

22 ¹Megszólalt a témáni Elífáz, és ezt mondta: ²Használhat-e az ember Istennek? Hiszen csak önmagának használ az okos. ³Mi öröme telik a Mindenhatónak abban, hogy te igaz vagy? Van-e haszna abból, hogy te feddhetetlenül élsz? ⁴Talán azért fenyít téged, mert féled őt, ezért száll perbe veled? ⁵Bizony sok gonoszságod van, és bűneidnek se vége, se hossza! ⁶Hiszen ok nélkül vettél embertársaidtól zálogot, és meztelenre vetkőztetted őket. ⁷A szomjazónak nem adtál vizet, az éhezőtől megtagadtad a kenyeret. ⁸A hatalmaskodóé az ország, a kiváltságosok laknak benne. ⁹Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, az árvák karjait összetörted. ¹⁰Ezért vannak körülötted csapdák, és hirtelen rémület száll rád. ¹¹Rádtör a sötétség, amelyben nem látsz; vízáradat borít el. ¹²Mennyei magasságban van az Isten! Nézd, milyen magasan ragyognak a csillagok! ¹³És te azt kérdezted: „Mit tudhat az Isten? A sötét felhő mögül tehet-e igazságot? ¹⁴Sűrű felhők takarják el őt, nem lát, és csak az ég peremén járkál.” ¹⁵Az ősidők ösvényét akarod követni, amelyet álnok emberek tapostak, ¹⁶akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta az ár? ¹⁷Azt mondták Istennek: Távozz el tőlünk! – azt gondolva, hogy semmit sem tehet a Mindenható, ¹⁸hisz házukat javaival töltötte meg. – A bűnösök e gondolata távol legyen tőlem! – ¹⁹Ám meglátják majd az igazak, és örülnek, az ártatlan pedig így fogja kigúnyolni őket: ²⁰Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is!

Jóbnak meg kell térnie

²¹Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz. ²²Fogadd el szájából a tanítást, és szívleld meg mondásait! ²³Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz. Ha eltávolítod az álnokságot sátradból, ²⁴porba dobod az aranyat, patakkövek közé az ófíri aranyat, ²⁵akkor a Mindenható lesz az aranyad és színtiszta ezüstöd. ²⁶Akkor majd megleled örömöd a Mindenhatóban, és arcodat Istenhez emeled. ²⁷Ha könyörögsz hozzá, meghallgat, te pedig teljesíted fogadalmaidat. ²⁸Amit eltervezel, sikerülni fog, világosság ragyogja be utadat. ²⁹Ha megaláztak, mondd ki, hogy gőgös voltál, mert azon segít Isten, aki lesüti a szemét. ³⁰Még azt is megmenti, aki nem ártatlan: Ha tiszta lesz a kezed, megmenekülsz.

Jób hetedik válasza: Bízik Isten igazságos ítéletében

23 ¹Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: ²Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. ³Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, ⁴eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, ⁵hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: ⁶teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen? ⁷Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. ⁸De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. ⁹Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. ¹⁰De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. ¹¹Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. ¹²Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. ¹³De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván. ¹⁴Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. ¹⁵Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle. ¹⁶Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem. ¹⁷Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.

A gonosz emberek vétkei

24 ¹Miért nincsenek a Mindenhatónál ítéletre fenntartott idők, miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik? ²Elmozdítják a határokat, nyájakat rabolnak el, és azt legeltetik. ³Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét elviszik zálogul. ⁴Lekergetik az útról a szegényeket, minden elesettnek meg kell lapulnia az országban. ⁵Úgy élnek, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek. ⁶A bűnösök mezejéről szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek. ⁷Meztelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk. ⁸Zivatar áztatja őket a hegyekben, a sziklához lapulnak, mert nincs más menedékük. ⁹Letépik az emlőről az árvát, és a szegény csecsemőjét elviszik zálogul. ¹⁰Meztelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét. ¹¹Mások házánál préselnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak. ¹²A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért, de Isten nem törődik ezzel. ¹³Vannak, akik a világosság ellenségei lettek, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein. ¹⁴Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje az elesettet és a szegényt, a tolvaj pedig éjjel. ¹⁵A házasságtörő szeme az alkonyatot lesi: Senki szeme ne vegyen észre – gondolja, és lepellel takarja el arcát. ¹⁶Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról. ¹⁷Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük, hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget.

Jön a méltó büntetés

¹⁸Gyorsan eltűnnek a víz színén, birtokuk átkozott lesz az országban, nem tér be többé a szőlőskertekbe. ¹⁹Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek. ²⁰Még az anyaméh is elfelejti őt, férgek csemegéje lesz. Senki sem emlékszik rá többé, összetörik az álnokság, mint a fa. ²¹Mert bántalmazza a meddőt, aki nem szült, és az özveggyel nem tesz jót. ²²Isten erejéből nyer időt az erős; ha most még áll is, nem marad majd így egész életében. ²³Biztonságot ad neki és támaszt, de szemmel tartja útjait. ²⁴Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, alászállnak, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat. ²⁵Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg, ki tehetné semmivé szavamat?

Bildád harmadik beszéde: Isten előtt senki sem igaz

25 ¹Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: ²Istené a hatalom és a rettegés, ő szerez békességet fenn a magasságban. ³Csapatait nem lehet megszámolni; kire ne ragyogna világossága? ⁴Isten előtt lehet-e igaz a halandó, lehet-e tiszta az, aki asszonytól született? ⁵Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó, szemében még a csillagok sem fényesek. ⁶Hát még a halandó, ez a féreg, és az ember fia, ez a pondró?

Jób nyolcadik válasza: Dicsőíti Isten hatalmát

26 ¹Ekkor Jób megszólalt, és ezt mondta: ²Segítettél-e az erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját? ³Adtál-e tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod? ⁴Ki által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled? ⁵Megremegnek az árnyak, amelyek a vizek alatt nyugszanak. ⁶A holtak hazája leplezetlen Isten előtt, nincs eltakarva az enyészet helye. ⁷Ő terítette északot a kietlenség fölé, függesztette ki a földet a semmiség fölött. ⁸Fellegekbe zárta a vizeket, nem hasad meg a felhő alattuk. ⁹Eltakarta trónusát, felhőt terjesztett ki fölötte. ¹⁰Határt szabott a vizeknek ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel. ¹¹Az egek oszlopai meginognak és megrendülnek fenyegetésétől. ¹²Erejével fölriasztotta a tengert, értelmével szétzúzta Rahabot. ¹³Leheletétől kiderült az ég, kezével átdöfte a gyors kígyót. ¹⁴Pedig ez csak a szegélye útjának, és milyen halk az a szó, amelyet meghallunk belőle! Ki tudná hát felfogni hatalmas tetteinek mennydörgő szavát?!

Jób befejező beszédei: Védi ártatlanságát

27 ¹Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: ²Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, ³hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, ⁴nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. ⁵Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. ⁶Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret. ⁷Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok. ⁸Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? ⁹Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül? ¹⁰Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?

A gonoszok sorsa rosszra fordul

¹¹Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét. ¹²Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? ¹³Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: ¹⁴Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik. ¹⁵Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt. ¹⁶Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát: ¹⁷összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. ¹⁸Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít. ¹⁹Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije. ²⁰Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. ²¹Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről. ²²Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. ²³Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.

Az ember kiaknázza a természet kincseit

28 ¹Az ezüstnek megvan a bányája, az aranynak is a helye, ahol mossák. ²A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják. ³Véget vet az ember a sötétségnek, és végigkutatja sorra a sűrű homályban és sötétségben rejlő köveket. ⁴Aknát törnek lakatlan helyen, elfeledett tájon, ahol senki sem jár, abban függnek, himbálóznak, messze az emberektől. ⁵A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna. ⁶A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben. ⁷Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár, a sólyom szeme sem pillantja meg. ⁸Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta. ⁹A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja az ember. ¹⁰A sziklákban folyosót hasít, és felkutatja valamennyi kincsét. ¹¹A beszivárgó víz útját eltömi, és napvilágra hozza, ami rejtve van.

A bölcsességet nem lehet megvásárolni

¹²De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? ¹³Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. ¹⁴A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen! ¹⁵Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni. ¹⁶Nem fizethető meg Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral. ¹⁷Nem ér föl vele az arany és az üveg, arany ékszerekért sem kapható cserébe. ¹⁸Szóba sem jöhet a korall és a kristály: a bölcsesség drágább kincs az igazgyöngyöknél. ¹⁹Nem ér föl vele az etióp topáz, színarannyal sem lehet megfizetni.

Egyedül Isten ad bölcsességet

²⁰Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? ²¹Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva. ²²Az enyészet helye és a halál így szól: Csak hírét hallottuk fülünkkel. ²³Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét. ²⁴Mert ő ellát a föld pereméig, mindent lát az ég alatt. ²⁵Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét, ²⁶megszabta az eső rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját, ²⁷akkor megtekintette és számba vette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet. ²⁸Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz elkerülése az értelem.

Jób visszagondol régi boldogságára

29 ¹Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: ²Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám! ³Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; ⁴mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; ⁵amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim; ⁶amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj. ⁷Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, ⁸ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. ⁹A vezető emberek a beszédben megálltak, és szájukra tették a kezüket. ¹⁰A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. ¹¹Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam. ¹²Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt támasza. ¹³Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. ¹⁴Igazságot öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem. ¹⁵A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. ¹⁶Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. ¹⁷Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt. ¹⁸Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, és mint a főnixmadár, sokáig élek. ¹⁹Gyökerem a vízig nyúlik, ágaimra éjjel harmat száll. ²⁰Dicsőségem ifjú marad, akárcsak én, íjam is folyton megújul kezemben. ²¹Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam. ²²Beszédem után nem szóltak tovább, szavam harmatként hullott rájuk. ²³Úgy vártak engem, ahogyan az esőt, ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik. ²⁴Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak. ²⁵Én döntöttem el, mikor mit tegyenek, és én ültem élükön; úgy laktam közöttük, mint a katonái közt a király, mint aki gyászolókat vigasztal.

Jóbtól elfordultak az emberek

30 ¹Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. ²Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. ³Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. ⁴Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. ⁵Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. ⁶Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. ⁷A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. ⁸Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. ⁹És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. ¹⁰Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. ¹¹Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. ¹²Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. ¹³Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. ¹⁴Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. ¹⁵Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.

Jób Istentől kér segítséget

¹⁶Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. ¹⁷Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. ¹⁸Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, ¹⁹és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. ²⁰Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. ²¹Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. ²²Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. ²³Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. ²⁴De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? ²⁵Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? ²⁶Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. ²⁷Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, ²⁸feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. ²⁹A sakálok testvére lettem és a struccok társa. ³⁰Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. ³¹Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.

Jóbnak tiszta a lelkiismerete

31 ¹Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre. ²Mi lett volna akkor osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? ³Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre! ⁴Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet. ⁵Ha hamisságban jártam, és lábam csalásra sietett, ⁶mérjen meg engem hiteles mérleggel, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok. ⁷Ha lépteim a jó útról letértek, ha szívem a szememet követte, vagy kezemhez szenny tapad, ⁸más egye meg, amit vetettem, és ami nekem sarjadt, tépjék ki tövestül! ⁹Ha szívem asszony után bolondult, és leselkedtem felebarátom ajtajánál, ¹⁰másnak őröljön a feleségem, és mások hajoljanak rá. ¹¹Mert fajtalan dolog ez, és bírák elé való bűn. ¹²Olyan tűz ez, amely az enyészet helyéig leér, és minden jövedelmemet gyökerestül pusztítja el. ¹³Ha semmibe vettem szolgám vagy szolgálóleányom igazát, amikor vitájuk támadt velem, ¹⁴mitévő lennék, ha rám támadna Isten, mit felelnék neki, ha számon kérné? ¹⁵Nem az alkotta-e őt is, aki engem az anyaméhben? Nem ugyanaz formált-e bennünket az anyaölben? ¹⁶Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát, és az özvegy szemeit epedni engedtem, ¹⁷ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva nem evett belőle, ¹⁸akit ifjúságom óta apjaként neveltem, és úgy vezetgettem, mint aki anyám méhéből való, ¹⁹ha elnéztem, hogy az elesett ruhátlan, és a szegénynek nincs takarója, ²⁰ha nem áldhatott engem, mert dereka juhaim gyapjától fölmelegedett, ²¹ha az árva vagyonára rátettem kezemet, mert láttam, hogy a kapuban segítségemre vannak, ²²akkor essék le vállam a lapockámról, törjön le tőből a karom! ²³Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. ²⁴Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom, ²⁵ha annak örültem, milyen gazdag vagyok, és mennyi mindent tudtam szerezni magamnak, ²⁶ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog, és a holdat, hogy milyen pompával halad, ²⁷ha csak titokban is olyan bolondságot tettem, hogy csókot hintettem feléjük kezemmel, ²⁸ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt. ²⁹Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte, ³⁰nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire. ³¹Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal. ³²Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az átutazó előtt. ³³Ha emberi módon eltitkoltam vétkeim, keblembe rejtve bűnömet, ³⁴bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki. ³⁵Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható, írjon vádiratot mint vádlóm! ³⁶Bizony, én azt a vállamra venném, és a fejemre kötném, mint koronát. ³⁷Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék elé. ³⁸Ha a termőföldem ellenem kiáltott, és barázdái együtt siránkoztak, ³⁹ha termését fizetség nélkül ettem, vagy művelőit agyonhajszoltam: ⁴⁰tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett!

Itt végződnek Jób beszédei.

Elíhú első beszéde: Jób barátai rosszul érveltek

32 ¹Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát. ²Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben. ³De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot. ⁴Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála. ⁵De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott.
⁶Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok. ⁷Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. ⁸De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. ⁹Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. ¹⁰Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. ¹¹Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, amíg kerestétek a megfelelő szavakat. ¹²Figyelmesen hallgattalak titeket, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira. ¹³Ne mondjátok: Olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, ember nem. ¹⁴Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki. ¹⁵Megrettentek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak. ¹⁶Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet. ¹⁷Hadd mondjam hát el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok! ¹⁸Mert tele vagyok szavakkal, szorongat belülről a lélek. ¹⁹Olyan már a bensőm, mint a lezárt újbor, széthasad, mint erjedő musttól a tömlő. ²⁰Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok. ²¹Nem leszek elfogult sem erre, sem arra, senkinek nem fogok hízelegni. ²²Nem is értek én a hízelgéshez, meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.

Isten megbocsát a megtérőknek

33 ¹Halld meg ezért, Jób, az én szavaimat, figyelj minden beszédemre! ²Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó. ³Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél. ⁴Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet. ⁵Felelj meg nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem! ⁶Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is. ⁷Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. ⁸Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat: ⁹„Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, ¹⁰Isten mégis talál bennem kivetnivalót, ellenségének tekint engem, ¹¹béklyót tett a lábamra, szemmel tartja minden ösvényemet.” ¹²Erre azt felelem, hogy nincsen igazad, mert nagyobb az Isten a halandó embernél. ¹³Miért vádoltad azzal, hogy egyetlen szóra sem felel? ¹⁴Hiszen szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele. ¹⁵Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén szendereg, ¹⁶akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeit pecsétjével hitelesíti. ¹⁷Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg őt a kevélységtől. ¹⁸Így akarja lelkét megóvni a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver. ¹⁹Így fegyelmezi betegágyán fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával. ²⁰Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét. ²¹Lesoványodik, húsa már alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak. ²²Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz. ²³Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetít feléje, és megmondja az embernek kötelességét, ²⁴akkor könyörül rajta Isten, és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat! ²⁵Hadd duzzadjon teste az ifjúi erőtől, térjen vissza ismét fiatalsága! ²⁶Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja a halandót igaznak. ²⁷Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. ²⁸Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködhessen. ²⁹Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, ³⁰hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága. ³¹Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek! ³²Ha lesz mondanivalód, válaszolj; beszélj, mert neked szeretnék igazat adni. ³³Ha pedig nem lesz, akkor hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítalak.

Elíhú második beszéde: Nem igazságtalan az Isten

34 ¹Majd tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta: ²Hallgassatok szavaimra, bölcsek, figyeljetek rám, ti, tudósok! ³Mert a fül úgy vizsgálja a szavakat, ahogyan az íny kóstolja az ételt. ⁴Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, mi a jó. ⁵Hiszen ezt mondta Jób: Igaz vagyok, de Isten megfosztott igazamtól. ⁶Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nekem van igazam! Halálos nyíl talált el, pedig nem vagyok hitszegő. ⁷Melyik ember olyan, mint Jób? Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet, ⁸egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és a bűnös emberekkel jár! ⁹Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha örömét leli Istenben. ¹⁰Azért ti, okos emberek, hallgassatok rám! Távol van Istentől a bűn, és a Mindenhatótól az álnokság. ¹¹Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett. ¹²Bizonyos, hogy Isten nem követ el törvénytelenséget, és a Mindenható nem ferdíti el az igazságot. ¹³Ki bízta volna rá a földet, és ki adta át neki készen a világot? ¹⁴Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét, ¹⁵egyszerre kimúlna minden élőlény, és az ember visszatérne a porba. ¹⁶Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt, szavaimra jól figyelj! ¹⁷Kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt? És te bűnösnek tartod az igazat, a hatalmast, ¹⁸aki megmondja a királynak is, hogy semmirekellő, és a fejedelmeknek, hogy bűnösök, ¹⁹aki a vezetők javára sem lesz részrehajló, és nem helyezi a gazdagot a nincstelen elé, mert mindenki az ő keze alkotása?! ²⁰Meghalnak hirtelen, az éjszaka közepén. Megrendülnek a népek és elenyésznek, távoznia kell a hatalmasnak is, mégpedig nem emberi erő által. ²¹Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését. ²²Nincs az a sötétség és az a sűrű homály, ahol elrejtőzhetnének a gonosztevők. ²³Mert nem szokta senkivel közölni előre, hogy mikor kell ítéletre megállni előtte: ²⁴Hatalmasokat zúz össze vizsgálgatás nélkül, és másokat állít a helyükre, ²⁵mert ismeri tetteiket. Egy éjjel ellenük fordul, és szétmorzsolja őket. ²⁶Ott bünteti meg a bűnösöket, ahol mindenki látja: ²⁷mert elfordultak tőle, és útjaival semmit sem törődtek. ²⁸Hisz miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását. ²⁹Ha tétlen is marad, ki ítélhetné el? Ha el akarja rejteni arcát, ki láthatja meg? De ő őrködik a népen és az embereken: ³⁰nem engedi uralkodni az elvetemülteket, sem azokat, akik tőrbe csalnák a népet. ³¹De ha valaki azt mondja Istennek: Megbűnhődtem, többé nem teszek rosszat; ³²te taníts meg arra, amit én nem látok: ha álnokságot követtem el, nem teszem többé! ³³Talán büntesse meg őt is, csak mert te megveted? Most neked kell döntened, nem nekem; mit tudsz hát felelni? ³⁴Ezt mondják majd nekem az értelmes emberek és a bölcs férfiú, aki engem hallgat: ³⁵Jób beszél, de értelmetlenül, szavait nem fontolta meg. ³⁶Bár sokáig tartana Jób próbatétele, mivel úgy felelt, mint az álnokok! ³⁷Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi, gúnyolódva csapkod itt közöttünk, és egyre csak Isten ellen beszél.

Elíhú harmadik beszéde: Jóbot méltán bünteti Isten

35 ¹Folytatta beszédét Elíhú, és ezt mondta: ²Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben? ³Ha így szólsz: „Mit érek vele, mi hasznom abból, ha nem vétkezem?”, ⁴én megadom rá neked a választ, neked is meg a barátaidnak is. ⁵Tekints az égre, és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted! ⁶Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene? ⁷Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap ő tőled? ⁸Csak a magadfajta embernek ártasz a bűnnel, és az ember fiának használ igazságod. ⁹A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja miatt. ¹⁰De azt nem kérdik: Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka, ¹¹aki többre tanít minket, mint a föld állatait, és bölcsebbé tesz az égi madaraknál? ¹²Ezért kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem válaszol. ¹³Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg Isten, a Mindenható figyelemre se méltatja. ¹⁴Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell. ¹⁵Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek, ¹⁶azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót oktalanul.

Elíhú negyedik beszéde: Isten hatalmas és igazságos

36 ¹Azután így folytatta beszédét Elíhú: ²Légy egy kis türelemmel, majd fölvilágosítlak, mert van még mondanivalóm Istenről. ³Messziről hozom, amit tudok, hogy kimutassam Alkotóm igazát, ⁴mert beszédem valóban nem hazugság. Tökéletes tudás áll előtted. ⁵Milyen hatalmas az Isten, mégsem vet meg senkit; hatalmas ő, akarata erős. ⁶Nem tartja életben a bűnöst, de az elesettnek igazságot szolgáltat. ⁷Nem veszi le szemét az igazról, sőt királyi trónra ülteti, örökre fölmagasztalja. ⁸Ha pedig bilincsekbe verik és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket, ⁹ezzel tettüket adja tudtukra, és vétkeiket, mert fölfuvalkodtak. ¹⁰Megnyitja fülüket az intelemre, és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból. ¹¹Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt, napjaikat jólétben kitöltik, és éveiket boldogságban. ¹²De ha nem hallgatnak rá, átüti őket a dárda, és kimúlnak tudatlanságuk miatt. ¹³Az elvetemült szívűek dacosak maradnak, nem kiáltanak Istenhez, ha megkötözi őket. ¹⁴Már fiatalon meghal a lelkük, életüknek idő előtt vége, mint a paráznáknak. ¹⁵A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten. ¹⁶Téged is tágas helyre vezetne a nyomorúság torkából, oda, ahol nincs szorongattatás, és bőven kerülne asztalodra zsíros étel. ¹⁷De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele, és jogosan ér utol az ítélet. ¹⁸Csak az indulat ne ragadjon el, ha csapás ér, és ne áltasd magad nagy váltságdíjjal. ¹⁹Eljut-e hozzá a nyomorúságból segélykiáltásod és minden erőfeszítésed? ²⁰Ne vágyódj arra az éjszakára, amikor népek tűnnek el a helyükről! ²¹Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett! ²²Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester? ²³Ki kérheti tőle számon, amit tesz? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el? ²⁴Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek! ²⁵Minden ember reá tekint, de mint halandó, csak messziről látja.

Isten dicsősége a természetben

²⁶Milyen magasztos az Isten! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen. ²⁷Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, ²⁸amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre. ²⁹Ki érti, hogyan teríti szét a viharfelhőt, miért mennydörög hajléka? ³⁰Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja. ³¹Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen. ³²Mindkét kezét villámfény borítja, ráküldi azokat ellenfeleire. ³³Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledtét. 37 ¹Bizony, megremeg ettől a szívem, és ki akar ugrani helyéből. ²Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön. ³Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig. ⁴Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja. ⁵Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. ⁶Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon. ⁷Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik! ⁸A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik. ⁹Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg. ¹⁰Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik. ¹¹Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek. ¹²Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén. ¹³Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.

Isten igazságosan bánik az emberekkel

¹⁴Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit! ¹⁵Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn? ¹⁶Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái? ¹⁷Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet? ¹⁸Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör? ¹⁹Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt. ²⁰Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt? ²¹Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul. ²²Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás. ²³A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el. ²⁴Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.

Isten első beszéde Jóbhoz: A világmindenség Isten alkotása

38 ¹Ekkor megszólalt az ÚR a viharban, és ezt mondta Jóbnak: ²Ki akarja elhomályosítani örök rendemet tudatlan szavakkal? ³Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! ⁴Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! ⁵Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? ⁶Mire vannak erősítve oszlopai, vagy ki helyezte el sarokkövét, ⁷amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak? ⁸Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából, ⁹amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, ¹⁰amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, ¹¹és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem, itt majd megtörnek büszke hullámaid! ¹²Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz? Kijelölted-e a hajnal helyét, ¹³hogy szélénél fogva megragadja a földet, és lerázza róla a bűnösöket? ¹⁴Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt, ráncokat vet, mint egy tarka ruha. ¹⁵Így veszi el a bűnösöktől a világosságot, és összetöri a fölemelt kart. ¹⁶Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység fenekét? ¹⁷Föltárultak-e előtted a halál kapui, a homály kapuit láttad-e? ¹⁸Fel tudod-e fogni, milyen széles is a föld? Mondd el mindezt, ha tudod! ¹⁹Melyik út visz a világosság otthonába, és hol a sötétség lakóhelye? ²⁰Vissza tudod-e vinni határai közé, ismered-e a házába vezető ösvényt? ²¹Tudod te, hiszen akkor születtél, napjaid száma igen nagy! ²²Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? ²³A nyomorúság idejére tartogatom ezt, a harc és a háború napjára. ²⁴Melyik útról árad szét a világosság, a keleti szél honnan terjed ki a földre? ²⁵Ki ásott csatornát a felhőszakadásnak, és utat a mennydörgő viharfelhőnek, ²⁶hogy esőt adjon a lakatlan földre, az ember nélküli pusztaságra, ²⁷hogy bőven megitassa a puszta sivatagot, és zöldellő füveket sarjasszon? ²⁸Ki az apja az esőnek, és ki nemzette a harmatcseppeket? ²⁹Kinek a méhéből származik a jég, és az égből hulló darát ki hozta világra? ³⁰Összesűrűsödnek a vizek, mint a kő, és befedik a mélység felszínét. ³¹Össze tudod kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszáscsillag köteleit meg tudod oldani? ³²Föl tudod-e hozni a csillagképeket a maguk idejében? A Nagy Medvét fiaival együtt talán te vezeted? ³³Ismered-e az ég szabályait? Talán te adsz neki uralmat a földön? ³⁴El tudod juttatni hangod a felhőkig, hogy vízáradat borítson el téged? ³⁵Tudsz-e villámokat küldeni útjukra, és mondják-e neked: Itt vagyunk? ³⁶Ki szabta meg bölcsen a sötét felhők rendjét, a légi tüneményekbe ki adott értelmet? ³⁷Ki olyan bölcs, hogy meg tudja számlálni a fellegeket, és ki tudja kiüríteni az ég tömlőit, ³⁸ha megkeményedik a föld, mint az öntvény, és egymáshoz tapadnak a göröngyök?

A Teremtő dicsősége az állatvilág életében

³⁹Tudsz-e a nőstény oroszlánnak zsákmányt ejteni, ki tudod-e elégíteni az oroszlánkölykök éhségét, ⁴⁰amikor rejtekhelyükön lapulnak, és a bokrok között leshelyükön fekszenek? ⁴¹Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltanak, és kóvályognak, mert nincs mit enniük? 39 ¹Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge, megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas? ²Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek, tudod-e, mikor jön el ellésük ideje? ³Lefekszenek, megellik borjaikat, és megszabadulnak fájdalmuktól. ⁴Borjaik megerősödnek, felnőnek a mezőn, elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza. ⁵Ki engedte szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét? ⁶A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet. ⁷Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. ⁸A hegyeken keres magának legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt. ⁹Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly? Ott tölti az éjszakát jászolodnál? ¹⁰Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt, boronálja-e utánad a göröngyöket? ¹¹Bízhatsz-e benne, mivel olyan erős? Rábízhatod-e a munkádat? ¹²Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja? ¹³Vígan verdes szárnyával a strucc, pedig nem gólya szárnya és tolla az! ¹⁴A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki. ¹⁵Elfelejti, hogy ráléphetnek, és a mezei vad eltaposhatja. ¹⁶Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának; nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága. ¹⁷Mert Isten megtagadta a bölcsességet tőle, nem részesítette értelemben. ¹⁸De ha nekirugaszkodik, nevet a lovon és annak lovasán. ¹⁹Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel? ²⁰Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes. ²¹Kapálja a csatateret, örvend erejének, és nekirohan a fegyvernek. ²²Neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől. ²³Csörög rajta a tegez, csillog a lándzsa és a kopja. ²⁴Döngve, toporogva kapálja a földet, nem marad veszteg, ha zeng a kürt szava. ²⁵Boldogan nyerít, ha meghallja a kürtöt, messziről megérzi a harcot, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt. ²⁶A te értelmed műve az, hogy szárnyra kel az ölyv, és kiterjeszti szárnyait dél felé? ²⁷A te parancsodra száll-e magasan a sas, és rakja magasban a fészkét? ²⁸Kősziklán lakik, ott tanyázik, a sziklafokon és a bérctetőn. ²⁹Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellátnak szemei. ³⁰Fiókái vért szürcsölgetnek, és ahol holttest van, ő is ott terem.

Jób első válasza: Megalázza magát Isten előtt

40 ¹Majd tovább beszélt az ÚR, és ezt mondta Jóbnak: ²Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki!

³Jób ekkor megszólalt, és így felelt az ÚRnak: ⁴Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. ⁵Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, vagy ha kétszer is, többé már nem teszem.

Isten második beszéde: Ő az emberiség ura

⁶De tovább beszélt a viharból Jóbhoz az ÚR, és ezt mondta: ⁷Övezd csak föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! ⁸Semmivé akarod tenni az én igazságomat? Bűnösnek mondasz engem, hogy te lehess igaz? ⁹Van-e olyan karod, mint az Istennek? Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő? ¹⁰Ékesítsd föl magad fenséggel és méltósággal, öltözz ékességbe és pompába! ¹¹Öntsd ki dühös haragodat, láss meg minden gőgöst, és alázd meg! ¹²Láss meg minden gőgöst, és igázd le, tipord el a bűnösöket, ahol csak vannak! ¹³Ásd el valamennyit a föld alá, zárd el őket rejtett helyre! ¹⁴Akkor még én is magasztallak téged, mert jobbod megsegített téged.

A Behemót és a Leviatán ereje is Istentől van

¹⁵Nézd a Behemótot! Én teremtettem, akárcsak téged. Füvet eszik, mint a marha. ¹⁶Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! ¹⁷Merev a farka, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak. ¹⁸Csontjai, mint az érccsövek, lábszárai, mint a vasrudak. ¹⁹Isten remekműve ez! Fegyverrel is ellátta Alkotója, ²⁰mégis a hegyek adják táplálékát; mellette játszadozik a mező minden vadja. ²¹Lótuszbokrok alatt hever, nádas és mocsaras rejtekhelyen. ²²Lótuszbokrok árnyéka borul rá, körülveszik a parti fűzfák. ²³Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik: biztonságban van, még ha szájáig ér is a Jordán. ²⁴Be lehet-e fogni szemtől szembe, lehet-e karikát tenni az orrába? ²⁵Ki tudod-e fogni horoggal a Leviatánt, le tudod-e szorítani a nyelvét kötéllel? ²⁶Tudsz-e kötelet húzni az orrába, át tudod-e fúrni kampóval az állát? ²⁷Fog-e sokat könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád szelíden? ²⁸Köt-e veled egyezséget arra, hogy fogadd fel örökös szolgádnak? ²⁹Játszadozhatsz-e vele, mint a madárral, és megkötözheted-e leánykáid kedvéért? ³⁰Alkudozhatnak-e rajta a cimborák, osztozkodhatnak-e rajta a kereskedők? ³¹Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét, és a fejét halászszigonyokkal? ³²Nyúlj csak hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra! 41 ¹Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látványától is összeroskad. ²Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene? ³Ki szállhat szembe vele úgy, hogy sértetlenül hagyná? Minden az övé az ég alatt. ⁴Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja. ⁵Ki tudná lehúzni a bőrét, ki merne benyúlni két fogsora közé? ⁶Szájának kapuját ki merné kitárni? Fogai között a rémület lakik. ⁷Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva. ⁸Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy még a szél sem férkőzhet közéjük. ⁹Egymáshoz tapadnak, egybekapcsolódnak elválaszthatatlanul. ¹⁰Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, akár a hajnalpír. ¹¹Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak. ¹²Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből. ¹³Lehelete lángra lobbantja a faszenet, szája lángokat lövell. ¹⁴Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle. ¹⁵Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve. ¹⁶Szíve olyan kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő. ¹⁷Ha fölemelkedik, megriadnak még a hősök is, ijedtükben fejüket vesztik. ¹⁸Ha el is találja a kard, nem árt neki, sem a lándzsa, a kopja vagy a nyíl. ¹⁹Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát. ²⁰A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek. ²¹Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán. ²²Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban. ²³Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt. ²⁴Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz. ²⁵Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van megalkotva, hogy semmitől se féljen. ²⁶Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.

Jób bűnbánatot tart

42 ¹Jób ekkor megszólalt, és így felelt az ÚRnak: ²Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. ³Ki akarja eltakarni örök rendemet tudatlanul? – kérded. Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek: csodálatosabbak, semhogy felfoghatnám. ⁴Hallgass meg, hadd beszéljek! – kértem. Én kérdezlek, te meg oktass engem! – felelted erre. ⁵Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. ⁶Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.

KNB SZIT STL BD RUF KG