Keresés a Bibliában

Látomás a világbirodalmakról

7 1Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: 2Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. 3Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mindegyik különbözött a többitől. 4Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. 5A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! 6Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki.
7Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. 8Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. 9Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öregkorú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. 10Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel.
11Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. 12A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. 13Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. 14Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.

A látomás magyarázata

15Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek. 16Odamentem az ott állók egyikéhez, és felvilágosítást kértem tőle mindezekről. Az pedig felelt nekem, és megmagyarázta ezt a dolgot: 17Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. 18De a Felséges szentjei nyerik majd el a királyságot, és örökre ők birtokolják azt, örökkön-örökké.
19Ezután többet akartam megtudni a negyedik vadállatról, amely más volt, mint a többiek: roppant ijesztő volt, vasfogai és rézkarmai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. 20Tíz szarv volt a fején, majd egy újabb is előbújt közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak és kérkedő szája, és nagyobbra nőtt a többinél. 21Láttam, hogy ez a szarv hadat indított a szentek ellen, és legyőzte őket, 22míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. 23A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza. 24A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. 25Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felséges szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra. 26De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul. 27A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom.
28Így végződött a beszéd. Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is belesápadt. De a mondottakat eszemben tartottam.

Látomás egy kos és egy bak küzdelméről

8 1Bélsaccar király uralkodásának harmadik évében nekem, Dánielnek látomásom támadt, az után, amelyet először láttam. 2Azt láttam a látomásban, hogy Súsán várában vagyok, Élám tartományában. A látomásban az Úlaj csatornánál láttam magamat. 3Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. 4Láttam, hogy a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt. Egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott.
5Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felől az egész föld fölött, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme közt egy hatalmas szarv volt. 6Amikor odaért a kétszarvú koshoz, amelyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erővel. 7Láttam, hogy mikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette, megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna a hatalmától. 8A kecskebak azután nagyon nagyra nőtt; de amint elérte hatalmának csúcsát, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt a négy égtáj felé.
9Azok közül az egyiken egy kis szarv tűnt elő, és igen nagyra nőtt délen, keleten és az ékes földön. 10Felnőtt egészen az ég seregéig, és a földre dobott néhányat ebből a seregből, a csillagokból, és összetaposta őket. 11Még a sereg vezérével is szembeszállt, elvette tőle a mindennapi áldozatot, és feldúlta szentélyét. 12Sereget rendelt bűnös módon a mindennapi áldozat ellen, és földre terítette az igazságot. Minden tette sikerült.
13Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? 14Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését.

A látomás magyarázata

15Amikor én, Dániel, ezt a látomást láttam, és kerestem az értelmét, egyszer csak elém állt valaki, aki egy férfihoz hasonlított. 16És emberi hangot hallottam az Úlaj felől, amely így kiáltott: Gábriel, magyarázd meg neki ezt a látványt! 17Ő odajött, ahol álltam, én pedig megrémültem jöttére, és arcra borultam. Akkor ezt mondta nekem: Értsd meg, emberfia, hogy a végső időről szól ez a látomás. 18Amikor hozzám szólt, ájultan estem a földre, de ő megérintett, és talpra állított. 19Majd ezt mondta: Én a tudtodra adom, hogy mi fog majd történni, amikor véget ér a harag; mert meg van szabva a vége!
20Az a kétszarvú kos, amelyet láttál, a médek és a perzsák királya. 21A szőrös bak a görögök királya; a két szeme között levő nagy szarv az első király. 22Hogy az letört, és a helyére négy nőtt, az azt jelenti, hogy népéből négy királyság lesz, de nem olyan erős, mint amaz volt. 23Az ő uralkodásuk végén, a bűnök tetőfokán előáll majd egy bősz tekintetű király, kétértelmű beszédek mestere. 24Hatalmas lesz az ereje, bár nem a maga erejéből. Szörnyű módon fog pusztítani, minden tette sikerül. Pusztítja az erőseket és a szentek népét. 25Okossága révén sikerül, amihez álnokul hozzáfog, ezért fölfuvalkodik szívében, és háborítatlanul pusztít el sokakat. De amikor a vezérek vezére ellen támad, összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának. 26Az estékről és reggelekről szóló látomás színigaz. Mégis tartsd titokban ezt a látomást, mert a távoli jövendőről szól!
27Akkor én, Dániel, összeroskadtam, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás azonban lenyűgözve tartott.

KNB SZIT STL BD RUF KG