Keresés a Bibliában

7 1Belsazárnak, a babiloni királynak első esztendejében álmot láta Dániel és fejének látásait az ő ágyában. Az álmot akkor följegyzé; a dolog velejét elmondá. (Dán 5,1.30) 2Szóla Dániel, és monda: Látám az én látásomban éjszaka, és ímé, az égnek négy szele háborút támaszta a nagy tengeren; 3És négy nagy állat jöve fel a tengerből, egyik különböző a másiktól. (Dán,7 4.) 4Az első olyan, mint az oroszlán, és sas szárnyai valának. Nézém, míg szárnyai kitépettek, és felemelteték a földről, és mint valami ember, lábra állíttaték és emberi szív adaték néki. (Ésa 5,30; Hós 4,5; Ámós 8,8.9) 5És ímé, más állat, a második, hasonló a medvéhez, és kele egyik oldalára, és három oldalborda vala szájában fogai között, és így szólának néki: Kelj fel és egyél sok húst! (Dán 11,31) 6Ez után látám, és ímé, egy másik, olyan mint a párducz, és négy madárszárnya vala a hátán; és négy feje vala az állatnak, és hatalom adaték néki. (Dán 2,8-11) 7Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erős; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek előtte valának, és tíz szarva vala néki. (Dán 8,13) 8Mialatt a szarvakat szemlélém, ímé, másik kicsiny szarv növekedék ki azok között, és három az elébbi szarvak közül kiszakasztaték ő előtte, és ímé, emberszemekhez hasonló szemek valának ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj. (Dán,7 11.) 9Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz; (Dán 7,3;Ezék 13,19) 10Tűzfolyam foly és jő vala ki az ő színe felől; ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg. (Jel 5,11;Jel 20,12) 11Nézém akkor a nagyzó beszédek hangja miatt, a melyeket a szarv szóla; nézém, míg megöleték az az állat, és az ő teste elvesze, és tűzbe vetteték megégetésre. (Dán,7 8.) 12A többi állatoktól is elvéteték az ő hatalmok; de ideig-óráig tartó élet adaték nékik. (Dán,7 25. Dán 12,7.) 13Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt. (Dán 10,9; Bir 19,22.25) 14És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, a mely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik. (Dán 2,44) 15Megrendülék én, Dániel, az én lelkemben ezek miatt, és fejem látásai megháborítának engem. (Dán 2,3;4,2;5,6) 16Oda menék egyhez az ott állók közül, és bizonyosat kérék tőle mindezek felől, és szóla nékem, és e dolognak értelmét tudatá velem: (Sof 3,19) 17Ezek a nagy állatok, mik négyen voltak, négy király, a kik támadnak e földön. (Róm 9,25.26.1Pét;2,10) 18De a magasságos egeknek szentei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké. (Ésa 11,1-14; Jer 3,18; Ezék 37,19-28) 19Akkor bizonyosat kívánék tudni a negyedik állat felől, a mely különbözék mindamazoktól, és rendkivül rettenetes vala; vasfogai és érczkörmei valának, falt és zúzott, és a maradékot lábaival összetaposta. (Dán 4,15;12,11;Dán,7 3. 6.) 20A tíz szarv felől is, a melyek a fején valának, és a felől, a mely utóbb növekedék és három esék ki előle; és ennek a szarvnak szemei valának és nagyokat szóló szája; termete is nagyobb a társaiénál. (Dán,7 8.) 21Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek ellen, és legyőzé őket. (Dán,7 3. 6.) 22Mígnem eljöve az öreg korú, és az ítélet adaték a magasságos egek szenteinek; és az idő eljöve, és elvevék az országot a szentek. (Dán,7 9.;Dán,7 18.) 23Így szóla: A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt. (Jer 44,16.17) 24A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni. (Jób 19,8; Siral 3,7.9) 25És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig. (Dán,7 18. 22. Dán 11,36.;Dán,7 12.) 26De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elveszszen. (Ezék 16,16-19) 27Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik. (Dán,7 18. 25. Dán 4,10.) 28Itt vége lőn a beszédnek. Engemet, Dánielt pedig az én gondolatim igen megrettentének és az én ábrázatom elváltozék rajtam; de e beszédet megtartám szívemben. (Ezék 16,37-42) 8 1Belsazár király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelenék meg nékem, Dánielnek, annak utánna, a mely először jelent meg nékem. (Dán 5,1.30;7,1) 2És láték látomásban; és mikor láték, Susán várában voltam, a mely Elám tartományában van; és láték látomásban, és ímé az Ulai folyam mellett valék. (Eszt 1,2;Jer 49,34-39) 3És felemelém szemeimet és látám, és ímé egy kos álla a folyam előtt, és két szarva vala; és az a két szarv magas vala, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb később növekedék. (Ezék 16,1) 4Látám azt a kost szarvaival öklelkezni napnyugot, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg előtte, és senki sem szabadíthata meg kezéből, és tetszése szerint cselekedék, és nagygyá lőn. (Dán,8 20. Dán 11,2.) 5És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az ő szemei között. (Dán,8 21.) 6És méne a kétszarvú koshoz, a melyet láték állani a folyam előtt; és feléje futa erejének indulatában. (Dán,8 3.) 7És látám a koshoz érni; és néki dühödött és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erő a kosban megállani előtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, a ki őt megmentse annak kezéből. (Dán 11,3) 8A kecskebak pedig igen nagygyá lőn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes szarv növe az égnek négy szele felé. (Dán,8 22. Dán 11,4.) 9És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. (Dán 11,16.41-45) 10És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. 11És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az ő szentségének helye. (Dán,8 25. Dán 11,31.) 12És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van. (Ésa 1,18.19.20) 13És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, a ki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? s a szent hely és a sereg meddig tapostatik? (Róm 9,25.1Pét;2,10) 14És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága. (Jer 3,20;Jer 3,1) 15És lőn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: ímé előmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak. (Dán,8 2. Jer. 10,12.) 16És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást! (Dán 9,21) 17És oda jöve, a hol én állék, és a mint jöve, megrettenék és orczámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás. (Jer 31,20; Ésa 55,7-9; Malak 3,6) 18És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de megillete engem és helyemre állíta; (Dán 10,10) 19És monda: Ímé, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végső időre szól. (Mik 6,2) 20Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya. (Dán 5,31) 21A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, a mely szemei között vala, az az első király. (Dán,8 5.;Dán 11,3.4) 22Hogy pedig az letöretteték, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével. (Dán 11,4) 23És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értő király. (1Móz 25,26;1Móz 32,24-28) 24És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. (Dán,8 9. 11.) 25És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg. (Ámós 4,9;5,11) 26És az estvéről és reggelről való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való. (Dán,8 14.;Dán 12,4-9; Jel 10,4) 27És én, Dániel, elájulék és beteg valék néhány napig, de felkelék és a király dolgát végezém; és álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette. (Dán 6,2)

KNB SZIT STL BD RUF KG