Keresés a Bibliában

Fenyegetés átkokkal

15De ha nem hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyet ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged: 16Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn. 17Átkozott lesz kosarad és sütőteknőd. 18Átkozott lesz méhed gyümölcse és földed termése, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. 19Átkozott leszel jártadban-keltedben. 20Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád az ÚR minden vállalkozásodban, amelybe belefogsz, úgyhogy hamarosan elpusztulsz, és elveszel gonosz tetteid miatt, mert elhagytál engem. 21Dögvészt ragaszt rád az ÚR, míg ki nem pusztít arról a földről, ahova bemégy, hogy birtokba vedd azt. 22Megver az ÚR sorvadással, lázzal és gyulladással, forrósággal és szárazsággal, aszállyal és gabonarozsdával. Üldözni fognak, míg csak el nem pusztulsz. 23Fejed fölött az ég olyan lesz, mint az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas. 24Eső helyett homokot és port ad földedre az ÚR: az égből száll majd rád, míg csak el nem pusztulsz. 25Vereséggel sújt téged az ÚR ellenségeiddel szemben. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. 26Holttested az ég összes madarának és a föld állatainak lesz az eledele, és nem lesz majd, aki elriassza őket.
27Megver az ÚR egyiptomi fekéllyel, keléssel, viszketegséggel és rühességgel, amelyekből nem tudsz kigyógyulni. 28Megver az ÚR tébollyal, vaksággal és elmezavarral. 29Déli napfényben is tapogatózni fogsz, ahogyan a vak tapogatózik a homályban. Utaidon nem jársz szerencsével, sőt elnyomott és kifosztott leszel majd mindenkor, és nem segít rajtad senki. 30Eljegyzel magadnak egy asszonyt, de más férfi közösül vele. Házat építesz, de nem te költözöl bele, szőlőt telepítesz, de nem te veszed hasznát. 31Marhádat szemed láttára vágják le, de te nem eszel belőle, szamaradat elrabolják, és nem kerül vissza hozzád, juhaidat ellenségeidnek adják, és nem segít rajtad senki. 32Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te meg csak nézed, és epekedsz utánuk mindennap, de nem tehetsz semmit. 33Földed termését és mindazt, amiért fáradoztál, olyan nemzet eszi meg, amelyet nem ismersz, és mindig csak elnyomott és eltiport leszel. 34Megtébolyodsz attól, amit szemeddel látnod kell. 35Megver az ÚR tetőtől talpig rosszindulatú fekélyekkel, a térdeden, a combodon, amelyekből nem tudsz kigyógyulni. 36Elhurcoltat az ÚR királyoddal együtt, akit magad fölé állítasz, egy olyan néphez, amelyet nem ismertél sem te, sem atyáid, és más, kőből és fából készült isteneket kell ott majd szolgálnod. 37Elborzadva, példálózva, maró gúnnyal fognak emlegetni azok a nemzetek, amelyekhez elhajt majd téged az ÚR.
38Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarítasz be, mert felfalja a sáska. 39Szőlőskerteket ültetsz és művelsz, de bort nem iszol, szőlőt sem szedsz, mert megeszi a féreg. 40Határaidon belül olajfáid lesznek mindenütt, de nem kened magad olajjal, mert lehullanak a bogyók. 41Születnek fiaid és leányaid, de nem lesznek a tieid, mert fogságba kell menniük. 42Minden fádat és termőfölded gyümölcsét megeszi a féreg. 43A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz. 44Ő fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, ő lesz az úr, te pedig a szolga.
45Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérni fognak téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az ÚRnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked. 46Intő jel és csoda gyanánt lesznek azok rajtad és utódaidon mindenkor. 47Nem szolgáltál Istenednek, az ÚRnak örömmel és jó szívvel, amikor bőven volt mindened; 48éhezve és szomjazva, meztelenül és mindenben szűkölködve szolgálod majd ezért ellenségeidet, akiket rád bocsát az ÚR. Vasigát tesz a nyakadra, míg el nem pusztít téged.
49Rád hoz majd az ÚR messziről, a föld széléről egy népet, amely lecsap rád, mint a saskeselyű; olyan nemzetet, amelynek a nyelvét nem érted, 50vad tekintetű nemzetet, amely nem kíméli az öreget, és nem kegyelmez a gyermeknek sem. 51Megeszi állataid ivadékát és a földed termését, amíg ki nem pusztulsz. Nem hagy neked semmit a gabonából, a mustból és az olajból, teheneid elléséből és nyájaid szaporulatából, amíg tönkre nem tesz téged. 52Ostrom alá veszi minden városodat, míg egész országodban le nem omlanak a magas és erőssé tett kőfalak, amelyekben bízol; ostrom alá veszi minden városodat egész országodban, amelyet neked adott Istened, az ÚR. 53Megeszed majd méhed gyümölcsét, fiaidnak és leányaidnak a húsát, akiket ad neked Istened, az ÚR – az ostrom és szorongattatás idején, amikor az ellenséged szorongat majd téged. 54A leggyengédebb és legelkényeztetettebb ember is irigyen néz testvérére, szeretett feleségére és még életben maradt fiaira, 55hogy ne kelljen adnia egyiküknek se fiainak a húsából, amelyet eszik, mivel nem maradt egyebe az ostrom és szorongattatás idején, amikor az ellenséged szorongatja majd minden városodat. 56Még az a gyengéd és elkényeztetett asszony is, aki olyan elkényeztetett és finomkodó volt, hogy a lábával sem akarta érinteni a földet, irigyen néz szeretett férjére, fiára és leányára, 57ha a méhlepényére gondol, amely elment tőle, és a gyermekére, akit megszült, mert titokban ezeket eszi meg, amikor mindenéből kifogy az ostrom és szorongattatás idején, amikor ellenséged ostromolja városaidat.
58Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amely meg van írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmetes nevét, 59akkor az ÚR döbbenetes csapásokat küld majd rád és utódaidra; nagy és tartós csapásokat, súlyos és tartós betegségeket. 60Rád hozza Egyiptom minden nyavalyáját, és rád ragad mindaz, amitől irtózol. 61Mindenféle olyan betegséget és csapást is rád hoz majd az ÚR, amelyek nincsenek megírva ebben a törvénykönyvben, míg csak ki nem pusztulsz. 62És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek, mert nem hallgattál Istenednek, az ÚRnak a szavára. 63És ahogyan örömét lelte az ÚR abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az ÚR, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. 64Szétszéleszt téged az ÚR az összes nemzet közé a föld egyik szélétől a másikig, és ott majd más, kőből és fából készült isteneket kell szolgálnod, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid.
65De még azok között a népek között sem lelhetsz majd nyugalmat, nem lesz egyetlen hely sem, ahol megállapodhatsz. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az ÚR. 66Hajszálon függ majd az életed, riadozni fogsz éjjel és nappal, és nem érezheted az életed soha biztonságban. 67Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell. 68Visszavisz téged az ÚR hajókon Egyiptomba azon az úton, amelyről azt mondtam neked, hogy nem látod meg többé. Ott kínálgatjátok majd magatokat ellenségeiteknek rabszolgának és rabszolganőnek, de nem vesz meg majd titeket senki.

KNB SZIT STL BD RUF KG