Keresés a Bibliában

Ámón rövid uralkodása – (Vö. 2Krón 33,21-25)

19Huszonkét éves volt Ámón, amikor uralkodni kezdett, és két évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Mesullemet volt, Hárúc leánya, Jotbából. 20Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, ahogyan apja, Manassé is tette. 21Mindenben azon az úton járt, amelyen járt az apja: tisztelte azokat a bálványokat, amelyeket apja tisztelt, és azokat imádta. 22Elhagyta az URat, ősei Istenét, és nem az ÚR útján járt. 23De összeesküdtek Ámón ellen udvari emberei, és megölték a királyt a palotájában. 24Az ország népe azonban kiirtotta mindazokat, akik összeesküdtek Ámón király ellen. Azután a fiát, Jósiást tette királlyá az ország népe.
25Ámón egyéb dolgai, amelyeket véghezvitt, meg vannak írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben.

KNB SZIT STL BD RUF KG