Keresés a Bibliában

8És fogta Áház az ÚR házában és a királyi palota kincstárában található ezüstöt és aranyat, és elküldte ajándékul Asszíria királyának. 9Asszíria királya meghallgatta a kérését. Felvonult Asszíria királya Damaszkusz ellen, bevette, lakosait fogságba hurcolta Kírbe, Recínt pedig kivégeztette.

Áház átalakítja a templom berendezését

10Ezután elment Áház király Damaszkuszba Asszíria királya, Tiglat-Pileszer elé, és meglátta a damaszkuszi oltárt. Ekkor Áház király elküldte Úrijjá papnak ennek az oltárnak a rajzát és elkészítésének a pontos leírását. 11Úrijjá pap pedig megépíttette az oltárt, mindenben úgy, ahogy Áház király Damaszkuszból küldött utasítása szólt; úgy készítette el Úrijjá pap, mire Áház király megjött Damaszkuszból. 12Amikor a király megérkezett Damaszkuszból, és meglátta az oltárt, odalépett hozzá, és fölment rá. 13Elfüstölögtette égőáldozatát és ételáldozatát, kiöntötte italáldozatát, békeáldozatának a vérét pedig ráhintette az oltárra. 14A rézoltárt pedig, amely az ÚR színe előtt állt, elvitette a templom elől, a maga oltára és az ÚR háza közül, és észak felől a maga oltára mellé helyeztette. 15Majd ezt parancsolta Áház király Úrijjá papnak: A nagy oltáron füstölögtesd el a reggeli égőáldozatot és az esti ételáldozatot, a király égőáldozatát és a hozzá tartozó ételáldozatot, az ország egész népének az égőáldozatát és a hozzájuk tartozó étel- és italáldozatot, és arra hintsd az égőáldozat meg a véresáldozat összes vérét! A rézoltáron még gondolkozom. 16És Úrijjá pap pontosan úgy járt el, ahogyan Áház király parancsolta.
17Majd Áház király letörette a mosóállványok peremeit, és eltávolította azokról a mosófazekakat. A medencét levétette az alatta levő rézbikákról, és kőtalapzatra helyeztette. 18A szombati fedett csarnokot pedig, amelyet a templomban építettek, meg a király részére készült kijáratot eltávolította az ÚR házából Asszíria királyának a kedvéért.

KNB SZIT STL BD RUF KG