Az özönvíz vége

8 ¹Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról a vadállatokról és jószágokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. ²Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; nem esett több eső az égből. ³Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz. ⁴A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegységben. ⁵A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.
⁶Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált, ⁷és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült és visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről. ⁸Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről. ⁹De a galamb nem tudott leszállni, ezért visszatért hozzá a bárkába. Víz borította ugyanis az egész földet. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába. ¹⁰Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából. ¹¹Estére megjött hozzá a galamb, és íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy leapadt a víz a földről. ¹²Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá. ¹³A hatszázegyedik esztendőben az első hónap első napjára fölszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka fedelét, és látta, hogy már fölszáradt a föld. ¹⁴A második hónap huszonhetedik napjára felszikkadt a föld.

Nóé hálaáldozata

¹⁵Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: ¹⁶Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! ¹⁷Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, szárazföldi állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön! ¹⁸Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. ¹⁹Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából. ²⁰Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, majd vett minden tiszta szárazföldi állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatot mutatott be az oltáron.
²¹Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. ²²Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet