28Ezért elhatározta a király, hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik fölhoztak téged Egyiptomból!
29Az egyiket Bételbe helyezte el, a másikat pedig Dánba vitette.
30Aháb, Omrí fia azt tette, amit rossznak lát az ÚR, még inkább, mint valamennyi elődje.
31Nemcsak folytatta Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeit, hanem feleségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát, és Baalt kezdte tisztelni és imádni.
32Oltárt is állított neki a Baal-templomban, amelyet Samáriában épített.
33Készíttetett Aháb egy Aséra-szobrot is, és többet bosszantotta tetteivel Aháb az URat, Izráel Istenét, mint őelőtte Izráel bármelyik királya.