61
1A karvezetőnek. Hárfára. Dávidtól.
2Hallgass, Isten, esdeklésemre,
figyelj könyörgésemre.
3A föld széléről kiáltok hozzád szorongó szívvel.
Vezess engem a megközelíthetetlen kősziklára!
4Mert te vagy az én reménységem,
erős tornyom az ellenséggel szemben.
5Bár lakhatnék mindörökké hajlékodban,
hogy oltalmat lelhetnék szárnyad árnyékában!
6Mert Istenem, te meghallgatod imádságomat,
s azoknak, akik nevedet félik, örökséget adsz.
7Adj a király napjaihoz napokat,
esztendeit nemzedékről nemzedékre nyújtsd.
8Maradjon meg örökké Isten színe előtt,
irgalmad és hűséged őrizzék meg őt!
9Így majd zsoltárt zengek nevednek mindörökké,
hogy napról napra teljesítsem fogadalmaimat.
Jegyzetek
61,1 Könyörgő-ének a királyok korának utolsó éveiből. Egy levita vágyakozása a templom után, akit már a templom lerombolása előtt (Kr. e. 586) Babilonba hurcoltak. Úgy is értelmezhető, mint a király könyörgése (1-6), akit hű alattvalói támogatnak (7-9)
61,3 A föld széléről: a kép a nagyon nagy távolságot akarja érzékeltetni. Kőszikla: az imádkozó úgy érzi, hogy a dombra, amelyen a templom áll, csak Isten segítségével tud feljutni. Egyedül ott érzi magát biztonságban.
61,5 Szárnyad: vö. Zsolt 37,2
61,7 Utalás az eljövendő »Dávid Fia« örök uralmára (vö. Lk 1,33).