Keresés a Bibliában

1 1Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, 2ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, 3s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban. (Zsolt 110,1)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Isten, a kinyilatkoztatás forrása, fokozatosan közölte titkait a pátriárkákkal és a prófétákkal, majd kinyilatkoztatta önmagát, saját benső titkait és az üdvösség és isteni irgalom tervét Fiának, Jézusnak a személye, tanítása és élete által. Jézus tehát az Atyaisten dicsőségének fénye és lényegének képmása, mert ő mutatja meg nekünk Isten gazdagságát.

1,3 Jézus nagyságát fejezik ki és foglalják össze az ószövetségi idézetek: Isten Fia, Teremtő, Kinyilatkoztató, Üdvözítő.