Keresés a Bibliában

2Mert a Krisztus Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. 9Ti azonban nem test szerinti, hanem Lélek szerinti emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. 10Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a Lélek életet ad az igazságosság által. 9A szeretet legyen tettetés nélkül! Utáljátok a rosszat, s ragaszkodjatok a jóhoz!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

8,2 Az élet lelkének törvénye: zsidó felfogás szerint a törvény, mint Isten akaratának kifejezése, a megigazulás eszköze. A bűntől való szabadulást tehát nem tudták elképzelni törvény nélkül, amelyet be kell tartani. Az élet lelkének törvénye viszont a szeretet törvénye, melyet Jézus adott.


20élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

KNB SZIT STL BD RUF KG


23Jézus azt felelte neki: »Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.

KNB SZIT STL BD RUF KG