Keresés a Bibliában

12Ha az igazak ujjonganak, nagy a dicsőség,
ha pedig a gonoszok jutnak uralomra, az emberek tönkremennek.

13Nem boldogul, aki bűneit palástolja,
de irgalmat nyer, aki megvallja s elhagyja azokat.

14Boldog az ember, aki mindig istenfélő,
aki azonban szívét megkeményíti, bajba jut.

15Ordító oroszlán és falánk medve:
ilyen a szegény népen uralkodó istentelen.

16Okosságban szűkölködő fejedelem sokakat elnyom erőszakkal,
de aki gyűlöli a fösvénységet, sokáig uralkodik.

17Az embert, akit kiontott vér terhe nyom,
ha a sírig menekül is, senki sem támogatja!

18Aki igazságban jár, üdvösségben részesül,
akinek görbék az útjai, egyszer csak elesik.

19Aki megműveli földjét, jóllakhat kenyérrel,
aki üres dolgok után szalad, betelik szegénységgel.

20A becsületes embert bőséges áldás kíséri,
aki azonban siet meggazdagodni, nem marad büntetlen.

21Nem cselekszik jól, aki ítéletben személyre tekint,
az ilyen egy falat kenyérért is vét az igazság ellen.

22A férfi, aki siet meggazdagodni, és másokra irigykedik,
nem tudja, hogy utoléri majd a szegénység.

23Aki megfeddi az embert,
később könnyebben talál nála szeretetet,
mint aki hízelgő nyelvével megcsalja.

24Aki atyját, anyját kifosztja,
és azt mondja: »Ez nem bűn!« –
ártó ember cimborája.

25A pöffeszkedő telhetetlen szítja a viszályt,
aki bízik az Úrban, megerősödik.

26Balga az, aki saját eszére hagyatkozik,
az menekül meg, aki bölcsességben jár-kel.

27Aki ad a szegénynek, nem lát szükséget,
aki megveti a könyörgőt, ínségbe jut.

28Ha a gonoszok felemelkednek, az emberek elrejtőznek,
ha pedig azok tönkremennek, az igazak gyarapodnak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

28,17 Vö. Ter 4,12.

28,24 A rászoruló idős szülőt cserben hagyni gyilkossághoz hasonló.