12
1Gondolj Teremtődre ifjúságod napjain,
mielőtt elkövetkeznek a nyomorúságos napok,
s eljönnek az esztendők, amelyekről azt mondod:
»Ezek nincsenek kedvem szerint!«
2Mielőtt elsötétül a nap,
a világosság, a hold és a csillagok,
amikor a felhők eső után újra megjönnek;
3amikor a háznak őrei reszketnek,
s az erőteljes férfiak meginognak;
az őrlő leányzók, ha kevesen vannak, felhagynak dolgukkal,
s az ablakon leskelődők homályba borulnak;
4amikor bezárulnak az utcára nyíló ajtók,
s a malom zaja elcsendesül;
amikor madárfüttyre felkelnek,
s az énekes leányzók mindannyian elhalkulnak;
5amikor a magas helyektől is félnek
s az úton ijedeznek;
amikor virágzik a mandulafa,
mikor a sáska nehezen vánszorog,
és a fűszer mit sem ér,
mert az ember elmegy örök hajlékába,
és siratók járnak körül az utcán;
6amíg el nem szakad az ezüstfonál,
és el nem reped az aranyedény,
amíg össze nem zúzódik a korsó a forrásnál,
és el nem törik a kerék a kútnál:
7visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett,
s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta.
Jegyzetek
12,3 Az allegória értelme: az öregedő ember karjai, lábai, fogai, szemei, szája, fülei.
12,5 Az »örök hajlék« a sír.