3

¹Jaj neked, vérnek városa,
te egészen hazug;
telve vagy fosztogatással,
és nem távozik tőled a rablás.

²Csattog az ostor,
dübörög a robogó kerék,
zihál a ló,
száguld a szekér,
közelednek a lovasok,

³csillog a kard,
villog a lándzsa,
tömérdek a sebesült,
rengeteg a halott.
Nincs száma a holttesteknek,
hulláikba botlanak.

⁴Mert sokat paráználkodott a szép és bájos parázna nő,
mert varázslást űzött.
Nemzeteket ejtett rabul paráznaságával
és nemzetségeket varázslásaival.

⁵»Íme, én ellened fordulok
– mondja a Seregek Ura –,
ruhád szegélyét arcodig emelem,
és megmutatom meztelenségedet a nemzeteknek,
és gyalázatodat az országoknak.

⁶Utálatosságot halmozok rád,
gyalázattal illetlek,
és pellengérre állítlak.

⁷Olyan leszel, hogy mindenki, aki lát,
visszatántorodik tőled és így szól:
‘Elpusztult Ninive! Ki sajnálja?
Hol is találhatnék olyanokat, akik részvéttel vannak irántad?’

⁸Vajon különb vagy-e te Nó-Ámonnál,
mely a folyók mellett fekszik? –
vizek veszik körül,
védősánca a tenger,
várfala a tenger vize.

⁹Etiópia volt az erőssége
és a végtelen Egyiptom;
Afrika és Líbia lakói voltak segítségére.

¹⁰És mégis számkivetésbe, fogságba hurcolták,
kisdedeit minden utcasarkon a földhöz verdesték;
nemesei fölött sorsot vetettek,
és minden főemberét bilincsbe verték.

¹¹Te is megrészegülsz
és megvetés tárgya leszel;
te is oltalmat keresel majd
az ellenség elől!

¹²Minden erődítésed olyan,
mint a korán érő fügével megrakott fügefa:
ha megrázzák, az evőnek szájába hullanak.

¹³Íme, hadi néped olyan benned, mint az asszonyok;
országod kapui feltárulnak
és kinyílnak ellenségeid előtt,
tűz emészti meg záraidat.

¹⁴Meríts bár magadnak vizet az ostrom idejére,
erősítsd meg bár erődítéseidet,
eredj bár a sárba, taposd és gyúrd,
és készíts téglát:

¹⁵ott emészt meg téged a tűz,
kiirt a kard,
felfal, mint a sáska.
Gyűlj bár egybe, mint a sáska,
légy bár oly nagyszámú, mint a szöcske,

¹⁶legyen bár több a kereskedőd,
mint az ég csillaga:
a sáska levedli a bőrét és elrepül!

¹⁷Őreid annyian vannak, mint a sáskák,
és íródeákjaid mint a sáskaraj,
melyek a hideg idején meghúzódnak a kerítésekben,
de ha felkel a nap, elrepülnek,
és nem tudni a helyüket sem, ahol voltak.

¹⁸Pásztoraid, Asszúr királya, elszunnyadnak,
főembereid szenderegnek,
néped a hegyeken bujdosik,
és nincs, aki összegyűjthetné őket.

¹⁹Nincs orvosság a te romlásodra,
gyógyíthatatlan a te sebed!
Mindenki, aki hírt hall rólad,
tapsol fölötted;
hiszen kire nem hatott ki szüntelenül a te gonoszságod?«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet