Káldi-Neovulgáta

Evangélium Márk szerint

15 *Kihallgatás Pilátus előtt1A főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal kora reggel tanácsot tartottak, aztán megkötözték Jézust, majd elvezették és átadták Pilátusnak. 2Pilátus megkérdezte őt: „Te vagy-e a zsidók királya?” Ő azt felelte neki: „Te mondod.” 3A főpapok sok mindennel vádolták őt. 4Pilátus ezért újra megkérdezte őt: „Semmit sem felelsz? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!” 5De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig csodálkozott ezen.
   6Az ünnep alkalmával el szokott engedni a foglyok közül egyet, akit kérnek.
7Volt akkor egy Barabás nevű rab, akit azokkal a lázadókkal együtt fogtak el, akik a lázadás során gyilkosságot követtek el. 8Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. 9Pilátus válaszul ezt mondta: „Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” 10Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. 11A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. 12Pilátus újra megkérdezte tőlük: „Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?” 13Azok ezt kiáltották: „Feszítsd meg őt!” 14Pilátus megkérdezte őket: „De hát mi rosszat tett?” Azok erre még hangosabban kiáltoztak: „Feszítsd meg őt!” 15Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.
   *Jézus kigúnyolása16Ekkor a katonák bevitték őt a csarnokba, vagyis a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot.
17Felöltöztették bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, 18azután elkezdték őt így köszöntgetni: „Üdvözlégy, zsidók királya!” 19Majd náddal verték a fejét, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. 20Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort, ráadták saját ruháit, és kivitték, hogy keresztre feszítsék.
   *A keresztre feszítés21Cirenei Simont, Alexander és Rúfusz atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszerítették, hogy vigye a keresztjét.
22Kivitték a Golgota nevű helyre, ami azt jelenti, hogy „Koponyahely”. 23Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el.
   24Azután keresztre feszítették, a ruháit pedig elosztották, sorsot vetve rájuk, (Zsolt 22,19)  hogy ki mit kapjon.
25A harmadik óra volt, amikor keresztre feszítették. 26Felírták az ítélet okát is: „A zsidók királya.” 27Vele együtt keresztre feszítettek két rablót is, az egyiket jobbról, a másikat balról. *(28)
   29Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt, (Zsolt 22,8)  s ezt mondták: „Na, te, aki lebontod a templomot és három nap alatt felépíted,
30mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” 31Ugyanígy a főpapok is az írástudókkal együtt csúfolódva ezt mondogatták egymásnak: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni! 32A Krisztus, Izrael királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!” Gyalázták őt azok is, akiket vele együtt feszítettek keresztre.
   *Jézus halála33A hatodik órában sötétség borult az egész földre a kilencedik óráig.
*34A kilencedik órában Jézus hangosan felkiáltott: „Éloí, Éloí, lemá szabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2)  35Amikor ezt hallották, az ott állók közül egyesek így szóltak: „Íme, Illést hívja.” 36Az egyikük odafutott, egy szivacsot ecetbe mártott, nádszálra tűzve inni adott neki, (Zsolt 69,22)  és így szólt: „Hagyjátok! Lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!” 37Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét.
   38Ekkor a templom függönye kettészakadt fölülről egészen az aljáig.

   39Mikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így felkiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.”

   40Asszonyok is voltak ott, akik messziről figyelték. Köztük volt Mária Magdolna és Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme,
41akik, amikor még Galileában járt, követték őt és szolgáltak neki; és még sok más asszony, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe.
   *Jézus temetése42Mikor beesteledett – mivel a készület napja, azaz a szombat előtti nap volt –,
43odajött az Arimateából való József, egy előkelő tanácsos, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 44Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. 45Amikor a századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek adományozta a testet. 46Ő gyolcsot vásárolt, levette Jézust a keresztről, és begöngyölte a gyolcsba. Azután egy sziklába vágott sírba helyezte, és a sírbolt bejáratához egy követ hengerített. 47Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték.