Keresés a Bibliában

33Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« 34Jézus azt felelte: »Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?« 35Pilátus ezt válaszolta: »Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?« 36Jézus azt felelte: »Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.« 37Pilátus erre megkérdezte: »Tehát király vagy te?« Jézus azt felelte: »Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.« 38Pilátus erre így szólt: »Mi az igazság?« Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: »Én semmi vétket sem találok őbenne.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

18,36 Nem azt mondja, »nem ez a világ«, hanem azt, hogy »nem ebből a világból való«. Ezzel azt fejezi ki, hogy országa nem evilági, nem anyagi és időbeli, mint a földi uralkodóké.