3 ¹Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját ²és mondta:

³»Vesszen a nap, amelyen születtem,
az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’

⁴Legyen az a nap sötétség,
Isten odafenn ne törődjék vele,
napfény azon ne világítson.

⁵Lepje el sötétség s a halál árnya,
ülje meg sűrű felleg,
és borítsa keserűség!

⁶Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába;
az év napjai közé be ne tudják,
s a hónapokhoz ne számítsák!

⁷Maradjon az az éjjel magtalan,
vígság azon ne legyen;

⁸átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek,
akik készek felkelteni a Leviatánt!

⁹Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai,
várja a világosságot, de hiába,
ne lássa hajnal hasadását,

¹⁰mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját,
mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!

¹¹Miért nem haltam meg a méhben?
Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?

¹²Térd engem miért fogadott,
miért tápláltak emlők?

¹³Így most csendben aludnék,
békességben szenderegnék együtt

¹⁴királyokkal, országok tanácsosaival,
akik pusztaságot építettek maguknak,

¹⁵vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek,
akik ezüsttel töltötték meg házaikat.

¹⁶Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé,
mint a magzat, amely nem látott napvilágot.

¹⁷Ott felhagynak a gonoszok a tombolással,
és pihennek az erőben megfogyottak;

¹⁸együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak,
nem hallják többé a börtönőr szavát.

¹⁹Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt,
s a szolga már nem függ urától.

²⁰Mire való világosság a nyomorultnak
és élet a keseredett léleknek?

²¹Azoknak, akik várják a halált, de nem jő,
és ásva keresik, jobban mint a kincset;

²²akik örülnének mérték nélkül,
ha a sírt végre megtalálnák?

²³Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve,
akit Isten homályba burkolt?

²⁴Sóhajjal kezdem étkezésemet,
mint víz árja ömlik hangos zokogásom;

²⁵mert amitől félve féltem, az elért engem,
s amitől rettegtem, eljött reám.

²⁶Nem voltam álnok, nem hallgattam,
nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«

4 ¹Válaszolt pedig a temáni Elifáz és mondta:

²»Tán bosszantásnak veszed, ha megkíséreljük a választ,
de ki tudja magába fojtani gondolatát?

³Lám, te sokakat oktattál
s erőssé tettél fáradt karokat,

⁴szavaid fenntartottak támolygókat,
s erőt öntöttél roskadó térdekbe.

⁵Most meg, hogy rád jött a csapás, zokon veszed,
s amikor téged sújtott, zavarba jöttél!

⁶Hová lett istenfélelmed, kitartásod,
hová türelmed, s útjaid tökéletessége?

⁷Emlékezz, kérlek, pusztult-e valaha valaki ártatlanul,
és tönkrement-e valahol, aki becsületes?

⁸Inkább úgy láttam: akik gonoszságot szántanak
és fájdalmat vetnek, azt is aratnak;

⁹tönkreteszi őket Isten lehelete,
elemészti haragjának vihara.

¹⁰Az oroszlán ordítása, a nőstény bömbölése,
s az oroszlánkölykök fogai összetörnek!

¹¹Préda híján elpusztul a tigris,
s az oroszlán kölykei elszélednek.

¹²Továbbá: Titkos szó jutott el hozzám,
és fülemet lopva érte a nesze;

¹³éjjeli álomlátás rémségei között,
amikor mély álom borul az emberekre,

¹⁴félelem és rettegés fogott el engem,
megrendült minden csontom!

¹⁵Szellő suhant el ekkor mellettem,
mire felborzadt minden hajszál a fejemen;

¹⁶ott állt valaki, de nem vettem ki arcát,
egy alak szemeim előtt,
és hallottam szava halk suttogását:

¹⁷Lehet-e ember igaz Isten előtt?
Lehet-e férfi tiszta Alkotója előtt?

¹⁸Lám, akik neki szolgálnak, azok sem állhatatosak,
még angyalaiban is talál hibát!

¹⁹Nos akkor a vályogházak lakói,
akiknek homokon van az alapzatuk,
elpusztulnak, mint amit a moly emészt;

²⁰véget érnek reggeltől estére,
elmúlnak örökre, anélkül, hogy bárki észrevenné;

²¹utódaikat is elveszik tőlük,
meghalnak, mégpedig bölcsesség nélkül.

5

¹Kiálts csak! Van-e, aki felel neked?
Fordulj valakihez a szentek közül!

²Valóban öli a balgát a harag,
s az együgyűt bosszúság gyilkolja.

³Láttam balgát gyökeret verni,
de jó sorát tüstént megátkoztam.

⁴Távol esnek fiai a jóléttől,
eltapossák őket a kapuban, és nem lesz, aki mentse őket.

⁵Feleszi termését az éhező,
s elragadja fegyverrel kezében;
szomjasok szürcsölik vagyonát.

⁶Semmi sem esik meg a földön ok nélkül,
s a nyomorúság nem a földből fakad;

⁷az ember úgy születik nyomorúságra,
mint a madár repülésre.

⁸Én pedig az Úrhoz fordulnék kéréssel,
Isten elé terjeszteném ügyemet,

⁹aki nagyokat visz végbe, s amiket nem lehet kifürkészni,
csodákat, amiknek nincsen száma;

¹⁰aki esőt bocsát a föld színére,
és vízzel öntözi az egész határt,

¹¹hogy az alázatosakat felemelje,
s a szomorúakat jólétbe helyezze;

¹²aki széttépi a ravaszok fondorkodását,
hogy kezük ne vihesse véghez, amit kezdtek;

¹³aki megfogja a bölcseket saját csalárdságukkal,
és meghiúsítja az álnokok terveit:

¹⁴fényes nappal sötétbe botlanak,
délben úgy tapogatnak, mint éjjel;

¹⁵aki megmenti a szegényt szájuk pallosától,
s a nyomorban élőt az erősnek karjától;

¹⁶így reménye nyílik a szegénynek,
a gazság pedig befogja száját.

¹⁷Boldog az az ember, akit Isten megfenyít!
Meg ne vesd tehát az Úr feddését!

¹⁸Ő sebet ejt ugyan, de be is kötözi,
megver – de keze gyógyít is.

¹⁹Kiragad téged hat szorongatásból,
és nem ér baj a hetedikben.

²⁰Az éhínségben megment a haláltól,
s a hadban a kardnak erejétől.

²¹Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától,
és nem kell félned, ha pusztulás közeledik;

²²nevethetsz pusztuláson, éhségen,
és nem kell félned a föld vadjaitól,

²³mert frigyben vagy a szántó köveivel,
s a mező vadja veled békességben lesz.

²⁴Épségben tudhatod sátradat,
és nem találsz hiányt, ha megnézed hajlékodat.

²⁵Majd tapasztalod, hogy magzatod sokasodik,
és sarjad annyi lesz, mint a fű a földön.

²⁶Bővelkedve szállsz a sírba,
úgy, mint a learatott gabonát idejében betakarítják.

²⁷Ezt íme, így kutattuk ki, de így is van;
halljad tehát és jegyezd meg magadnak!«

6 ¹Jób pedig ezekkel a szavakkal válaszolt:

²»Bár mérlegre vetnék haragot érdemlő vétkeimet
és a nyomorúságot, melyet szenvedek,

³akkor, mint a tenger fövenye, ez bizonyulna nehezebbnek;
ezért vannak tele szavaim keserűséggel!

⁴Mert belém fúródtak az Úr nyilai,
és mérgük felissza lelkemet;
az Úr rémítései hadakoznak ellenem.

⁵Ordít-e a vadszamár, ha füve van?
Vagy bőg-e az ökör, ha teli jászol előtt áll?

⁶És lehet-e enni ízetlent, ami nincsen megsózva,
vagy enni jóízűen azt, ami megízlelve halált okoz?

⁷Amit azelőtt illetni sem akartam,
nyomorúságomban az lett most ételem!

⁸Bárcsak jönne, amit kértem,
és megadná Isten, amit remélek,

⁹és tetszenék neki, hogy összezúzzon,
felemelje kezét és végezzen velem!

¹⁰Akkor még az lenne vigaszom,
hogy bár kínnal sújt és meg nem kímél,
mégsem ellenkezem a Szent szavaival.

¹¹Mi az én erőm, hogy kitartsak?
És mi a végem, hogy türelmesen várjak?

¹²Talán a kövek erőssége az én erőm?
Talán ércből van a testem?

¹³Íme: nincsen magamban segítségem,
s az enyéim is messze eltávoztak tőlem.

¹⁴Aki megvonja barátjától a könyörületet,
elhagyja az Úr félelmét.

¹⁵Testvéreim cserben hagynak, mint a patakok,
amelyek hirtelen kiöntenek medrükből;

¹⁶zavarosak a jégtől,
ömlik beléjük a hólé;

¹⁷hőség idején azonban véget érnek,
s amint felmelegszik, elapadnak medrükben;

¹⁸tétován kanyarog folyásuk útja,
felszállnak az űrbe és eltűnnek.

¹⁹Keresik őket Tema karavánjai,
bizakodnak bennük Sába vándor menetei,

²⁰de szégyent vallanak bizakodásukkal,
elmennek hozzájuk s kudarcot vallanak.

²¹Ti is most ilyenek vagytok hozzám:
lám visszariadtatok, látva csapásomat!

²²Vajon mondtam-e: Hozzatok nekem valamit!
Adjatok nekem vagyonotokból!?

²³Vagy: Mentsetek ki az ellenség kezéből!
A zsarolók kezéből váltsatok ki engem!?

²⁴Csak oktassatok, majd én hallgatok;
ha netán tévedtem, adjátok tudtomra!

²⁵Miért gáncsoltok őszinte beszédet,
holott közületek nincs, aki ellenem tanúskodni tudna?

²⁶Csak korholás végett gondoltok ki beszédeket,
s a szavakat szélnek bocsátjátok;

²⁷rátámadtok az árvára,
és barátotokat kiforgatni igyekeztek.

²⁸De végezzétek csak el, amit kezdtetek,
hallgassatok meg és lássátok, hazudok-e?

²⁹Feleljetek, kérlek, elfogultság nélkül,
és szólva, igaz ítéletet tegyetek,

³⁰akkor nem találtok hamisságot nyelvemen,
és torkomból nem hangzik dőreség!

7

¹Katonasor az ember élete a földön,
és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:

²kívánkozik árnyék után, mint a szolga,
és várja munkája végét, mint a napszámos.

³Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül,
és keserves éjjeleket számlálok magamnak.

⁴Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra?
Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.

⁵Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem,
bőröm elszárad és összezsugorodik.

⁶Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője,
és remény nélkül eltűnnek.

⁷Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet,
és szemem nem lát többé boldogságot.

⁸Nem lát engem többé ember szeme;
mire rám veted szemedet, már nem vagyok.

⁹Amint a felhő elenyészik, elmegy,
úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;

¹⁰nem tér már vissza házába,
és otthona nem látja többé viszont.

¹¹Ezért én sem türtőztetem számat,
szólok lelkem gyötrelmében,
panaszkodom lelkem keservében:

¹²óceán vagyok-e vagy szörnyeteg,
hogy börtönbe vetsz engem?

¹³Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem,
könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,

¹⁴akkor álmokkal rettegtetsz
és rémlátással rémítesz,

¹⁵úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem,
és halál után epednek csontjaim.

¹⁶Undorodom! Nem kívánok tovább élni!
Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!

¹⁷Mi is az ember, hogy nagyra tartod,
és érdemesnek látod vele törődni,

¹⁸minden reggel meglátogatod,
és minduntalan próbára teszed?

¹⁹Még meddig tart, hogy nem kímélsz,
és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?

²⁰Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre!
Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?

²¹Miért nem törlöd el a vétkemet,
és miért nem veszed el a bűnömet?
Lám – most a porba térek megnyugodni,
és ha holnap keresel, már nem leszek!«

8 ¹És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta:

²»Meddig beszélsz ilyeneket,
és meddig olyanok a szád szavai, mint a heves szél?

³Vajon Isten meghamisítja-e a jogot,
s a Mindenható elcsavarja-e az igazságot?

⁴Ha vétettek is gyermekeid ellene,
s ő gonoszságuk kezére adta őket,

⁵éretted azonban, ha Istent híven keresed
s a Mindenhatót kérleled,

⁶– ha valóban tiszta vagy és igaz –
érted csakhamar felserken,
és helyreállítja hajlékodat igazságod szerint,

⁷olyannyira, hogyha előbbi dolgaid csekélyek voltak,
majd annál inkább gyarapszanak az utóbbiak.

⁸Kérdezd csak az előbbi nemzedéket,
és vizsgáld szorgosan az atyák tudományát,

⁹– hisz mi csak tegnapiak vagyunk és mit sem tudunk,
mert napjaink a földön olyanok, mint az árnyék –,

¹⁰s ők megtanítanak és megmondják neked,
és szívük mélyéből merítik mondásaikat:

¹¹Tenyészik-e káka nedvesség nélkül?
Nőhet-e sás víz nélkül?

¹²Bár még virul, és ki sem szakítják kézzel,
mégis előbb elszárad, mint a többi fűféle.

¹³Ilyen mindazok sorsa, akik Istenről megfeledkeznek,
s a képmutató reménye meghiúsul.

¹⁴Nem tetszik neki dőresége,
és bizodalma pókháló.

¹⁵Házára támaszkodik, de meg nem állhat,
megerősíti, de nem áll helyt.

¹⁶Nedvesnek látszik, mielőtt a nap feljön,
és felkeltekor előjön hajtása;

¹⁷kőrakás fölött fonódnak gyökerei,
és kövek között tartózkodik;

¹⁸ha azonban kipusztítják helyéről,
az kitagadja őt és mondja: ‘Nem ismerlek!’

¹⁹mert élete útjának az az öröme,
hogy a földből ismét mások sarjadnak.

²⁰Nem veti el Isten a jámbor lelkűt,
de nem fogja kézen a gonoszokat.

²¹Megtelik még a szád nevetéssel,
és ajkad ujjongással;

²²akik gyűlölnek téged, szégyenbe öltöznek,
s a gonoszok sátra nem lesz állandó.«

9 ¹Felelt Jób, és így szólt:

²»Bizony tudom, hogy úgy van,
és hogy nem lehet igaza az embernek Istennel szemben;

³ha vele pörbe szállni kíván,
ezer közül egyre sem tud neki megfelelni.

⁴Bölcs szívű ő és hatalmas erejű;
ki maradhat bántódás nélkül, ha ellene szegül?

⁵Elmozdít ő hegyeket, úgyhogy észre sem veszik,
felforgatja őket haragjában;

⁶kimozdítja helyéből a földet,
úgyhogy megrendülnek oszlopai;

⁷meghagyja a napnak és fel nem kel,
és pecsét alá helyezi a csillagokat;

⁸egyedül feszítette ki az égboltot
és taposott a tenger hullámain;

⁹ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást,
a Fiastyúkot és a Dél Csillagát;

¹⁰nagyokat cselekszik, amiket nem lehet kifürkészni,
csodás dolgokat, amelyeket nem lehet megszámlálni.

¹¹Ha eljön hozzám, nem látom;
ha elmegy, nem veszem észre.

¹²Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni?
Vagy ki mondhatja neki: ‘Ezt miért teszed?’

¹³Isten nem vonja vissza haragját,
és alatta meghajolnak Rahab szolgái.

¹⁴Mi vagyok tehát én,
hogy megfelelhetnék neki,
és szavakat találhatnék vele szemben?

¹⁵Ha igazam volna, sem tudnék neki megfelelni,
hanem inkább kérlelnem kellene bírámat.

¹⁶Ha pedig velem, aki hozzá kiáltok, szóba állna,
nem hinném, hogy hallgatna szavamra;

¹⁷mert fergeteggel zúz össze engem,
és sokasítja sebeimet ok nélkül is;

¹⁸nem enged lélegzethez jutni,
és betölt engem keservekkel.

¹⁹Ha erőről van szó: ő a legerősebb,
ha az ítélet igazságáról: senki sem mer mellettem tanúskodni.

²⁰Ha igazolni akarnám magamat, saját szám kárhoztatna,
ha megmutatnám ártatlanságomat, engem bűnösnek bizonyítana.

²¹Ha ártatlan is vagyok, nem veszek erről tudomást.
Meguntam életemet!

²²Egyre megy! mondom ezért magamban,
ő jámbort és bűnöst egyaránt elemészt!

²³Ha ostorral sújt, öljön meg egyszerre,
és ne nevessen ártatlanok bűnhődésén!

²⁴Bűnös kézre került a föld,
bírái arcát betakarja;
kicsoda tenné ezt, ha nem ő?

²⁵Napjaim futárnál is gyorsabbak voltak,
elrohantak és nem láttak boldogságot!

²⁶Repülnek, mint a nádcsónak,
mint a sas, amely lecsap étkére.

²⁷Ha felteszem magamban: Dehogy beszélek így!
Más arcot öltök és vidám leszek:

²⁸akkor is iszonnyal gondolok minden kínomra,
és tudom, hogy nem kíméled a bűnöst.

²⁹Ha úgyis bűnösnek kell lennem,
miért fáradok hiába?

³⁰Mosakodnám bár a hó levében,
és még oly tisztán ragyogna is kezem,

³¹akkor is szennybe mártanál,
úgyhogy ruháim undorodnának tőlem.

³²Mert nem ember ő, mint én, akinek megfelelnék,
sem olyan, hogy velem egy sorban mehetne törvény elé;

³³nincs, aki mindegyikünket felelősségre vonja,
aki kezét tehetné mindkettőnkre.

³⁴Távoztassa csak tőlem pálcáját,
hogy félelme ne rémítsen,

³⁵akkor beszélnék én és nem félnék tőle,
mert félelem közepette nem tudok felelni.

10

¹Undorodik a lelkem az élettől!
Szabadjára engedem magamban panaszomat.
Szólok lelkem keserűségében!

²Mondom Istennek: Ne kárhoztass engem!
Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?

³Jólesik-e neked, hogy megnyomorítasz
és elnyomsz engem, kezed alkotását,
a gonoszok tervét pedig megsegíted?

⁴Vajon szemed húsból való,
s úgy látsz-e te, mint ember szokott látni?

⁵Olyanok-e napjaid, mint az ember napjai,
s olyanok-e éveid, mint az emberi idők,

⁶hogy keresed bűnömet
és kutatsz vétkem után,

⁷holott tudod, hogy semmi gonoszt nem tettem,
és nincs, aki kezedből ki tudna ragadni?

⁸Gondosan formált és alkotott engem a kezed
körös-körül egészen,
és ily hirtelen tönkreteszel engem?

⁹Emlékezzél, kérlek, hogy úgy formáltál, mint az agyagot!
Mégis ismét porrá akarsz tenni?

¹⁰Nemde kiöntöttél, mint a tejet,
megalvasztottál, mint a sajtot,

¹¹bőrrel, hússal öltöztettél engem,
csonttal, ínnal illesztettél egybe,

¹²életet és kegyelmet adtál nekem,
és lélegzetem fölött gondosságod őrködött!

¹³Bár szívedben rejtegetted,
és tudom, hogy elmédben forgattad mindezeket:

¹⁴ha vétkeztem, és eddig megkíméltél,
miért nem engedsz bűnömtől tisztának lennem?

¹⁵Ha gonosz vagyok, akkor jaj nekem!
Ha pedig igaz vagyok, akkor sem járhatok emelt fővel,
mert tele vagyok csapással és nyomorúsággal.

¹⁶Ha büszke volnék, elfognál, mint az oroszlánt,
és csodás módon újra megkínoznál.

¹⁷Tanúidat állítanád újra ellenem,
megnövelnéd haragodat irányomban,
büntetések új hada vonulna fel ellenem.

¹⁸Miért hoztál elő anyám méhéből?
Bár múltam volna ki, hogy szem ne látott volna engem;

¹⁹akkor olyan volnék, mintha nem is lettem volna,
anyám méhéből a sírba vittek volna!

²⁰Kevés életnapom nemde, hamar véget ér!
Engedd, hogy kissé sirassam fájdalmamat,

²¹mielőtt elmegyek, hogy vissza ne térjek többé
a sötét és a halál árnyékával borított földre,

²²a nyomorúság és sötétség földjére,
ahol halálárnyék, zűrzavar
és örökös iszonyat lakozik!«

11 ¹És felelt a naámai Szófár, és ezt mondta:

²»Válasz nélkül maradjon-e a bőbeszédű,
vagy a fecsegőnek legyen-e igaza?

³Egyedül előtted hallgassanak az emberek,
s amikor gúnyolod a többieket, senki se utasítson rendre?

⁴Úgy mondtad: ‘Szavaim kifogástalanok,
és szeplő nélkül állok Előtted!’

⁵Bár csak beszélne Isten veled,
és nyitná meg ajkait ellened,

⁶és mutatná meg neked a bölcsesség titkait
– mert sokféle az ő törvénye –,
akkor belátnád, hogy sokkal kevesebbet szenvedsz el tőle,
mint ahogy bűnöd megérdemli.

⁷Talán megérted Isten lábnyomait,
és elérsz a Mindenható tökéletességéig?

⁸Magasabb az az égnél – mit is tehetnél?
Mélyebb az alvilágnál – hogy ismernéd meg?

⁹Mértéke hosszabb a földnél
és szélesebb a tengernél.

¹⁰Ha felborít, bezár vagy kényszerít,
ki tud vele szembeszállni?

¹¹Mert ő ismeri az emberek hitványságát,
és látva a bűnt, nemde tekintetbe veszi!

¹²A balga férfi felfuvalkodik kevélységében,
s azt hiszi, hogy mint a vadszamár csikója, szabadnak született!

¹³Te pedig, ha megerősíted szívedet
és kitárod hozzá kezedet,

¹⁴és ha bűn tapad kezedhez, elveted magadtól,
és nem tűrsz sátradban jogtalanságot:

¹⁵akkor szeplőtelenül emelheted fel arcodat,
állhatsz szilárdan és nem kell félned.

¹⁶Akkor elfelejtheted nyomorúságodat,
úgy gondolsz majd rá, mint az elfolyt vizekre.

¹⁷Ragyogó lesz estéd, mintha dél lenne,
s amikor azt hiszed, hogy elenyésztél,
feltámadsz, mint a hajnali csillag;

¹⁸és jó kedvvel leszel, remény lesz előtted,
körültekintesz és nyugton térhetsz pihenőre.

¹⁹Lefekhetsz és senki sem riaszt,
és sokan keresik majd kegyedet.

²⁰A gonoszok szemei azonban elepednek,
és menedékük elvész tőlük;
a reményük pedig olyasvalami, amitől a lélek visszariad.«

12 ¹Erre Jób így válaszolt:

²»Tehát csak ti vagytok-e emberek,
és veletek kihal a bölcsesség?

³Nekem is van eszem, úgy mint nektek;
nem is vagyok nálatok alábbvaló,
mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok?

⁴Kikacagja a saját barátja
azt, aki Istenhez kiáltott és meghallgatást talált!
Kinevetik az igaz jámborságát!

⁵A balsorsnak megvetés jár! – gondolja a jómódban élő;
rúgás vár azokra, akiknek lába megingott.

⁶Bőséget élveznek a garázdák sátrai,
és bizton vannak, akik Istent ingerlik,
holott ő adott mindent kezükbe.

⁷Kérdezd meg csak a barmokat, és megtanítanak,
az ég madarait, majd megjelentik neked,

⁸szólj a földnek, és elmondja neked,
s elbeszélik a tenger halai.

⁹Ki ne tudná mindezek közül,
hogy ezeket az Úr keze alkotta.

¹⁰Az ő kezében van minden élőlény párája
és minden emberi testnek lelke!

¹¹Nemde a szavakat a fül vizsgálja,
miként az ízt a falatozó ínye!

¹²‘A vénekben lakozik a bölcsesség,
s a hosszú életben az okosság’.

¹³De Nála van a bölcsesség és az erő,
övé a tanács és az okosság.

¹⁴Ha ő leront, nincs aki felépítsen,
ha valakit elzár, nincs aki szabadon bocsássa.

¹⁵Ha visszatartja a vizeket, minden elszárad,
ha elereszti őket, feldúlják a földet.

¹⁶Nála van az erő és az előrelátás,
ismeri a csalót s a megcsaltat egyaránt;

¹⁷balga végre viszi a tanácsadókat,
és elveszi a bírák eszét;

¹⁸feloldja a királyok övét,
és kötelet fon derekukra;

¹⁹papokat elhurcol dicstelenül,
és kiforgatja a hatalmasokat.

²⁰Elváltoztatja az igazmondók ajkát,
és elveszi az öregek eszét.

²¹Gyalázatot áraszt a fejedelmekre,
és felemeli az elnyomottakat.

²²Elveszi mélységes dolgokról a sötétség leplét,
és napvilágra hozza a halál árnyékát;

²³naggyá tesz népeket és romlást hoz rájuk,
a bukottakat pedig talpra állítja;

²⁴megfosztja a belátástól a föld népének vezéreit,
megtéveszti őket, hogy hiába bolyongjanak járatlan úton;

²⁵tapogatnak a sötétben, világosság nélkül,
támolyogni engedi őket, mint a részegeket.

13

¹Íme, mindezt már látta szemem,
és hallotta fülem, meg is értett mindent.

²Ahogy ti tudjátok, tudom én is,
nem vagyok nálatok alábbvaló.

³Én azonban a Mindenhatóhoz szólok,
Istennel kívánok vitába szállni!

⁴Előbb megmutatom, hogy hazugságot koholtok,
és hamis nézeteket vallotok.

⁵Bárcsak hallgatnátok,
akkor bölcsek lennétek!

⁶Halljátok tehát kifogásomat,
és figyeljetek ajkam vitájára!

⁷Rászorul-e Isten a ti hazugságtokra,
hogy érte csalárdul beszéljetek?

⁸Részrehajlók vagytok-e iránta,
vagy Istenért akartok perbe szállni?

⁹Jó néven veszi-e ő, aki előtt nincsen titok,
vagy csellel akarjátok rászedni, mintha ember volna?

¹⁰Keményen megfedd ő titeket,
ha titokban pártjára keltek.

¹¹Mihelyt felkel, megrettent,
és félelme megszáll titeket!

¹²Emléketek olyan lesz, mint a hamu,
és nyakatok sárrá válik.

¹³Hallgassatok egy kevéssé, hogy elmondhassam,
ami eszemben jár.

¹⁴Miért tépem a húsomat fogaimmal
és hordom a lelkemet kezemen?

¹⁵Ha meg is öl engem, benne reménykedem,
de megvédem előtte útjaimat.

¹⁶Akkor ő üdvösségem lesz,
mert nem járulhat színe elé semmilyen álnok.

¹⁷Figyeljetek szavamra,
fogadja be fületek, amit felvetek:

¹⁸ha ítéletemre kerül a sor,
tudom, hogy nekem lesz igazam.

¹⁹Ki állja velem a vitát?
Jöjjön tehát! Miért kelljen hallgatva kimúlnom?

²⁰Csak kettőt ne tégy velem,
s akkor nem rejtőzöm el a színed elől:

²¹távoztasd tőlem kezedet,
és félelmed ne rémítsen engem!

²²Akkor szólíts és megfelelek neked,
vagy pedig én szólok és Te felelsz nekem.

²³Mennyi a gonosztettem és a vétkem?
Bűneimet, vétkeimet jelentsd meg nekem!

²⁴Miért rejted el orcádat
és gondolsz engem ellenségednek?

²⁵Széltől hányatott levéllel érezteted hatalmadat
s a száraz polyvát üldözöd!

²⁶Mert keserűségeket írsz fel ellenem
és tönkre akarsz tenni ifjúkorom bűneivel;

²⁷kalodába teszed lábamat
és kikémleled minden utamat;
vizsgálod a lábam nyomdokát,

²⁸nekem, akinek el kell pusztulnom, mint a szúette fának,
mint a ruhának, amelyet moly emészt!

14

¹Az asszony szülötte, az ember,
rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:

²mint a virág, kinyílik és elhervad,
eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.

³Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet,
és perbe szállj vele?

⁴Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává?
Nemde te, az Egyedülvaló!

⁵Rövidek az ember napjai,
és hónapjai száma tenálad van;
határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.

⁶Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen,
míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.

⁷Mert van ugyan reménye a fának:
ha ki is vágják, újra sarjadzik,
és ágai kihajtanak;

⁸ha meg is avul gyökere a földben,
ha el is hal törzsöke a porban,

⁹már a víznek szagától is kifakad,
és ágat hajt, mint amikor kiültették;

¹⁰az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik
és elpusztul – ugyan hol van?

¹¹Kiapadhat a víz a tengerből,
elapadhat a Folyó és kiszáradhat,

¹²de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé,
az ég enyészetéig fel nem ébred,
és fel nem kel álmából.

¹³Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban,
és elrejtenél, amíg el nem ül haragod!
Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!

¹⁴Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét?
Akkor katonasorom minden napján várnám,
hogy eljöjjön leváltásom.

¹⁵Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad,
s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.

¹⁶Te akkor megszámlálnád lépteimet,
de nem néznéd vétkeimet;

¹⁷bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének,
és betakarnád vétkemet.

¹⁸De a hegy, ha beomlik, szétesik,
s a szikla elszakad a helyétől;

¹⁹a köveket a víz elkoptatja,
s az ár a törmeléket lassankint elmossa;
épp így teszed tönkre az ember reményét.

²⁰Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre;
elváltoztatod arcát, és elbocsátod.

²¹Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla,
és ha lenézik őket, nem veszi észre;

²²csak magában fájdítja testét – amíg él –,
és lelke önmagán kesereg.«

15 ¹És felelt a temáni Elifáz, és ezt mondta:

²»Úgy felel-e a bölcs, mintha szélnek beszélne,
és megtöltheti-e bensőjét hevességgel?

³Olyannal feleselsz, aki nem hasonló hozzád,
és olyasmit beszélsz, amiből nincsen hasznod.

⁴Amennyire rajtad áll, lerontod a félelmet,
és megszünteted az áhítatot Isten előtt.

⁵Mivel gonoszságod tanítja a szádat,
s az istenkáromlók nyelvét követed,

⁶azért önnön szád kárhoztat téged és nem én,
saját ajkaid érvelnek ellened!

⁷Vajon te születtél-e első embernek
s a halmok előtt jöttél-e létre?

⁸Be vagy-e avatva Isten terveibe,
és bölcsessége nálad alábbvaló-e?

⁹Mit tudsz, hogy ne tudnánk mi is?
Mit értesz, hogy ne értenénk mi is?

¹⁰Közöttünk van ősz is, meg élemedett,
atyádnál is jóval idősebb!

¹¹Kevés neked az Isten vigasztalása?
Gonosz szavaid ezt is meghiúsítják.

¹²Miért ragad el indulatod,
és miért villog szemed,
mintha nagyokat gondolnál?

¹³Miért fuvalkodik fel lelked Isten ellen,
hogy ilyen szavakat engedsz ki szádból?

¹⁴Mi is az ember, hogy hiba nélkül legyen,
s az asszony szülötte, hogy igaznak látsszék?

¹⁵Íme, szentjei között sincsen változhatatlan,
még az egek sem tiszták az ő szemében.

¹⁶Annál kevésbé az undok, a romlott ember,
ki issza az igaztalanságot, mint a vizet.

¹⁷Elbeszélem neked, hallgass rám!
Megjelentem neked, amit láttam,

¹⁸amit bölcsek hirdetnek,
és atyáik előttük el nem titkoltak,

¹⁹– a föld akkor még csak az övék volt,
és idegen nem fordult meg náluk –

²⁰a gonosz egész életében gyötrődik,
és a zsarnok éveinek száma bizonytalan.

²¹Félelmes hang cseng mindig fülében,
és békesség idején is folyton ármányt gyanít.

²²Nem mer a sötétből a világosságra jönni,
mindenhol kardot sejt.

²³Amikor elmegy kenyeret keresni,
tudja, hogy a sötétség napja kezénél van.

²⁴Aggasztja a szükség, bekeríti a szorongás,
úgy, mint a királyt, aki csatára készül,

²⁵mert kinyújtja kezét Isten ellen
és dacol a Mindenhatóval;

²⁶rohamra megy ellene merev nyakkal,
domború pajzsok tömött sorával.

²⁷Kövérség födi arcát,
és háj lóg le ágyékáról;

²⁸és letelepedett elpusztult városokban,
elhagyott házakban,
amelyeket rombadőlésre ítéltek.

²⁹Nem marad gazdag, és vagyona nem állandó,
nem ver gyökeret a földben.

³⁰Nem menekszik meg a sötétségből;
hajtásait láng perzseli,
s elenyészik szája leheletétől.

³¹Ne higgye hiába, tévedéstől megejtve,
hogy valami áron meg lehet őt váltani;

³²mielőtt napjai betelnének,
tönkremegy, és keze elszárad.

³³Olyan, mint a szőlőtő, amely lehullatja éretlen bogyóit,
mint az olajfa, amely elhányja virágát;

³⁴mert a gonoszok gyülekezete terméketlen,
és tűz emészti a vesztegetést készséggel elfogadók sátrait,

³⁵azt, aki bajt fogan, bűnt szül,
és cselt érlel méhében.«

16 ¹És felelt Jób, és ezt mondta:

²»Ilyesfélét már többször hallottam;
terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!

³Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak?
Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?

⁴Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti,
bárcsak a helyemben lennétek!

⁵Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném,
és csóválnám fejemet fölöttetek.

⁶Erőt öntenék belétek számmal,
és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.

⁷De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam;
ha hallgatok, nem hagy el engem.

⁸Immár elnyomott engem a fájdalom,
és semmivé lett minden tagom;

⁹ellenem tanúskodnak ráncaim,
és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;

¹⁰egybegyűjtötte haragját ellenem,
és fenyegetve vicsorgatta rám fogait,
félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.

¹¹Kitátották ellenem szájukat,
szitkozódva arcul ütöttek,
kínjaimmal töltötték be étvágyukat.

¹²Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten,
és bűnösök kezére adott.

¹³Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem,
nyakon ragadott és összetört engem;
céltáblául tűzött ki magának.

¹⁴Lándzsái röpködnek körülöttem,
ágyékomat kímélet nélkül hasogatja,
beleimet kiontja a földre.

¹⁵Sebet seb után ejt rajtam,
rám támad, mint valami hős.

¹⁶Zsákot varrtam bőrömre
és testemet hamuval borítottam.

¹⁷Arcom megdagadt a sírástól,
sötét árny ül szempillámon.

¹⁸És mindezt szenvedem,
holott kezem mocsoktalan,
és tiszta az imádságom Istenhez.

¹⁹El ne takard, föld, a véremet,
és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!

²⁰Mert íme, van tanúm a mennyben,
és bizonyságom a magasságban.

²¹Barátaim szószátyárok,
Istenhez sír fel szemem!

²²Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között,
úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között!

²³Mert íme, kevés esztendő múltával
elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.

17

¹A lelkem megtört,
napjaim végüket járják,
már csak a sír vár rám!

²Nem vétettem,
mégis keserűségeken időzik szemem.

³Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé,
akkor bárki keze küzdhet ellenem!

⁴Szívüket elzártad a belátástól,
ezért nem kerekedhetnek felül!

⁵Az ilyen prédát ígér barátainak,
mialatt gyermekei szeme eleped.

⁶Példabeszéddé tett engem a népnél,
s elrettentő példa vagyok előttük.

⁷Szemem homályba borult a bánkódástól,
és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.

⁸Szörnyülködnek ezen az igazak,
s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;

⁹az igaz kitart a maga útján,
s a tisztakezű erőben gyarapszik.

¹⁰De gyertek csak ismét, valahányan vagytok,
bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!

¹¹Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak,
amelyek szívemet gyötörték,

¹²s az éjjelt nappallá változtatták,
úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.

¹³Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom,
s a sötétségben vetem meg ágyamat;

¹⁴a rothadásnak mondom: Atyám vagy!
S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!

¹⁵Hol van tehát a reménységem?
S amit várok, ki látja meg azt?

¹⁶Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére;
vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«

18 ¹És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta:

²»Mikor értek a szóbeszéd végére?
Előbb térjetek észre, s úgy beszéljünk!

³Miért tartsanak minket állatoknak,
és miért legyünk tisztátalanok a szemetekben?

⁴Te marcangolod magadat dühödben;
kedvedért talán néptelenné váljék a föld,
s a sziklák elmozduljanak helyükből?

⁵Nemde kialszik a gonosznak világossága,
és nem fénylik tüzének lángja.

⁶Sátrában a fény elsötétül,
s elalszik a mécses felette.

⁷Erőteljes lépései elernyednek,
és fondorlata földre teríti;

⁸hálóba akad lábával,
verem fonadéka fölött járkál;

⁹lábát csapda fogja
és hurok szorítja;

¹⁰tőr van elrejtve számára a földön,
és kelepce vár rá az ösvényen;

¹¹mindenfelől rémség ijeszti
és fonja be lábát.

¹²Erejét éhség fogyasztja,
és bordáit koplalás emészti.

¹³Elsorvasztja bőre szépségét
s elemészti tagjait a halál elsőszülöttje;

¹⁴kiragadja őt sátrából, amelyben bizakodott,
és elküldi az iszonyat királyához.

¹⁵Olyan sátorban lakik, amely már nincs is,
és ként szórnak lakóhelye fölé.

¹⁶Alul elszáradnak a gyökerei,
felül pedig eltapossák termését.

¹⁷Elvész emléke a föld színéről,
nem említik nevét az utcákon;

¹⁸a világosságból a sötétségbe taszítják,
és elüldözik a föld kerekségéről.

¹⁹Nem marad népe közt sem fia, sem sarja,
és szállásán nincsenek hátrahagyottak.

²⁰Ítélete napjától megrémülnek a nyugatiak,
s iszonyat szállja meg a kelet lakóit.

²¹Így járnak a bűnösök hajlékai,
s ilyen a lakóhelye annak, aki Istennel nem törődik.«

19 ¹És felelt Jób, és ezt mondta:

²»Meddig akarjátok keseríteni lelkemet,
és meddig őröltök engem beszéddel?

³Immár tízszer gyaláztok,
és nem restelltek nyomorgatni engem.

⁴Hisz ha tévedtem volna is,
akkor is csak engem érintene tévedésem.

⁵Ti azonban hivalkodtok velem szemben,
és szememre vetitek gyalázatomat.

⁶Nos tudjátok meg tehát,
hogy Isten meg nem érdemelt ítélettel sújtott engem,
és vett engem körül ostoraival.

⁷Ha kiáltom, hogy: ‘erőszak’! senki sem hallgat meg engem.
Ha jajgatok, nincs aki igazságot tegyen.

⁸Elkerítette utamat, és nem mehetek tovább,
sötétséget borított ösvényemre.

⁹Jóhíremből kivetkőztetett engem,
és fejemről levette a koronát.

¹⁰Megrontott engem körös-körül, és oda vagyok,
elvette reményemet, mint a kitépett fáét.

¹¹Haragja fellángolt ellenem,
és ellenségei közé sorolt engem.

¹²Együtt vonultak fel portyázó hadai,
rajtam keresztül vették útjukat,
és megszállták sátramat körös-körül.

¹³Messzire űzte tőlem testvéreimet:
akik ismernek engem, elidegenedtek tőlem;

¹⁴rokonaim elhagytak,
és ismerőseim elfelejtettek;

¹⁵házam zsellérei és szolgálóim idegennek néznek,
jöttment vagyok szemükben;

¹⁶szólítom szolgámat és nem felel,
és könyörgésre kell fognom szavamat;

¹⁷nőm undorodik a leheletemtől,
bűzös vagyok tulajdon gyermekeim előtt;

¹⁸még a kisgyermekek is megvetnek;
ha eltávozom tőlük, leszólnak engem;

¹⁹régi bizalmasaim undorodnak tőlem,
s akit legjobban szerettem, ellenem fordult.

²⁰Húsom fölemésztődött, a bőr csontjaimra tapadt,
és ínyem elsorvadt fogaim körül.

²¹Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim!
Mert az Úr keze érintett engem.

²²Miért üldöztök engem úgy, mint Isten,
és mért nem tudtok betelni húsommal?

²³Bárcsak felírnák szavaimat,
vajha könyvbe jegyeznék azokat,

²⁴vas íróvesszővel ólomtáblára,
vagy vésővel sziklába metszenék őket!

²⁵Mert tudom, hogy megváltóm él,
s a végső napon felkelek a földről;

²⁶és ismét körülvesz a bőröm,
és saját testemben látom meg Istenemet;

²⁷én magam látom meg őt,
és önnön szemem nézi őt, és nem más!
E reményem van eltéve keblemben!

²⁸Nos, miért mondjátok tehát: ‘Vegyük őt üldözőbe,
hadd találjuk meg benne a dolog gyökerét!?’

²⁹Fussatok a kard éle elől,
mert a kard a jogtalanság megtorlója,
és tudjátok meg, hogy van ítélet!«

20 ¹És felelt a naámai Szófár, és ezt mondta:

²»Azért hajszolja bennem egyik gondolat a másikat,
és csapong elmém ide s tova,

³mert csúfságomra szolgáló kitanítást hallok,
és értelmes lelkem válaszra késztet.

⁴Tudom azt, hogy régtől fogva,
mióta az embert a földre helyezték,

⁵az istentelenek ujjongása rövid,
s a gonosznak öröme csak egy pillanat:

⁶emelkedjék bár gőgje akár az égig,
érje bár feje a felhőket,

⁷tönkremegy végképp, mint a trágya,
s akik látták őt, kérdik: ‘Hová lett?’

⁸Elszáll, mint az álom, és nem lehet megtalálni,
eltűnik, mint az éjjeli látomás.

⁹A szem, amely nézte, nem látja többé,
és helye nem látja őt viszont.

¹⁰Fiai szegénységben senyvednek,
és keze visszaadja vagyonát;

¹¹csontjai telve vannak ifjúsága bűneivel,
pihenni térnek vele a porba.

¹²Ha szájában édes ízt hagy is a gonoszság,
és azt nyelve alá rejti,

¹³óvja, el nem hagyja
és ínyén visszatartja:

¹⁴étke beleiben elváltozik,
áspisok mérgévé lesz bensejében;

¹⁵a vagyont, amelyet elnyelt, ki kell hánynia,
kihajtja azt Isten a gyomrából;

¹⁶áspisok mérgét szívja magába,
vipera nyelve öli meg őt.

¹⁷Nem legelteti szemét folyóvíz csermelyein,
mézzel, vajjal folyó patakokon.

¹⁸Visszaadja, amit fáradsággal szerzett, le nem nyelheti;
nem örvendhet annak, hogy sokat szerzett.

¹⁹Mivel megrontotta és kifosztotta a szegényeket,
mert házat harácsolt, amelyet nem épített,

²⁰mivel gyomra nem tudott betelni,
meg nem tarthatja, ha megvan, amit kívánt.

²¹Nem maradt semmi sem, mit fel nem falt,
ezért semmi sem marad meg javaiból.

²²Bőség közepette szűkölködik és nyugtalan,
rátör minden fájdalom.

²³Amikor gyomrát megtölteni készül,
elküldi ellene haragja tüzét,
hadait zúdítja rá;

²⁴menekül a vasfegyver elől,
és belerohan a rézíjba.

²⁵Lövedék hatol át hátán,
és villogó penge járja át epéjét.
Rémület jön el rá;

²⁶teljes sötétség van számára eltéve,
tűz emészti meg, amelyet nem ember élesztett;
bajba jut, aki sátrában marad.

²⁷Bűnét napvilágra hozza az ég,
s a föld ellene támad.

²⁸Tárva áll házának gazdagsága,
elragadják azt Isten haragja napján.

²⁹Ez a gonosz ember fizetése Istentől,
s a beszédéért járó örökrész az Úrtól.«

21 ¹És felelt Jób, és ezt mondta:

²»Hallgassátok meg, kérlek, szavamat,
és szálljatok magatokba!

³Tűrjetek engem, amíg szólok,
és szavaim után, ha úgy tetszik, gúnyolódjatok!

⁴Vajon ember ellen megy-e a perem?
És miért ne kelljen méltán szomorkodnom?

⁵Rám figyeljetek és álmélkodjatok,
tegyétek ujjatokat szátokra!

⁶Magam is megrémülök, ha rágondolok,
és remegés fogja el testemet!

⁷Miért maradnak a gonoszok életben?
Miért emelkednek fel és gyarapodnak vagyonban?

⁸Ivadékuk megmarad előttük,
rokonok és unokák serege van szemük előtt,

⁹házuk bizton van és békében,
és nincs az Isten vesszeje rajtuk,

¹⁰marhájuk fogan, borját el nem veszti,
tehenük megellik és el nem vetél,

¹¹kieresztik kicsinyeiket, mint a nyájat,
és vígan ugrándoznak gyermekeik,

¹²kezükben dob és citera,
sípszó mellett vigadoznak;

¹³jólétben töltik napjaikat
s egy pillanat alatt szállnak az alvilágba.

¹⁴Pedig azt mondták Istennek: ‘Hagyj minket békében,
nem vagyunk kíváncsiak útjaidra!

¹⁵Ki az a Mindenható, hogy szolgáljunk neki,
és mi hasznunk, ha hozzá imádkozunk?’

¹⁶Nemde szerencséjüket kezükben tartják,
s ő nem törődik a gonoszok tervével!

¹⁷Ugyan hányszor alszik el a gonoszok mécsese,
s éri el őket romlásuk,
és ontja ki rájuk haragja fájdalmait?

¹⁸Hányszor járnak úgy, mint a szalmaszál a szél előtt,
mint a pernye, amelyet elkap a szélvész?

¹⁹‘Isten az atya büntetését fiai számára tartja fenn?’
Fizessen csak neki! Hadd érezze!

²⁰Saját szemével lássa romlását,
maga igyék a Mindenható haragjából!

²¹Mert mi gondja van arra, hogy mi lesz utána házával,
mikor hónapjai számát már elvágták!

²²Lehet-e bölcsességre kioktatni Istent,
aki a magasságbelieket ítéli?

²³Az egyik meghal erőben, egészségben,
gazdagon és boldogan;

²⁴beleit háj borítja,
és csontjait velő itatja,

²⁵a másik pedig meghal lelke keserűségében,
minden vagyon nélkül;

²⁶mégis együtt pihennek a porban,
és féreg lepi el mindkettejüket.

²⁷Jól ismerem eszetek járását,
ellenem irányuló igaztalan véleményeteket!

²⁸Mert kérditek: ‘Hol van az előkelő háza?
Hová lettek a gonoszok hajlékai?’

²⁹Kérdezzetek akárkit az utasok közül
és meglátjátok, ő is így tudja:

³⁰hogy a romlás napjáig a gonoszt megkímélik
s a harag napjáig bizton vezetik.

³¹Ki veti szemére útját?
Ki fizet meg neki tetteiért?

³²Kikísérik a temetőbe,
s ott ő őrt áll sírhantja fölött.

³³Édesek számára a sírgödör rögei;
az egész népet vonultatja fel maga után,
s előtte is számtalanok mennek!

³⁴Miért is akartok vigasztalni hiábavalóságokkal,
holott a válaszotok az igazsággal nyilván ellenkezik?«

22 ¹És felelt a temáni Elifáz, és így szólt:

²»Lehet-e az embert Istenhez hasonlítani,
még ha tökéletes is tudása?

³Mi haszna van Istennek, ha igaz vagy,
mit nyer azzal, ha utad tökéletes?

⁴Talán istenfélelmed miatt fenyít meg téged
és száll veled perbe,

⁵és nem inkább nagy gonoszságod miatt,
véghetetlen bűneid miatt?

⁶Mert ok nélkül vettél zálogot testvéreidtől,
elvetted a ruhát a mezítelenektől,

⁷nem adtál vizet a fáradtnak
s az éhestől megtagadtad a kenyeret,

⁸karod erejével vetted a földet birtokodba,
a legerősebb címén birtokoltad,

⁹az özvegyeket üres kézzel menesztetted,
az árvák karjait összezúztad.

¹⁰Tőrökkel vagy ezért körülvéve,
és félelem háborít meg hirtelen.

¹¹Azt hitted, hogy nem látsz sötétséget,
s az árvíz rohama el nem borít?

¹²‘Nem gondolod meg, hogy Isten magasabb az égnél
s a csillagok teteje fölé emelkedik?’

¹³És mondod: ‘Mit tud az Isten?
A felhők homálya mögül tehet-e igazságot?

¹⁴Felhők leplezik, és nem látja dolgainkat,
ő az ég szélén jár-kel!’

¹⁵Vajon az ősvilág ösvényét követed,
amelyet gonosz férfiak tapostak,

¹⁶akiket idő előtt ragadtak el,
és áradás mosta el talajukat?

¹⁷Azt mondták Istennek: ‘Hagyj minket békében!’
S úgy gondolták, hogy a Mindenható tehetetlen,

¹⁸pedig ő betöltötte házaikat javakkal.
Gondolatuk távol legyen tőlem!

¹⁹Látják ezt az igazak és örvendeznek,
s az ártatlan kigúnyolja őket.

²⁰‘Nemde semmivé lett dölyfük,
és maradékukat tűz emésztette.’

²¹ Légy tehát Vele jóban és békességben,
ennek majd igen jó gyümölcsét látod.

²²Fogadd el szájából a tanítást
és tedd el szavait szívedbe!

²³Ha visszatérsz a Mindenhatóhoz, ha megalázod magadat,
s eltávolítod a bűnt a sátradból,

²⁴ha olyannak veszed az aranyat, mint a port,
s az ófírt, mint a patak kavicsait,

²⁵akkor a Mindenható lesz aranykincsed,
és ő lesz ezüstöd bőségben.

²⁶Mert akkor a Mindenhatóban találsz gyönyörűséget,
és Istenhez emelheted arcodat.

²⁷Ha könyörögsz hozzá, meghallgat,
és megadhatod, amit fogadtál.

²⁸Amit felteszel magadban, sikerül,
és útjaidon fény ragyog,

²⁹mert aki megalázza magát, dicsőségben lesz,
s aki lesüti szemét, üdvösséget lel,

³⁰az ártatlan megszabadul,
megmenekül keze tisztasága miatt.«

23 ¹És felelt Jób, és ezt mondta:

²»Most is keserves a panaszom,
s az engem sújtó kéz súlyosabb, mint ahogy panaszolom.

³Bár tudnám, hogyan találjam meg őt
és jussak trónja elé!

⁴Feltárnám az ügyet előtte,
és szám telve lenne ellenvetéssel;

⁵ügyelnék a szavakra, amelyekkel válaszol nekem,
és megtudnám, mit mond ő nekem!

⁶Ne szálljon velem perbe hatalmas erővel,
és ne nyomjon el nagysága súlyával!

⁷Akkor igazságot tenne velem szemben,
és perem győzelemmel végződnék.

⁸Ha keletnek megyek, nincs ott,
ha nyugatnak tartok, nem veszem őt észre,

⁹ha balra keresem, nem érem el,
ha jobbra fordulok, nem látom!

¹⁰Ismeri ő az utamat;
próbára tett engem, mint az aranyat, amely átmegy a tűzön.

¹¹Lábam követte nyomdokait,
megőriztem útját és nem tértem le róla,

¹²nem távoztam ajkának parancsaitól
és szája igéit keblembe rejtettem.

¹³De ő az egyedülvaló, és senki sem térítheti el szándékától,
amit lelke kíván, azt véghez is viszi,

¹⁴mert beteljesíti rajtam akaratát,
és készen tart még több ehhez hasonlót.

¹⁵Ezért rettegek színétől,
ha rá gondolok, elfog a félelem.

¹⁶Ernyedtté tette Isten a szívemet,
s a Mindenható megrémített engem,

¹⁷mert nem a fenyegető sötétség miatt megyek én tönkre,
és arcomat nem borította homály.

24

¹Nincsenek az idők elrejtve a Mindenható elől,
de akik ismerik őt, nem tudják ítélete napjait.

²Vannak, akik odébb tolják a határokat,
elrabolnak nyájakat, hogy legeltessék azokat;

³elhajtják az árvák szamarát,
zálogul elveszik az özvegy marháját,

⁴lelökik a szegényt az útról
s elnyomják a föld nyomorultjait mind.

⁵Mások, mint a vadszamár a vadonban, úgy mehetnek dolgukra,
leshetik a prédát,
s a puszta nyújt élelmet gyermekeiknek,

⁶más mezején kell aratniuk,
s a gonosz szőlőjében szüretelniük,

⁷mezítelenül, ruha nélkül hálnak,
és nincs a hidegben takarójuk.

⁸Áznak a hegyi záporoktól,
minthogy nincs födelük, a sziklához simulnak.

⁹Erőszakot tesznek, kifosztják az árvát,
megrabolják a szegény népet.

¹⁰Ezek pedig mezítelenül, ruha nélkül járnak
s éhesen hordják a kévéket,

¹¹falaik között olajat sajtolnak,
taposnak a sajtóban és mellette szomjaznak,

¹²a városban halálra váltak nyögnek,
feljajdul a megsebzettek lelke,
de Isten nem ügyel könyörgésükre.

¹³Ezek a fény ellen lázadozók,
akik nem ismerik az ő útjait,
és nem járnak ösvényein:

¹⁴reggeli szürkületben kel a gyilkos,
megöli a szegényt és a nyomorgót,
éjjel pedig elmegy tolvajnak.

¹⁵A házasságtörő szeme az alkonyatot lesi,
és mondja: ‘Nem lát senki szeme,
s az elleplezi az arcot.’

¹⁶Betörnek a sötétben a házakba,
amelyeket nappal megjelöltek maguknak,
és nem akarnak napvilágról tudni.

¹⁷Ha hirtelen feltűnik a hajnal, halál árnyékának vélik,
a sötétben pedig úgy járnak, mintha nappal lenne.

¹⁸‘Könnyű az a víz színén.
Átkozott a birtokrésze a földön,
szüretelő nem veszi útját a szőlője felé.

¹⁹Szárazság és hőség eltünteti a hó vizét,
az alvilág pedig a bűnösöket.

²⁰Az anyaöl megfeledkezik róla,
férgek az ő finom falatja;
nem marad emlékezetben,
összetörik, mint a gyümölcstelen fát.

²¹Magtalannal barátkozik, aki nem szül,
és nem tesz jót az özveggyel.

²²Lerántja a hatalmasokat erejével,
de amikor áll, sem biztos életében.

²³Isten alkalmat ad neki bűnbánatra,
de ő kevélyen visszaél vele;
szeme azonban az ő útjain van.

²⁴Kimagaslanak egy időre, de nem lesznek állandók,
lehajtják és letépik őket, mint a többit,
és levágják, mint a kalász fejét.’

²⁵Talán nincs ez így? Ki hazudtol meg engem?
és ki veszi semmibe szavamat?«

25 ¹És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta:

²»Hatalom és félelmetesség van annál,
aki rendet teremt magasságaiban.

³Van-e száma seregeinek?
És kire nem kel fel az ő világossága?

⁴Lehet-e embernek igaza Istennel szemben,
és lehet-e tiszta az asszony szülötte?

⁵Íme, még a hold sem fényes,
s a csillagok sem tiszták szeme előtt:

⁶Mennyivel kevésbé az ember, aki rothadás,
s az ember fia, aki féreg!«

26 ¹És felelt Jób, és ezt mondta:

²»Kinek vagy a segítője? Gyenge valakinek?
és erőtlennek karját gyámolítod?

³Kinek adtál tanácsot?
Annak talán, aki bölcsesség nélkül van,
és kimutattad bőséges okosságodat?

⁴Kit akarsz kitanítani?
Talán őt, aki az életpárát teremtette?

⁵Íme, nyögnek az árnyszellemek
a vizek és azok lakói alatt;

⁶mez nélkül van az alvilág előtte,
és nincsen leple az enyészet helyének,

⁷az űr fölé feszíti ki az északot
s a földet a semmi fölé függeszti,

⁸felhőibe kötözi a vizeket,
hogy le ne szakadjanak egyszerre,

⁹elleplezi trónja színét,
és felhőjét teríti föléje,

¹⁰kört vont a vizek köré,
odáig, ahol fény és sötétség érintkeznek.

¹¹Reszketnek az ég oszlopai,
és megrémülnek intésére.

¹²Ereje által fölkavarta a tengert,
és értelmével szétzúzta Rahabot,

¹³lehelete ékesítette fel az eget,
és keze segítségével jött a világra a menekülő kígyó.

¹⁴Íme, ezek útjának csak egy részéről szólnak,
ha már suttogó szavát is alig hallgathatjuk,
fensége mennydörgését ki bírná felfogni?«

27 ¹És Jób folytatta szavait és így szólt:

²»Az élő Istenre mondom, aki megrövidített igazamban,
s a Mindenhatóra, aki keserűséggel illette lelkemet,

³hogy amíg lélegzet van bennem,
s az Isten lehelete van orromban,

⁴ajkam nem beszél gonoszat,
és nyelvem nem kohol hamisságot.

⁵Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek!
Mindhalálig nem tágítok abból, hogy ártatlan vagyok.

⁶Ragaszkodom igazamhoz, nem tágítok tőle;
nem is vádolt engem a szívem teljes életemben!

⁷Úgy járjon az ellenségem, mint a gonosz,
s aki ellenem támad, mint az igaztalan.

⁸Mert mi az istentelen reménye, mikor harácsol,
s az Isten nem menti meg lelkét?

⁹Meghallja-e Isten az ő kiáltását,
ha eljön rá a szorongatás?

¹⁰Örömét lelheti-e a Mindenhatóban,
kiálthat-e Istenhez bármikor?

¹¹Megmutatom nektek Isten kezét,
nem tartom titokban a Mindenható szándékát!

¹²Íme, ti mindnyájan tudjátok,
miért beszéltek tehát ok nélkül hiábavalókat?

¹³Ez a gonosz ember része Istentől,
és a zsarnokok örökrésze, amelyet a Mindenhatótól vesznek:

¹⁴fiai, ha sokasodnak, kard élére hányják őket,
és sarjadéka nem lakhat jól kenyérrel.

¹⁵Maradékait a döghalál viszi sírba,
és özvegyeik nem siratják őket.

¹⁶Hordjon bár össze annyi ezüstöt, mint a homok,
szerezzen bár annyi ruhát, mint az agyag,

¹⁷megszerzi ugyan, de az igaz ölti magára,
az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

¹⁸Házát csak pók módjára építi,
csak olyan az, mint a csősz kunyhója.

¹⁹A gazdag, ha aludni tér, nem visz magával semmit sem,
ha kinyitja szemét, semmit sem talál;

²⁰mint az ár, úgy tör rá a szegénység,
elragadja éjjel a förgeteg.

²¹Felkapja őt a perzselő szél és elviszi,
s mint a forgószél, elfújja helyéről.

²²És rá lő kímélet nélkül,
úgy, hogy futva menekül keze elől.

²³Összecsapja fölötte kezét,
és pisszeg fölötte, amint helyére néz.

28

¹Van az ezüstnek lelőhelye,
és helye az aranynak, ahol kimossák,

²a vasat a földből hozzák elő,
s a melegtől megolvadt kő érccé változik,

³határt vet az ember a sötétségnek,
és felkutatja mindennek a végét,
a homály köveit és a halál árnyékát is.

⁴Tárnákat nyit idegen nép,
leereszkedik oda, hová ember még nem tette lábát,
és lebeg távol az emberektől.

⁵A kenyértermő földet,
tűzzel forgatja fel alul,

⁶köveiben zafírt talál
és porában arany van,

⁷ösvényét madár nem ismeri,
s a keselyű szeme ki nem fürkészi,

⁸nem tapossák azt büszke vadak,
nem jár azon oroszlán.

⁹Ráteszi kezét a kemény sziklára,
felforgatja a hegyek fenekét,

¹⁰aknákat vág a sziklában,
és a szeme mindenféle drágaságra mered,

¹¹megvizsgálja a folyók fenekét
és rejtett dolgokat hoz napvilágra.

¹²De hol található a bölcsesség,
és hol van az értelem lelőhelye?

¹³Ember a hozzá vivő utat nem ismeri,
és nem lehet azt az élők földjén megtalálni.

¹⁴A mélység mondja: »Nincsen bennem!«
S a tenger így szól: »Nincsen nálam!«

¹⁵Nem lehet azt megszerezni színarannyal,
nem lehet árát lemérni ezüstben;

¹⁶nem lehet hasonlítani India festett szöveteihez,
sem a szárdonix drágakövéhez, sem a zafírhoz;

¹⁷nem ér fel vele sem arany, sem üveg,
nem lehet becserélni arany holmiért.

¹⁸Ne említsék mellette a korállt meg a kristályt;
a bölcsesség birtoka többet ér a gyöngynél!

¹⁹Nem ér fel vele Kús topáza,
értékesebb a legtisztább festéknél.

²⁰Honnan jő tehát a bölcsesség?
hol van az értelem lelőhelye?

²¹El van az rejtve minden élő szeme elől,
az ég madarai sem tudják.

²²Az Enyészet és a Halál mondják:
»Csak hallomásból tudunk róla!«

²³Isten tudja a hozzá vivő utat
és ő ismeri lelőhelyét,

²⁴mert belátja ő a világ határait,
és szemlél mindent az ég alatt.

²⁵Amikor a szeleknek súlyt adott
s a vizeket kimérte mértékkel,

²⁶amikor az esőnek törvényt szabott
s utat a csattogó villámnak:

²⁷akkor látta s megszámlálta,
odaállította s megvizsgálta.

²⁸Az embernek pedig mondta:
‘Íme, az Úr félelme: ez a bölcsesség,
s a gonosztól távozni: ez az értelem.’«

29 ¹Jób ismét folytatta mondását és így szólt:

²»Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban,
azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,

³amikor lámpása a fejem fölött ragyogott,
és sötétben is az ő világosságánál jártam;

⁴úgy, mint java-korom napjain voltam,
amikor sátramban titkon Isten lakozott,

⁵amikor még velem volt a Mindenható,
és gyermekeim körülöttem voltak;

⁶amikor tejben fürösztöttem lábamat,
s a szikla kedvemért olajtól patakzott.

⁷Amikor a város kapujához kimentem,
a piacon nekem ülést készítettek,

⁸az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak,
az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,

⁹az előkelők abbahagyták a beszédet,
és ujjukat szájukra tették,

¹⁰a főemberek visszafojtották hangjukat,
és nyelvük ínyükhöz tapadt.

¹¹A fül, amely hallott, boldognak hirdetett,
a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,

¹²azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott,
s az árvát, akinek nem volt gyámola,

¹³a veszni induló áldása szállott rám,
s az özvegy szívét megvigasztaltam,

¹⁴az igazság ruháját vettem magamra,
mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.

¹⁵Szeme voltam a vaknak,
lába a sántának.

¹⁶Atyja voltam a szegényeknek,
az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.

¹⁷Összetörtem a gonosz állkapcsát,
kiragadtam fogai közül a prédát.

¹⁸Azt hittem, saját fészkemben halok meg,
és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;

¹⁹gyökereimet vízek mellé mélyesztem,
és harmat hull éjjel ágaimra,

²⁰hírnevem folyton megújul,
s az íj újjáéled kezemben.

²¹Akik hallottak engem, várták döntésemet,
csöndben figyeltek tanácsomra;

²²szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni,
rájuk szálltak beszédem csöppjei,

²³áhítva vártak engem, mint az esőt,
szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.

²⁴Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték,
és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.

²⁵Ha közéjük kívántam menni,
első helyre ültettek;
bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül,
mégis a szomorkodókat vigasztaltam.

30

¹Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot,
akik korban utánam vannak,
akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek,
hogy nyájam kutyái közé állítsam!

²Semmire sem mennék kezük erejével,
még az életre sem látszanak méltóknak,

³ínségtől és éhségtől aszottak
és a sivatagon tengődnek,
mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,

⁴füveket és fakérget rágcsálnak,
és borókagyökér a kenyerük,

⁵a völgyekben tépik őket,
és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.

⁶A hegyi folyók vadonjaiban laknak,
a föld üregeiben és kavicsokon;

⁷még örömet is találnak ebben,
és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;

⁸balgák, senkik fiai,
akik számba sem jönnek a földön.

⁹Most, íme, ezek faragnak rám nótákat
és vesznek a nyelvükre engem.

¹⁰Irtóznak, messze húzódnak el tőlem,
nem átallják, hogy képembe köpjenek,

¹¹mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt,
számba zabolát vetett.

¹²Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim,
s elgáncsolták lábamat;
elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,

¹³széthányták ösvényeimet,
leselkedtek utánam és legyűrtek,
és nem volt, aki segítsen.

¹⁴Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át,
ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.

¹⁵Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél,
boldogságom elvonult, mint a felhő.

¹⁶Most pedig önmagát emészti a lelkem,
és megragadnak az ínség napjai.

¹⁷Fájdalom járja át csontjaimat éjjel,
s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.

¹⁸Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám,
körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.

¹⁹Sárhoz lettem hasonló,
olyan vagyok, mint a por és hamu.

²⁰Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem,
állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.

²¹Kegyetlen lettél hozzám,
és kemény kézzel fordulsz ellenem.

²²Felemeltél, szél hátára kaptál,
azután levágtál erővel.

²³Tudom, hogy átadsz a halálnak,
hol hajlék van minden élő részére.

²⁴Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet
és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!

²⁵Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja,
és sajnálta lelkem a szegényt.

²⁶Jót reméltem, de rossz jött rám,
fényt vártam, de sötétség tört elő.

²⁷Forr a bensőm és nem tud megnyugodni,
nyomor napjai törtek rám.

²⁸Szomorúan járok, napfény nélkül,
felkelek a gyülekezetben és kiáltok.

²⁹Testvére lettem a sakáloknak
és társa a struccmadaraknak.

³⁰Megfeketült rajtam a bőröm,
és láztól kiégtek csontjaim.

³¹Zokogásra fordult a lantom,
és sírásra fuvolám szava!

31

¹Szerződést kötöttem szememmel,
hogy szűzre nem tekintek.

²És mi a jutalmam Istentől felülről,
s örökrészem a Mindenhatótól a magasságból?

³Nemde a romlás a bűnös számára van,
s a balsors a gonosztevő részére!

⁴Nem látja-e ő útjaimat
és nem számlálja-e minden lépésemet?

⁵Vajon hamisságban jártam-e,
és csalárdságra sietett-e lábam?

⁶Vessen engem igaz mérlegre
és győződjék meg Isten az ártatlanságomról!

⁷Vajon letért-e lépésem az útról,
és szemem után járt-e szívem?
Tapad-e kezemhez szenny?

⁸Akkor vessek én, de más fogyassza,
és tépjék ki tövestül termésemet!

⁹Vajon bomlott-e szívem asszony után?
És leselkedtem-e barátom ajtajánál?

¹⁰Akkor feleségem más cédája legyen,
és mások hajoljanak föléje!

¹¹Mert ez gyalázat lett volna,
és igen nagy gonoszság,

¹²tűz, amely pusztít az enyészetig,
és kiirt minden termést.

¹³Semmibe vettem-e szolgám igazát,
vagy szolgálómét, amikor velem pereskedtek?

¹⁴Mitévő lennék, ha Isten felkelne ítéletre?
És ha számon kérne, mit felelnék neki?

¹⁵Nem az teremtett-e engem a méhben, aki azt is alkotta?
És nem ugyanő formált-e engem az anya testében?

¹⁶Megtagadtam-e a szegényektől, amit kívántak?
Epedni hagytam-e az özvegy szemét?

¹⁷Egyedül fogyasztottam-e falatomat,
és nem kapott-e belőle az árva is?

¹⁸– Hiszen ifjúkorom óta növekedett velem a részvét
és anyám méhéből jött ki velem! –

¹⁹Láttam-e veszni indulót úgy, hogy nem volt ruhája,
és szegényt úgy, hogy nem volt takarója,

²⁰és nem áldottak-e engem akkor az ő oldalai,
és nem melegedett-e juhaim gyapjában?

²¹Vajon fölemeltem-e kezemet az árva ellen,
mert erősebbnek láttam magamat a kapuban?

²²Akkor szakadjon le vállam a lapockájáról,
és törjék le karom a csontjáról!

²³Hisz mindig féltem volna Istentől, akár a rám szakadó ártól,
s el sem tudtam volna viselni a terhét.

²⁴Vajon az aranyat tartottam-e erősségemnek,
és mondtam-e a színaranynak: Te vagy bizodalmam!

²⁵Örültem-e annak, hogy bőven volt vagyonom,
és hogy sokat szerzett kezem?

²⁶Néztem-e a napot, amint ragyogott,
s a holdat, amint szépen úszott?

²⁷És közben engedett-e szívem titokban a csábításnak,
és csókra emeltem-e kezemet a számhoz?

²⁸Igen nagy gonoszság lett volna ez is.
Tagadása a fölséges Istennek!

²⁹Örültem-e annak romlásán, aki gyűlölt engem
és ujjongtam-e, ha baleset érte?

³⁰Hiszen nem engedtem, hogy torkom vétkezzék,
hogy átokkal kihívjam halálát.

³¹Nem mondták-e sátram lakói:
‘Ne lakjunk-e jól pecsenyéjéből?’

³²– Nem hált a jövevény az utcán,
nyitva állt ajtóm a vándornak! –

³³Palástoltam-e bűnömet emberi módon,
s elrejtettem-e vétkemet keblemben?

³⁴Féltem-e nagy sokaságtól,
és visszariasztott-e a rokonság lenézése,
úgy, hogy inkább hallgattam, ki sem mozdultam az ajtón?

³⁵Bár lenne, aki meghallana engem,
és meghallgatná óhajomat a Mindenható,
s az írná meg a vádiratot, aki meg is ítél,

³⁶hogy a vállamon hordozzam,
és ékességként felköthessem fejemre!

³⁷Minden lépésemnél hírül adnám
és bemutatnám neki, mint fejedelemnek!

³⁸Bosszúért kiált-e ellenem szántóföldem,
és sírnak-e vele barázdái?

³⁹Megettem-e termését fizetés nélkül,
keserítettem-e szántói lelkét?

⁴⁰Akkor búza helyett tövist
és árpa helyett gazt teremjen nekem!«
Véget értek Jób szavai.

32 ¹Ama három férfi pedig felhagyott azzal, hogy Jóbnak válaszoljon, mivel igaznak tartotta magát. ²Ekkor haragra gyúlt és fölbosszankodott a búzi Eliú, Barákel fia, Rám nemzetségéből; azért gerjedt haragra Jób ellen, mert magát Istennel szemben igaznak hirdette. ³De a barátai ellen is haragra lobbant, mivel nem találtak okos feleletet és Jóbot csak kárhoztatták. ⁴Eliú azonban várakozott, ameddig Jóbbal beszéltek, mivel azok, akik a szót vitték, öregebbek voltak. ⁵De amikor látta, hogy a három férfi már kifogyott a válaszból, nagy haragra lobbant.

⁶Megszólalt tehát a búzi Eliú, Barákel fia, és ezt mondta:
»Ifjabb vagyok korra, ti pedig öregebbek,
ezért lehajtottam fejemet,
és nem mertem közölni veletek nézetemet.

⁷Gondoltam: Hadd szóljon az öregkor,
és hirdesse a bölcsességet az évek sokasága.

⁸De úgy látom, az emberben a szellem
s a Mindenható lehelete az, ami okossá tesz.

⁹Nem azok a bölcsek, akiknek hosszú az életük,
és nem a vének tudják, mi az igazság.

¹⁰Azért mondom: Hallgassatok rám,
hadd mutassam meg én is bölcsességemet!

¹¹Megvártam tehát szavaitokat,
és lestem bölcsességteket;
mialatt a beszédeket megvitattátok,

¹²odafigyeltem, mert azt hittem, hogy mondotok valamit,
de úgy látom, nem akadt, aki Jóbot megcáfolja,
aki megfelelne közületek szavaira.

¹³Ne mondjátok: ‘Mi megtaláltuk a bölcsességet:
Isten terítette le őt, nem ember!’

¹⁴Semmit sem szólt ő ellenem,
én sem válaszolok neki a ti szavaitokkal.

¹⁵Visszariadtak, nem felelnek többé,
kifogytak a szavakból.

¹⁶Mivel tehát vártam és nem szóltak,
megálltak és nem feleltek többé,

¹⁷én is elmondom részemet,
én is feltárom tudományomat!

¹⁸Mert tele vagyok beszéddel,
és unszol a szellem testemben;

¹⁹A bensőm, íme! Olyan, mint a must, amely nem jut levegőhöz,
s az új tömlőt is szétveti.

²⁰Beszélek, hogy levegőhöz jussak,
kinyitom ajkamat, hogy válaszoljak.

²¹Nem fogom pártját senkinek sem,
s egy embernek sem akarok én hízelegni,

²²mert nem értek a hízelgéshez,
hisz egyhamar elszólítana engem a Teremtőm!

33

¹Halljad tehát, Jób, beszédemet,
és figyelj minden szavamra!

²Íme, megnyitom számat,
szóljon nyelvem torkomban!

³Becsületes szívből jönnek szavaim,
és tiszta véleményt hirdet ajkam.

⁴Isten lehelete alkotott,
s a Mindenható fuvallata éltet engem.

⁵Ha tudsz, csak felelj meg nekem
és állj ki velem szemben.

⁶hisz engem is Isten alkotott, mint téged,
ugyanolyan agyagból alkotott engem is,

⁷a tőlem való félelem ne rettentsen meg téged,
és ékesszólásom ne legyen terhedre!

⁸Nos, te azt mondtad fülem hallatára,
hallottam beszéded szavát:

⁹‘Tiszta vagyok és bűntelen,
mocsok nélkül és nincs gonoszság bennem!

¹⁰Íme, ő vádakat talál ki ellenem
és ellenségének néz engem!

¹¹Béklyóba szorítja lábamat
és figyeli minden utamat!’

¹²Ez az, amiben nincs igazad, felelem neked,
mert Isten különb az embernél.

¹³Azért perelsz vele,
mert egyetlen szavadat sem méltatta válaszra?

¹⁴Egyszer szól Isten,
és nem hozza elő ugyanazt másodszor:

¹⁵álom által, éjjeli látomásban,
amikor mély álom száll az emberekre,
s az ágyon szenderegnek;

¹⁶megnyitja akkor az emberek fülét
és megintve fegyelemre tanítja őket,

¹⁷hogy eltérítse az embert tetteitől,
és megszabadítsa a kevélységtől,

¹⁸hogy visszatartsa lelkét a sírveremtől,
és életét, hogy ne rohanjon kardba.

¹⁹Meg is feddi őt még fájdalommal az ágyban,
és megfonnyasztja minden csontját,

²⁰úgy, hogy megutálja élete a kenyeret,
és lelke a régi kedvelt ételt;

²¹húsa elsorvad,
csontjai pedig, amelyek be voltak borítva, előtűnnek.

²²Lelke a sírveremhez közeledik,
és élete a halálthozókhoz.

²³De ha közbenjár érte egy angyal,
csak egy az ezer közül,
hogy hírül adja az embernek kötelességét,

²⁴megkönyörül majd rajta és mondja:
‘Engedd őt szabadon, hogy ne szálljon a sírverembe,
megtaláltam már, amiért neki kegyelmezzek.’

²⁵Ha el is sorvadt teste a büntetésektől,
újra kezdi ifjúsága napjait.

²⁶Könyörög Istenhez, és ő kegyébe fogadja,
hogy ujjongva láthassa arcát,
és visszaadja az embernek igazságát.

²⁷Körültekint az emberek között és mondja:
‘Vétkeztem és valóban helytelenül cselekedtem,
de nem bűnhődtem, amint méltó voltam:

²⁸megváltotta lelkemet, hogy ne szálljon a sírverembe,
hanem éljek és lássam a napvilágot!’

²⁹Íme, mindezeket cselekszi Isten,
kétszer is, akár háromszor is az emberrel,

³⁰hogy visszarántsa lelkét az enyészettől,
hogy megvilágítsa az élők napfényével.

³¹Figyelmezz, Jób, és hallgass rám!
Légy csendben, hadd beszéljek én!

³²Ha van mondanivalód, felelj meg nekem,
beszélj, mert szívesen adnék neked igazat.

³³Ha pedig nincs mit mondanod, hallgass engem,
légy csendben, majd bölcsességre tanítalak!«

34 ¹És újra megszólalt Eliú, és ezeket is mondta:

²»Halljátok, bölcsek, szavaimat,
figyeljetek rám, ti okosak!

³Mert a fül vizsgálja meg a szavakat,
miként az íny ízleli meg az ételt.

⁴Válasszuk magunknak azt, ami helyes,
állapodjunk meg, vajon mi jobb?

⁵Azt mondta ugyanis Jób: ‘Igaz vagyok,
de Isten megtagadja igazamat!

⁶Hamisság van megítélésemben;
kegyetlen nyíl talált, holott bűnöm nincsen!’

⁷Van-e férfi, Jóbhoz hasonló,
aki issza a gúnyolódást, mint a vizet?

⁸Aki azokkal tart, akik gonoszt művelnek,
és istentelen emberekkel jár-kel?

⁹Mert azt mondta: ‘Nem kedves az ember Isten előtt,
még akkor sem, ha híven követi!’

¹⁰Azért hallgassatok rám ti, okos emberek!
Távol legyen Istentől a gonoszság
s a Mindenhatótól a jogfosztás!

¹¹Mert ő az embernek tettei szerint fizet,
és mindenkinek útja szerint viszonoz;

¹²mert valóban, Isten nem kárhoztat ok nélkül,
s a Mindenható nem ferdíti el az igazságot!

¹³Kit rendelt mást a föld fölé,
vagy kit tett a világ fölé, amelyet alkotott?

¹⁴Ha arra irányozná szívét,
vissza is vonhatná magához leheletét, lélegzetét,

¹⁵akkor kimúlna minden élőlény egyaránt,
s az ember visszatérne a porba.

¹⁶Ha tehát okos vagy, halld meg, amit mondok,
és figyelj beszédem szavára!

¹⁷Tud-e kormányozni, aki gyűlöli az igazságot,
és hogyan hibáztatod annyira őt, aki igazságos?

¹⁸Hisz ő még a királynak is azt mondja: ‘Te hitszegő!’
és a főembereknek: ‘Ti gonosztevők!’

¹⁹Nem tekinti ő a fejedelmek személyét.
Nem ismeri a zsarnokot, amikor a szegénnyel vetekedik
– mert mindannyian keze alkotásai. –

²⁰Meghalnak az ilyenek hirtelen, az éj közepén;
kimúlnak a gazdagok, elmennek,
s ő eltávolítja az erőszakost kézmozdulat nélkül.

²¹Mert az ő szeme az emberek útjain van,
és látja minden lépésüket,

²²nincs sötétség, nincs halál-árnyék,
hol a gonosztevők elrejtőzzenek,

²³mert nincs az ember kényére bízva,
mikor menjen Isten elé ítéletre,

²⁴összezúz ő sokakat szám nélkül,
és másokat állít helyükre.

²⁵Mert ismeri tetteiket,
elhozza azért rájuk az éjt és eltapossák őket.

²⁶Megveri őket, mint gonosztevőket
olyan helyen, ahol sokan látják,

²⁷azért, mert készakarva eltávoztak tőle,
és egyáltalán nem akarták megérteni útjait,

²⁸mert eléje juttatták a nyomorgó kiáltását,
és meghallja a szegények jajszavát.

²⁹Ha pedig ő nyugalmat ad, ki az, aki kárhoztassa,
és ha elrejti arcát, ki az, aki szemlélhetné?
Ha népek, sőt az összes ember fölött

³⁰istentelen embert enged uralkodni,
a nép bűnei miatt,

³¹akkor így szólok Istenhez:
‘Nem állok neked ellen!

³²Ha hibáztam, akkor taníts engem,
ha rosszul beszéltem, nem teszem többé!’

³³Vajon Isten tőled kérdezze-e,
mert nem vagy megelégedve:
‘Mivelhogy tied a döntés, nem az enyém,
mondd meg tehát, hogyan tudnád jobban!’

³⁴Az értelmes emberek megmondják majd nekem,
s a bölcs férfiak, akik engem hallgatnak:

³⁵‘Nem beszél Jób bölcsen,
és szavai megfontolás nélkül valók!’

³⁶Atyám! tedd próbára Jóbot mindvégig!
Ne engedd ki kezedből a gonoszság emberét,

³⁷mert vétkeit káromlással tetézi,
gúnyosan tapsol közöttünk
és ítéletre hívja ki Istent szavaival.«

35 ¹És újra megszólalt Eliú, és ezt mondta:

²»Vajon helyesnek látszik-e neked felfogásod,
hogy mondod: ‘Inkább nekem van igazam, mint Istennek!’

³Mert kérdezed: ‘Nem tetszik-e neked az, ami igaz?’
vagy: ‘Mi hasznod abból, ha vétkezem?’

⁴Megfelelek tehát szavaidra
és veled együtt barátaidnak:

⁵– Tekints az égre és nézd,
szemléld a mennyet, amely magasan van fölötted!

⁶Ha vétkezel, mit ártasz Neki?
Ha számosak bűneid, mit teszel ezzel Neki?

⁷Ha igaz vagy, mit adsz Neki,
és mit vesz ő kezedből?

⁸Bűnöd a magadfajta embernek a kára,
és igazvoltod neked, ember fiának a haszna.

⁹Kiáltanak az elnyomók sokasága miatt,
és keseregnek a zsarnokok erős karja miatt.

¹⁰De nem kérdik: ‘Hol van Isten, az alkotónk,
aki dalokat ad éjjel,

¹¹aki többre tanított minket, mint a mező barmait,
aki bölcsebbé tett minket az ég madarainál?’

¹²Nem hallgat ő rájuk, bárhogy kiáltanak akkor,
a gonoszok hivalkodása miatt.

¹³De nem igaz, hogy Isten nem hall,
hogy a Mindenható nem tekint oda!

¹⁴Mondd bár, hogy nem veszi észre,
az ítélet nála már megvan,
csak meg kell őt várnod.

¹⁵Most pedig, mert haragját nem engedi szabadjára,
s a bűnt nem bosszulja meg nagyon,

¹⁶Jób is hiába tátja ki száját,
és értelem nélkül szaporítja a szót.«

36 ¹És folytatta Eliú, és ezeket mondta:

²»Tűrj engem még egy keveset, és megjelentem neked,
mert van még mit mondanom Istenért;

³messziről veszem tudásomat,
hogy megvédjem Teremtőm igazát.

⁴Szavaim valóban hamisság nélkül vannak,
és tökéletes tudás áll helyt majd előtted.

⁵Nem veti el Isten a hatalmasokat,
hiszen ő is hatalmas!

⁶De nem segíti a bűnösöket,
és igazságot szolgáltat az elnyomottaknak;

⁷nem veszi le szemét az igazról.
Trónra ültet királyokat örök időkre,
de azok felfuvalkodnak.

⁸Amikor azonban bilincsbe vannak verve,
s a nyomor kötelei tartják őket fogva,

⁹megjelenti nekik tetteiket
és bűneiket: hogy erőszakot cselekedtek,

¹⁰és megnyitja fülüket feddésének,
és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságtól.

¹¹Ha meghallgatják és alávetik magukat,
jólétben töltik napjaikat
és dicsőségben éveiket.

¹²Ha azonban nem hallgatják, belerohannak a kardba,
és meghalnak dőreségükben.

¹³A képmutatók és álnokok azonban kihívják Isten haragját,
és nem kiáltanak Istenhez, amikor kötözve vannak,

¹⁴fiatal korban pusztul el a lelkük,
és életük már az ifjúkorban.

¹⁵Megmenti a szenvedőt szenvedése által,
és megnyitja fülét a szorongatással.

¹⁶Téged is kiragad a szorongatás torkából;
tágasság lép helyébe, szűkösség nélkül,
s amit asztalodra raknak, tele lesz kövérséggel.

¹⁷Ha kimondod akkor a gonoszra az ítéletet,
ragaszkodj joghoz és igazsághoz!

¹⁸Vigyázz, hogy az el ne csábítson bő ajándékkal,
és tetemes vesztegetés meg ne hajlítson!

¹⁹Ne kívánd birtokolni az aranyat,
és ne áhítsd a gazdagság támasztékát,

²⁰hogy az emberek el ne jöjjenek érte éjjel!

²¹Vigyázz magadra, hogy ne hajolj igaztalanságra,
mert inkább ezt pártoltad, mint a nyomorúságot!

²²Íme, magasztos Isten az ő erejében,
és nincsen hozzá hasonló tanítómester!

²³Ki tudná felülvizsgálni útjait?
Ki mondhatja neki: ‘Igaztalanul cselekedtél?’

²⁴Legyen gondod, hogy magasztald művét,
amelyet megénekeltek az emberek!

²⁵Mindenki látja azt,
és mindegyik távolról szemléli.

²⁶Íme, nagy az Isten, és nem tudjuk felfogni,
évei számát nem lehet kifürkészni.

²⁷Elvonja a vízcseppeket
és szakadó záport zúdít,

²⁸amely ömlik a felhőkből,
a mindent beborító fellegekből.

²⁹Ha kiteríti a felhőket,
úgy, mint a sátrát,

³⁰ha villogtatja felülről fényét,
s a tenger sarkait is befödi,

³¹ezek által ítéli meg a népeket,
s ad eledelt sok halandónak.

³²Fényt rejt el kezében,
és parancsot ad neki, hogy újra előjöjjön;

³³mesélhet arról az ő pásztora,
s a nyáj is fergetege dühéről.

37

¹Az én szívem is megremeg miatta
és felriad helyéről.

²Halljátok csak hangja dörgését,
s a morajt, amely szájából kijön!

³Kiengedi az egész ég alatt,
és villámát a föld szélei fölött;

⁴utána hangja bömböl,
ő zeng fölséges szavával,
és nem tartja azt vissza,
amikor hangja megzendül.

⁵Csodásan mennydörög szavával Isten,
olyan nagyokat művel, hogy fel nem foghatjuk.

⁶Azt mondja a hónak: Hullj a földre!
S a téli esőnek és zápornak: Szakadjatok!

⁷Pecsét alá helyezi minden ember kezét,
hogy mindannyian megismerjék műveit.

⁸Behúzódik a vad a búvóhelyére,
és barlangjában marad.

⁹Előjön a fergeteg a kamrákból,
s a hideg a sarkcsillag felől.

¹⁰Jég áll össze Isten fuvallatától,
s a vizek tágassága összeszorul,

¹¹a felhő jégesőt hullat,
s a felleg az ő villámait szórja:

¹²ide-oda cikáznak,
amerre akarata irányítja őket, hogy megtegyék mindazt,
amit nekik meghagyott,
szerte a föld kerekségén,

¹³akár fenyítő pálcának földje számára,
akár kegyelemnek szánja őket bárhová.

¹⁴Figyelj csak rám, Jób!
Állj meg és ügyelj Isten csodáira!

¹⁵Érted-e, hogyan rendelkezik Isten az esővel,
hogy villogtassa felhője fényét?

¹⁶Érted-e a felhő nagy útjait,
a tudásban Tökéletesnek csodáit?

¹⁷Nemde ruháid melegek,
amikor a földet megfújja a déli szél!

¹⁸Talán vele együtt te feszíted ki az egeket,
amelyek szilárdak, mintha ércből lennének öntve?

¹⁹Jelentsd meg nekünk, mit mondjunk neki!
Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve!

²⁰Ki mondhatja neki, hogy ‘beszélni akarok’?
Ha mondaná is valaki, bizony megsemmisülne!

²¹De most sohasem látott fény
ragyog föl hirtelen az ég felhőiben,
és szél kerekedik, amely elhajtja azokat;

²²aranyos fény jő észak felől,
félelmetes dicsfény van Isten körül.

²³A Mindenható, akit nem tudunk méltóképpen felfogni!
Nagy ő erőben és igazságban,
igazságos nagyon, akit nem lehet leírni!

²⁴Ezért félnek tőle az emberek!
Nem mernek rátekinteni mind, akik bölcseknek tartják magukat!«

38 ¹És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta:

²»Kicsoda az, aki elhomályosítja a gondviselést
belátás nélküli beszédével?

³Övezd fel derekadat, mint férfihez illik,
én kérdezlek, te meg felelj nekem!

⁴Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem?
Jelentsd meg nekem, ha tudsz okosat!

⁵Ki határozta meg méreteit? Hisz tudod!
Ki vont azon mérőzsinórt?

⁶Mibe bocsátották alapzatát,
és ki tette le a sarkkövét,

⁷miközben együttesen dicsértek engem a hajnali csillagok,
és ujjongtak az Isten fiai mindnyájan?

⁸Ki zárta el a tengert kapukkal,
mikor kitört, s az anyaméhből előjött,

⁹amikor felhővel ruháztam,
ködből pólyát adtam neki

¹⁰és körülvettem határaimmal,
zárt és kapukat adtam neki,

¹¹és mondtam: Idáig jössz és nem mégy tovább!
Itt törjék meg hullámaid gőgje!

¹²Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy,
és kijelölted-e a hajnalpír helyét,

¹³hogy megragadja a földnek széleit
és lerázza róla a gonoszokat?

¹⁴Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag,
és színeket öltsön, miként a ruha,

¹⁵hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat,
és megtörjék a felemelt kart?

¹⁶Eljutottál-e a tenger mélységeibe?
Jártál-e az óceán fenekén?

¹⁷Kitárultak-e előtted a halál kapui,
és láttad-e a halálárnyék portáit?

¹⁸Szemlélted-e a földet széltében?
Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod!

¹⁹Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez,
és hol van a sötétség helye,

²⁰hogy mindegyiket határába elvezesd,
és tudd az ösvényt házához!?

²¹Te ezt tudod, hisz akkor születtél,
és napjaid száma igen nagy!

²²Eljutottál-e a hó tárházához,
és láttad-e a jégeső raktárait,

²³amelyeket eltettem a szorongatás idejére,
a harc és a háború napjára?

²⁴Melyik út visz oda, ahol a világosság szétszóródik,
s a hőség a föld fölött eloszlik?

²⁵Ki hasított csatornát a sűrű zápornak
és utat a csattogó villámnak,

²⁶hogy lehulljon az eső olyan földre, ahol senki sem lakik,
a pusztára, ahol ember nem tartózkodik,

²⁷hogy a sivár sivatagot jóllakassa,
és zsenge füveket sarjasszon!?

²⁸Ki az atyja az esőnek?
Ki nemzette a harmat cseppjeit?

²⁹Kinek méhéből jött elő a jég,
és ki szülte az ég zúzmaráját?

³⁰Kővé merednek a vizek,
és befagy a mélység színe!

³¹Együtt tudnád-e tartani a Fiastyúk ragyogó csillagait?
Vagy elbírnád-e oldani a Kaszás kötelékeit?

³²Elővezeted-e a hajnali csillagot idejében,
és felhozod-e az estcsillagot a föld fiai fölé?

³³Ismered-e az ég törvényeit,
és te határozod-e meg uralmát a földön?

³⁴Felemeled-e szavadat a felhőig,
hogy vizek bősége borítson el téged?

³⁵Útjukra küldöd-e a villámokat,
és jelentik-e neked megjövet: ‘Itt vagyunk’?

³⁶Ki helyezte a bölcsességet az emberek belsejébe,
vagy ki adott értelmet a kakasnak?

³⁷Ki számlálja meg a felhőket bölcsességgel?
Ki fekteti le az égnek tömlőit,

³⁸amikor a porból szilárd föld lesz,
s a rögök összetapadnak?

³⁹Ejtesz-e prédát az oroszlánnak,
és betöltöd-e kölykei étvágyát,

⁴⁰amikor búvóhelyükön meglapulnak
és odújukban leselkednek?

⁴¹Ki készíti el a hollónak eledelét,
amikor fiókái Istenhez kiáltanak
és étel nélkül röpdösnek?

39

¹Tudod-e a kőszáli kecske ellési idejét?
Figyeled-e a szarvastehén fajzását?

²Számon tartod-e vemhességük hónapjait,
és tudod-e ellésük idejét?

³Lekuporodnak vajúdva, megellenek és bőgnek.

⁴Fiaik elválnak, elmennek legelőre,
elszélednek és nem térnek vissza hozzájuk.

⁵Ki bocsátotta a vadszamarat szabadon,
és ki oldotta el köteleit?

⁶A pusztát rendeltem házául,
a sós sivatagot lakóhelyéül.

⁷Megveti a város zsivaját,
és nem hallja a hajcsár kiáltását.

⁸Felkutatja legelőjét: a hegyeket,
és minden zöldet felkeres.

⁹Akar-e neked szolgálni a vadmarha?
Meghál-e a jászolodnál?

¹⁰Szántásra fogod-e a vadmarhát kötéllel?
Töri-e a rögöt a völgyekben utánad?

¹¹Bízol-e benne, mert nagy az ereje,
és ráhagyod a munkádat?

¹²Rábíznád-e, hogy behordja gabonádat
és megtöltse szérűdet?

¹³Vígan csapkod a struccmadár szárnya;
bizony kegyetlen a szárnya s a tollazata!

¹⁴Hisz tojásait a földön hagyja
s a porban melegíti őket;

¹⁵felejti, hogy láb eltapossa,
s a mező vadja eltiporja őket.

¹⁶Kemény a fiaihoz, mintha nem is az övéi volnának,
nem bánja, ha kárba vész a fáradsága;

¹⁷mert Isten megvonta tőle az okosságot,
és nem adott neki előrelátást;

¹⁸de amikor itt az ideje, a magasba rebben,
és kineveti a lovat meg a rajta ülőt.

¹⁹Te adsz-e erőt a lónak?
Te ruházod-e fel nyakát sörénnyel?

²⁰Te tanítod-e, hogy ugorjon, mint a sáska?
Be félelmetes orrának büszke prüszkölése!

²¹A földet kapálja körmeivel, bátran ficánkol,
szembeszáll a fegyveresekkel.

²²Megveti a félelmet,
és nem hátrál a kard elől.

²³Csöröghet a tegez fölötte,
villoghat a lándzsa és a pajzs,

²⁴izgatottan, tombolva falja a földet,
és nem marad veszteg, ha megriad a harsona,

²⁵amikor hallja a harsonát, azt mondja: ‘Hajrá!’
Már messziről szimatolja a harcot,
a vezérek buzdító szavát, a sereg kiáltását.

²⁶A te bölcsességed által tollasodik-e meg a sólyom,
és terjeszti ki szárnyait dél felé?

²⁷Parancsszódra száll-e a sas a magasba,
és fészkel meredek helyen?

²⁸Sziklán lakik és ott tanyázik,
meredek kőszálon, járatlan bércen,

²⁹onnan kémleli étkét,
és szeme ellát messzire,

³⁰fiókái vért szürcsölnek,
és tüstént ott terem, ahol tetem van.«

40 ¹Ismét szólt az Úr, és ezt mondta Jóbnak:

²»Oly könnyen meghátrál-e, aki Istennel perbe szállt?
Nos feleljen erre Isten vádlója!«

³És felelt Jób az Úrnak:

⁴»Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam?
Kezemet a számra teszem!

⁵Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna!
Meg másodszor, de nem teszem többé!«

⁶És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből és mondta:

⁷»Övezd fel derekadat, amint férfihez illik!
Én kérdezlek, te meg felelj nekem!«

⁸Semmivé akarod-e tenni az én igazságomat?
És kárhoztatsz-e engem, hogy neked legyen igazad?

⁹Olyan-e a karod, mint az Istené?
Mennydörgő hangon szólsz-e úgy, mint ő?

¹⁰Akkor vegyél magadra ékességet és emelkedj föl magasra,
légy dicsőséges és öltözz ragyogó szépségbe!

¹¹Szórd szét a kevélyeket haragodban,
Tekints minden kevélyre és alázd meg őket!

¹²Láss meg minden gőgöst és szégyenítsd meg őket!
Morzsold össze a gonoszokat helyükön!

¹³Rejtsd őket mind a porba,
süllyeszd orcájukat a verembe!

¹⁴Akkor én is beismerem,
hogy jobbod győzelemre segít téged!

¹⁵Lám a Behemót, amelyet teremtettem, úgy mint téged is:
füvet eszik, akárcsak a szarvasmarha.

¹⁶Erő van ágyékában,
és erősség hasa izmaiban.

¹⁷Kiegyenesíti farkát, mintha cédrus lenne,
combjainak izmai egymásba fonódnak.

¹⁸Csontjai, mint az érccsövek,
és lábszárai, mint a vasrudak.

¹⁹Isten művei közül ő az első;
Teremtője neki adta kardját,

²⁰mert neki teremnek füvet a hegyek,
ahol a mező minden vadja játszadozik.

²¹Lótusz alatt heverészik,
a nád s a mocsár rejtekében.

²²Befödi a lótusz árnyékával,
körülveszik a patak fűzei.

²³Ha a folyó árja szorítja, fel nem riad;
nyugton marad, még ha a Jordán csap is be a szájába.

²⁴Ki tudná horoggal szemtől szembe elfogni,
s pecekkel átfúrni orrát?

²⁵Vajon partra húzhatod-e a Leviatánt horoggal,
és megkötheted-e kötéllel nyelvét?

²⁶Teszel-e karikát orrába?
Átfúrod-e pofáját kampóval?

²⁷Vajon rimánkodik-e neked sokat,
vagy szép szóval kedveskedik-e neked?

²⁸Egyezkedik-e veled,
hogy szolgádul fogadd örök időkre?

²⁹Játszol-e vele, mint a kis madárral,
és megkötözheted-e leányaid mulatságára?

³⁰Alkusznak-e fölötte a társak,
felosztják-e a kereskedők?

³¹Megtöltöd-e a hálókat bőrével
és a halrekeszt fejével?

³²Emeld rá kezedet! De jegyezd meg,
hogy a harc után meg nem mukkansz többé!

41

¹Íme, az ilyennek reménye semmivé válik,
már puszta látásától is földre vágódik!

²Nincs olyan merész, aki ingerelni merné,
és ki állhat meg az én színem előtt?

³Ki adott nekem előbb, hogy vissza kellene neki adnom?
Ami az ég alatt van, az mind az enyém!

⁴Nem hallgatom el, hogy milyenek tagjai,
beszélek erejéről, alkata szépségéről!

⁵Ki tudja levenni ruhája burkolatát?
Ki hatol be szája belsejébe?

⁶Ki nyitja meg szája kapuit?
Fogai környékén rémület lakik!

⁷Teste, mint az öntött pajzs,
egymáshoz simuló pikkelyekből van egyberakva;

⁸az egyik a másikhoz lapul,
még levegő sem férkőzik közéjük;

⁹az egyik a másikhoz tapad,
egymást tartják s el nem válnak.

¹⁰Tüsszentése tüzes láng,
és szeme olyan, mint a hajnal pillái.

¹¹Lángok jönnek torkából,
megannyi kigyúlt, égő fáklya;

¹²gőz tör elő orra lyukaiból,
mint tűzön álló forró fazékból;

¹³lehelete meggyújtja a szenet,
láng lövell torkából.

¹⁴Erő honol nyakában,
és rémület jár előtte.

¹⁵Tagjaira húsa pompásan tapad,
hullna rá bár villám, helyéből ki sem mozdul.

¹⁶A szíve kőkemény,
kemény, mint az alsó őrlőkő.

¹⁷Amikor felemelkedik, még hősök is megijednek,
megzavarodnak félelmükben.

¹⁸Ha kard éri, nem fog rajta,
s a dárda visszapattan páncéljáról;

¹⁹olyannak veszi a vasat, mint a szalmát,
s az ércet, mint a korhadó fát,

²⁰nem szalasztja meg őt a nyilas,
polyvává lesznek rajta a parittya kövei,

²¹szalmaszálnak veszi a buzogányt,
neveti a dárda süvítését.

²²Alul éles cserepek vannak rajta,
cséplőszán nyomait hagyja az iszapban.

²³Felforralja a mély tengert, mint az üstöt,
olyanná teszi, mintha kenőcs forrna benne.

²⁴Világít nyomában az ösvény,
őszülő hajnak néznéd az örvényt.

²⁵Nincs hozzá fogható hatalom a földön,
úgy van alkotva, hogy semmitől se féljen.

²⁶Szembenéz minden nagysággal:
ő a király minden kevély állat fölött.«

42 ¹És felelt Jób az Úrnak, és mondta:

²»Tudom, hogy mindent megtehetsz,
és hogy egy gondolat sincs rejtve előtted.

³Ki az, aki a gondviselést elhomályosítja értelem nélkül?
Valóban balgán beszéltem
olyanról, ami tudásomat messze meghaladja!

⁴Hallgass meg csak, hadd beszéljek,
én kérdezlek, te meg felelj nekem!

⁵Eddig szóbeszédből hallottam felőled,
most pedig saját szememmel látlak!

⁶Korholom tehát önmagamat,
bánom bűneimet porban és hamuban!«

KNB SZIT STL BD RUF KG