3 1Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket, miután a szemetek elé tártuk a megfeszített Jézus Krisztust?
Jegyzetek
3,1 Pál hivatkozik a galaták személyes tapasztalatára: mi által nyerték el a Szentlélek ajándékait? A törvény megtartása által, vagy a hit által? A választ nem adja meg, mert a galaták nagyon is tudták, mi az igazság: amikor megkeresztelkedtek, a Szentlélek megnyilvánult bennük, hatékonyan működni kezdett bennük és közöttük.
27Ezért tehát éljetek is méltón Krisztus evangéliumához, hogy akár elmegyek és meglátlak benneteket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy egy Lélekben vagytok, egyetértően együtt küzdötök az evangélium hitéért, 13mert az egész császári testőrségben és máshol is ismeretes lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem,
10és az Úrhoz méltóan éljetek, mindenben az ő tetszése szerint, hogy minden jócselekedetben gyümölcsöt hozzatok, és gyarapodjatok Isten ismeretében.
21irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. 22A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség,