Keresés a Bibliában

40 1Száműzetésünk huszonötödik esztendejében, az év kezdetén, a hónap tizedik napján, tizennégy évvel az után, hogy a város elpusztult, éppen ezen a napon helyezte rám az Úr a kezét, és odavitt engem, 2isteni látomásokban elvitt Izrael földjére, és letett egy nagyon magas hegyen, amelyiken dél felé egy városhoz hasonló épület volt. 3Bevezetett oda, és íme, egy férfi volt ott, akinek a külseje olyan volt, mint az érc; a kezében lenzsinórt tartott, s mérővessző volt a kezében, amint ott állt a kapuban. 4Ez a férfi így szólt hozzám: »Emberfia, láss a te saját szemeddel és hallj a te saját füleddel, és figyelj mindarra, amit megmutatok neked, mert azért hoztalak ide, hogy megmutassam neked. Hirdesd majd Izrael házának mindazt, amit látni fogsz.«
5És íme, a házat kívülről mindenünnen fal vette körül. A férfi kezében hat könyök és egy tenyér hosszú mérővessző volt, és megmérte az építményt; a szélessége egy vessző, s a magassága is egy vessző volt.
6Aztán elment a kelet felé néző kapuhoz, felment a lépcsőin, és megmérte a kapu küszöbét; a szélessége egy vessző – azaz egy-egy küszöb szélessége egy vessző volt, 7és egy-egy fülkét: a hossza egy vessző és a szélessége is egy vessző volt; – a fülkék közt pedig öt könyöknyi köz volt. 8Ezután a kapu küszöbét a kaputól befelé nyíló csarnok mellett: egy vessző. 9Aztán megmérte a kapu csarnokát: nyolc könyök, és a pilléreit: két könyök; a kapu csarnoka pedig belül volt. 10A keleti kapunak mindkét felől három-három fülkéje volt; mind a háromnak egy volt a mérete, és egy volt a mérete a pilléreknek is mind a két oldalon. 11Aztán megmérte a kapu küszöbének szélességét: tíz könyök, és a kapu hosszát: tizenhárom könyök, 12a fülkék előtt levő szegélyt: egy könyök. Egy könyök volt a szegély mindkét oldalon, a fülkék pedig hat könyöknyi nagyságúak voltak mindkét oldalon. 13Aztán megmérte a kaput az egyik fülke tetejétől a másiknak tetejéig: a szélessége huszonöt könyök volt; az egyik bejárat a másik bejárattal szemben volt. 14Hatvan könyökben állapította meg a pilléreket. A pillér mellett a kapu udvara volt mindenfelől, körös-körül. 15A kapu homlokzatától a belső kapu csarnokának homlokzatáig ötven könyök volt. 16A fülkékben rácsos ablakok voltak és a pilléreiken körös-körül mindenütt a kapun belül; hasonlóképpen belül a csarnokokban is körös-körül ablakok voltak, a pilléreken pedig pálmák képei.
17Aztán kivitt a külső udvarba, és íme, ott kamarák voltak, és az udvarban körös-körül kővel kirakott padlózat; harminc kamra volt a padlózaton körös-körül. 18A kövezet a kapuk oldalfala mellett volt, a kapuk hosszának megfelelően – ez volt az alsó kövezet. 19Aztán megmérte a szélességet az alsó kapu homlokzatától a belső udvar külső homlokzatáig: és az kelet felé is meg észak felé is száz könyök volt.
20A külső udvarnak észak felé néző kapuját is megmérte mind hosszában, mind szélességében, 21és a fülkéit is: hármat az egyik oldalon, és hármat a másik oldalon, meg a pilléreit és a csarnokát az első kapu mérete szerint: a hossza ötven könyök, a szélessége huszonöt könyök volt. 22Ablakai, csarnoka és pálmái a kelet felé néző kapu méretének megfelelők voltak; hét lépcsőfok volt a feljárata, előtte pedig csarnok volt. 23A belső udvarnak egy-egy kapuja az északi és a keleti kapuval szemben volt; az egyik kaputól a másik kapuig száz könyököt mért.
24Ezután kivitt dél felé, és íme, ott egy dél felé néző kapu volt. Megmérte a pilléreit és a csarnokát, a fentebbi méretek szerint, 25valamint az ablakait és a csarnokát körös-körül, mint a többi ablakot: a hossza ötven könyök, a szélessége pedig huszonöt könyök volt. 26Hét lépcsőfok volt a feljárata, a bejárata előtt pedig csarnok volt. A pillérein faragott pálmák voltak, az egyik oldalon is egy, és a másik oldalon is egy. 27A belső udvarnak is volt dél felé néző kapuja; az egyik kaputól a másik kapuig déli irányban száz könyököt mért.
28Aztán bevitt a belső udvarba a déli kapuhoz, és megmérte a kaput a fentebbi méretek szerint: 29a fülkéit, pilléreit és csarnokát ugyanazon méretek szerint, az ablakait meg a csarnokát körös-körül: a hossza ötven könyök, a szélessége pedig huszonöt könyök volt. 30A csarnokot körös-körül: a hossza huszonöt könyök, a szélessége öt könyök volt. 31Csarnoka a külső udvarra nyílt, és a pillérein pálmák voltak; nyolc lépcsőfoka volt, amelyeken oda felmentek.
32Majd bevitt engem kelet felől a belső udvarba; és megmérte a kaput a fentebbi méretek szerint, 33a fülkéit, a pilléreit és a csarnokát, mint fentebb, és ablakait meg csarnokait körös-körül: a hossza ötven könyök, a szélessége pedig huszonöt könyök volt. 34A csarnokát is, amely a külső udvarba vezetett; faragott pálmák voltak a pillérein mindkétfelől, és nyolc lépcsőfok volt a feljárata.
35Azután bevitt engem az észak felé néző kapun, és megmérte azt a fentebbi méretek szerint: 36a fülkéit, pilléreit, csarnokát és ablakait körös-körül: a hossza ötven könyök, a szélessége pedig huszonöt könyök volt. 37A csarnoka a külső udvar felé nézett; faragott pálmák voltak a pillérein mindkétfelől, és nyolc lépcsőfok volt a feljárata.
38Egy-egy kamra bejárata a kapuk pillérein volt; ott mosták meg az égőáldozatot. 39A kapu csarnokában két asztal volt az egyik oldalon, és két asztal a másik oldalon, hogy rajtuk öljék le az égőáldozatot, a bűnért és a vétekért való áldozatot. 40Kívül, az oldalfal mellett, amely az északra nyíló kapu bejárata felé húzódott, két asztal volt; a másik oldalfal mellett, a kapu csarnoka előtt szintén két asztal volt; 41négy asztal volt az egyik oldalon és négy asztal a másik oldalon; a kapu oldalfalainál nyolc asztal állt, amelyeken az áldozati állatokat leölték. 42Négy asztal négyszögletes kövekből volt összeállítva az égőáldozathoz: a hosszúságuk másfél könyök, a szélességük másfél könyök, a magasságuk pedig egy könyök volt –, hogy rájuk tegyék azokat a szerszámokat, amelyekkel az égőáldozatot és a többi áldozatot leölték. 43A peremük egy arasz volt, körös-körül befelé hajló mélyedéssel; az asztalokon pedig áldozati hús volt. 44A belső kapun kívül az énekesek kamrái voltak a belső udvarban, az észak felé néző kapu oldalfala mellett; homlokzatuk dél felé nézett; egy kamra pedig a keleti kapu oldalfala mellett volt, amelyik észak felé nézett. 45Ekkor azt mondta nekem: »Az a kamra, amelyik dél felé néz, azon papok számára való, akiknek szolgálata a templom őrizete; 46az a kamra pedig, amelyik észak felé néz, azon papok számára való, akik az oltár szolgálatát végzik. Ezek Szádok fiai, akik Lévi fiai közül az Úrhoz járulhatnak, hogy neki szolgáljanak.«
47Aztán megmérte az udvart: a hossza száz könyök, a szélessége száz könyök volt, négyszögben. A templom homlokzata előtt pedig az oltár állt.
48Majd bevitt engem a templom előcsarnokába, és megmérte az előcsarnokot. Öt könyök volt az egyik oldala és öt könyök a másik oldala, és a kapu szélességét: három könyök volt az egyik oldala és három könyök a másik oldala; 49és az előcsarnok hosszát: ez húsz könyök volt, a szélességét: ez tizenegy könyök volt – és nyolc lépcsőfok volt a feljárata. A pillérek mellett oszlopok voltak: az egyik az egyik oldalon, és a másik a másik oldalon.
41 1Azután bevitt engem a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök volt a szélességük az egyik oldalon, és hat könyök volt a szélességük a másik oldalon. A hajlék szélessége: 2az ajtó szélessége tíz könyök volt, az ajtó oldalfalai: öt könyök az egyik oldalon és öt könyök a másik oldalon. Majd megmérte a hosszát: ez negyven könyök volt, és a szélességét: ez húsz könyök volt.
3Aztán bement a templom belsejébe és megmérte az ajtó pillérét: ez két könyök volt, és az ajtót: ez hat könyök volt, és az ajtófalak szélességét: ez hét könyök volt. 4Majd megmérte a hosszát: ez húsz könyök volt, és a szélességét: ez húsz könyök volt, a templom előtt. Ekkor azt mondta nekem: »Ez a szentek szentje.«
5Aztán megmérte a ház falát: ez hat könyök volt, és az oldalépület szélességét: ez négy könyök volt, mindenütt a ház körül. 6Az oldalépületet pedig egymáson álló oldalemeletek alkották, kétszer harminchárom kamra; az oldalépületeken körös-körül kiszögellések voltak, amelyek benyúltak a ház falába, úgyhogy a templom falával összeértek, anélkül, hogy abba behatoltak volna. 7Körös-körül folyosó volt, amely csigalépcsőn emelkedett és a templom felső részébe vezetett körös-körül; ezért a templom felső része szélesebb volt, így jártak fel az alsó részekből a felső részekbe a középső emeleten át. 8A házon körös-körül emelkedést láttam: az oldalépületek alapja a mérőnád szerint hat könyök volt. 9Az oldalépület külső falának szélessége öt könyök volt; a belső ház a ház oldalépületein belül volt. 10A helyiségek között a távolság húsz könyök volt, körös-körül a ház körül. 11Az oldalépületből bejárat vezetett a szabad tér felé: az egyik bejárat észak felé nézett, a másik bejárat dél felé. A szabad tér szélessége öt könyök volt körös-körül.
12A különálló épület, amely nyugati irányban volt, hetven könyök széles volt; az épület falának szélessége körös-körül öt könyök volt, hossza pedig kilencven könyök. 13Azután megmérte a ház hosszát: ez száz könyök volt, majd a különálló épületnek és falainak hosszát: ez száz könyök volt. 14A ház homlokzata előtt fekvő és kelet felé elkülönített terület szélessége pedig száz könyök volt.
15Azután megmérte a templommal szemben a hátul különálló épületnek hosszát és karzatait mindkét részen: száz könyök, valamint a templom belsejét és az udvar csarnokait, 16a küszöböket, a rácsos ablakokat és a karzatokat három oldalon körös-körül. Minden küszöbbel szemben faburkolat volt körös-körül, a padlótól az ablakokig – az ablakok rácsosak voltak –, és az ajtók felett 17egészen a ház belső részéig. A külsején is az egész falon körös-körül minden, kívül és belül, mérték szerint volt, 18és faragott kerubok meg pálmák voltak rajta; egy pálma volt két kerub között. Minden kerubnak két arca volt: 19emberi arca az egyik pálma felől, és oroszlánarca a másik pálma felől; így voltak ábrázolva az egész házon körös-körül. 20A padlótól a kapu felső részéig kerubok és faragott pálmák voltak a templom falán. 21A küszöb négyszögletes volt, és a szentély előtt olyan valami volt, ami 22faoltárnak látszott. Magassága három könyök volt, a hossza két könyök; sarkai, alapja és falai fából voltak. Ekkor azt mondta nekem: »Ez az asztal, amely az Úr színe előtt van.«
23A templomnak és a szentélynek két ajtószárnya volt. 24A két ajtószárnyon mindkét oldalon két-két egymásra záródó ajtólap volt; két-két ajtólap volt az ajtók mindkét szárnyán. 25A templom ajtóin is vésett kerubok és faragott pálmák voltak, úgy, amint a falakon is ábrázolva voltak; kívül pedig, a csarnok előtt gerendázat volt. 26Felettük pedig rácsos ablakok voltak, és pálmák képei innen is, onnan is a csarnok oldalfalain, miként a ház falain és falak szélességében is.
42 1Aztán kivitt a külső udvarba az észak felé vivő úton, és bevitt a kamrák azon épületébe, amely a különálló épülettel átellenben és az észak felé fekvő építménnyel szemben volt. 2Ez hosszában száz könyök volt; ajtaja észak felé nyílt, s a szélessége ötven könyök volt, 3szemben a belső udvarnak húsz könyöknyi területével, és szemben a külső udvarnak kővel kirakott padozatával. Karzat ott karzattal volt összekötve három emelet magasságban. 4A kamrák előtt tíz könyök széles folyosó volt, amely belül egy könyök széles úthoz vezetett; ajtóik észak felé nyíltak, 5ahol a kamrák a felső emeleten alacsonyabbak voltak, mert alattuk az épület alsó és középső részéből kiemelkedő karzatok voltak. 6Három emeletesek voltak, és nem voltak oszlopaik, mint ahogyan oszlopok voltak az udvarokban; ezért az alsó és a középső emeletekhez képest ötven könyöknyit elvettek a talajtól. 7A kamrák irányában ötven könyök hosszú külső fal volt, a külső udvar irányában levő kamráknak megfelelően, 8mert a külső udvar felé néző kamrák hossza ötven könyök volt, a templom oldala előtt levők hossza pedig száz könyök. 9A bejárat ezen kamrák alatt kelet felől volt, a külső udvar felől jövők számára, 10az udvar falának széles részén, kelet felé néző irányban. A különálló épülettel szemben és a falépítménnyel szemben szintén kamrák voltak; 11előttük pedig út volt, mint azoknál a kamráknál, amelyek észak felé voltak. Hosszúságuk, szélességük, valamennyi bejáratuk, berendezésük és ajtajuk is 12olyanok voltak, mint a dél felé néző kamrák ajtói; a bejárat az út kezdetén volt, ez az út a különálló csarnok előtt haladt el, ha az ember kelet felől jött. 13S azt mondta nekem: »Az északi kamrák és a déli kamrák, amelyek a különálló épület előtt vannak, szent kamrák: ezekben eszik a papok, akik az Úrnak szolgálnak, a szentelt dolgokat; oda helyezik a szentelt dolgokat: a bűnért való áldozatot és a vétekért való áldozatot, mert szent hely az. 14Ha pedig a papok betértek oda, ne menjenek ki a szent helyről a külső udvarba; a szent helyen tegyék le ruháikat, melyekben szolgálatot teljesítettek, mert szentek azok; öltözzenek más ruhákba és úgy menjenek ki a nép közé.«
15Miután pedig elvégezte a belső ház megmérését, kivitt engem a kelet felé néző kapuhoz, és megmérte azt körös-körül minden oldalról. 16Mérővesszejével kimért a keleti irányban ötszáz mértéket körös-körül a mérővesszővel. 17Azután mérővesszejével kimért az északi irányban körös-körül ötszáz mértéket. 18Majd pedig mérővesszejével kimért a déli irányban körös-körül ötszáz mértéket. 19Azután kimért mérővesszejével a nyugati irányban ötszáz mértéket. 20Négy irányban megmérte falát köröskörül minden oldalon – a hossza ötszáz könyök, a szélessége pedig ötszáz könyök volt –, hogy különválassza a szentélyt és a nép helyét.
43 1Aztán elvitt engem a kelet felé néző kapuhoz. 2És íme, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. A zúgása olyan volt, mint sok víz zúgása, és fölségétől felragyogott a föld. 3Láttam a jelenést, amely hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost. Olyan volt a jelenés, mint az a jelenés, amelyet a Kebár folyó mellett láttam; és arcomra borultam.
4Akkor az Úr fölsége a kelet felé néző kapun át bevonult a templomba. 5A lélek pedig felemelt engem és bevitt a belső udvarba; és íme, a ház betelt az Úr dicsőségével. 6Hallottam, hogy valaki a házból hozzám beszélt, és a férfi, aki mellettem állt, 7így szólt hozzám: »Emberfia, ez az én királyi székem helye és lábam nyomának helye, ahol örökké lakom majd Izrael fiai között. Izrael háza nem szentségteleníti meg többé szent nevemet – ők és királyaik – paráznaságaikkal, királyaik holttesteivel és magaslataikkal. 8Küszöbüket az én küszöböm mellé építették, és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé, úgyhogy csak egy fal volt közöttem és közöttük; és meggyalázták szent nevemet utálatosságaikkal, amelyeket cselekedtek; ezért is semmisítettem meg őket haragomban. 9Most azonban távol tartják majd tőlem paráznaságukat és királyaik holttesteit, és közöttük lakozom mindenkor.
10Te pedig, emberfia, mutasd meg Izrael házának a templomot, hogy szégyenkezzenek gonoszságaik miatt; mérjék meg az épületet, 11és restelkedjenek mind amiatt, amit cselekedtek. Mutasd meg nekik a ház alakját, szerkezetét, kijáratait és bejáratait, egész tervrajzát és minden szabályát, egész rendjét és minden törvényét, és írd le szemük előtt, hogy egész tervrajzához és törvényeihez tartsák magukat, és megvalósítsák őket. 12Ez a törvénye a háznak, amely a hegy tetején áll: Egész területe körös-körül szentséges. Ez tehát a háznak a törvénye.«
13Ezek pedig az oltár méretei teljes könyökben, amely egy könyöknyi és egy tenyérnyi: alapzatának foglalata egy könyök magas volt, és egy könyök volt a szélessége; a szélén körülfutó párkányzat egy arasz volt; ennyi volt az oltár magassága is. 14A földön álló alapzattól az alsó kiszögellésig két könyök volt, szélessége pedig egy könyök; a kisebb kiszögelléstől a nagyobb kiszögellésig négy könyök, a szélessége pedig egy könyök. 15Maga a tűzhely négy könyök volt, és a tűzhelytől felfelé négy szarv emelkedett ki. 16A tűzhely hossza pedig tizenkét könyök és szélessége tizenkét könyök volt, tehát egyenlő oldalú négyszög volt. 17Kiszögellésének hossza tizennégy könyök, és szélessége tizennégy könyök volt mind a négy oldalán; a szegélye körös-körül fél könyök, és alapzatának foglalata körös-körül egy könyök volt; lépcsői kelet felé voltak.
18Ekkor azt mondta nekem: »Emberfia, így szól az Úr Isten: Ezek az oltárra vonatkozó szabályok. Azon a napon, amelyen elkészül, és rajta égőáldozatot mutatnak be és vért hintenek, 19adj a Szádok ivadékai közül való levita-papoknak, akik nekem szolgálhatnak – mondja az Úr Isten –, egy borjút a csordából, hogy bűnért való áldozatul bemutassák nekem. 20Végy a véréből és hintsd az oltár négy szarvára, a kiszögellés négy sarkára és a szegélyre körös-körül, hogy megtisztítsd és megengeszteld. 21Aztán vedd a borjút, amelyet bűnért való áldozatul bemutattak, és égesd el a ház egyik elkülönített helyén, a szentélyen kívül. 22A második napon pedig mutass be egy hibátlan kecskebakot bűnért való áldozatul; és tisztítsák meg az oltárt úgy, amint megtisztították a borjúval. 23Amikor pedig elvégezted megtisztítását, áldozz fel egy hibátlan borjút a csordából és egy hibátlan kost a nyájból; 24áldozd fel őket az Úr színe előtt. A papok hintsenek rájuk sót, és mutassák be egészen elégő áldozatul az Úrnak. 25Hét napon keresztül mutass be mindennap egy bakot bűnért való áldozatul; áldozzanak fel egy hibátlan borjút is a csordából és egy hibátlan kost a nyájból. 26Hét napon keresztül tisztítsák meg az oltárt, tisztítsák meg és szenteljék fel. 27E napok elmúltával pedig, a nyolcadik napon és azon túl is mutassák be a papok az oltáron a ti egészen elégő áldozataitokat és békeáldozataitokat; és én kegyes leszek hozzátok« – mondja az Úr Isten.
44 1Aztán visszavitt engem a szentély külső kapujának irányába, amely kelet felé nézett; és ez zárva volt. 2Akkor az Úr így szólt hozzám: »Ez a kapu zárva legyen; ne nyissák ki, és senki se menjen be rajta, mert az Úr, Izrael Istene vonult be azon; ezért zárva legyen 3még a fejedelem előtt is. A fejedelem maga ülhet benne, hogy elköltse eledelét az Úr előtt; de a csarnok kapujának irányából vonuljon be, és annak irányában távozzék.«
4Majd elvitt engem az északi kapun keresztül a ház elé, és láttam, hogy íme, az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát; és arcra borultam. 5Akkor azt mondta nekem az Úr: »Emberfia, vedd szívedbe, lásd a saját szemeddel és halld meg saját füleddel mindazt, amit majd mondok neked az Úr házának minden szertartásáról és annak minden törvényéről; és ügyelj arra, miként kell bemenni a templomba a szentély minden kijáratánál. 6És mondd Izrael házának, amely ellenszegül nekem: Így szól az Úr Isten: Érjétek be minden gonoszságtokkal, Izrael háza! 7Idegeneket, körülmetéletlen szívűeket és körülmetéletlen testűeket vittetek be, hogy szentélyemben legyenek, és így tisztátalanná tegyék házamat akkor, amikor áldozatul bemutattátok kenyereimet, a hájat és a vért, és így megszegtétek szövetségemet minden gonoszságtokkal. 8Nem tartottátok meg szentélyem törvényeit, hanem azokat állítottátok magatok helyett, hogy ellássák szolgálatomat szentélyemben. 9Így szól az Úr Isten: Semmiféle körülmetéletlen szívű és körülmetéletlen testű idegen ne lépjen szentélyembe, semmiféle idegen, aki Izrael fiai között van.
10Azok a leviták pedig, akik messzire eltávoztak tőlem, amikor Izrael fiai megtévedtek és eltévelyegtek tőlem bálványaik után, bűnhődjenek meg, 11és legyenek őrök szentélyemben, ajtónállók a ház kapuinál, és szolgái a háznak; ők öljék le az égőáldozatokat és a nép áldozatait, és ők álljanak színük előtt, hogy nekik szolgáljanak, 12mert szolgáltak nekik bálványaik színe előtt is, és Izrael házának bűnre vezető botrányává lettek. Ezért felemeltem kezemet ellenük – mondja az Úr Isten –, hogy megbűnhődjenek. 13Ne közeledjenek tehát hozzám, hogy előttem papi szolgálatot végezzenek, és ne közeledjenek semmiféle szent dolgomhoz, a szenteltekhez sem, hanem bűnhődjenek elkövetett gonoszságaikért. 14A háznak ajtónállóivá teszem őket annak egész szolgálatára, és mindarra, amit ott végezni kell.
15Azok a levita-papok pedig, Szádok fiai, akik végezték szentélyem szolgálatát, miközben Izrael fiai eltévelyegtek tőlem, járuljanak elém, hogy nekem szolgáljanak. Ők álljanak színem előtt, hogy nekem hájat és vért mutassanak be – mondja az Úr Isten –. 16Ők lépjenek be szentélyembe és ők járuljanak asztalomhoz, hogy nekem szolgáljanak és elvégezzék szolgálatomat. 17Amikor pedig a belső udvar kapuin belépnek, öltözzenek gyolcsruhákba; ne legyen rajtuk semmiféle gyapjúszövet, amikor a belső udvar kapuiban és azokon belül szolgálatot teljesítenek. 18Gyolcs szalag legyen a fejükön és gyolcs alsóruha legyen ágyékukon, és ne övezzék magukat annyira, hogy megizzadjanak. 19Amikor pedig kimennek a néphez a külső udvarba, vessék le ruhájukat, amelyben szolgálatot teljesítettek, és tegyék le a szentély kamráiban; öltsenek más ruhát, hogy meg ne szenteljék ruhájukkal a népet. 20Fejüket pedig le ne borotválják, sem hosszú hajat ne növesszenek, hanem nyírják meg rendesen a fejüket. 21Egy pap se igyék bort, amikor be akar lépni a belső udvarba. 22Özvegyet és férjétől eltaszított asszonyt ne vegyenek feleségül, hanem szüzeket vegyenek el Izrael házának ivadékából, vagy olyan özvegyet, aki paptól maradt özvegyen. 23Oktassák népemet arra, hogy mi a különbség szent és tisztátalan között, és mutassák meg nekik a különbséget tiszta és tisztátalan között. 24Ha vetélkedés támad, álljanak elő, és az én jogom szerint tegyenek igazságot; az én utasításaimat és szabályaimat kövessék minden ünnepemen, és szenteljék meg szombatjaimat. 25Halotthoz be ne menjenek, hogy meg ne fertőzzék magukat, csak atyjukhoz és anyjukhoz, fiukhoz és leányukhoz, fivérükhöz és olyan nővérükhöz, akinek még nem volt második férje; ezeknél tisztátalanná lehetnek. 26Mikor pedig megtisztult, számláljon hét napot; 27és aznap, amikor bemegy a szentélybe, a belső udvarba, hogy nekem a szentélyben szolgáljon, mutasson be önmagáért bűnért való áldozatot – mondja az Úr Isten. – 28Örökrészük pedig ne legyen – én vagyok az ő örökrészük –; és birtokot ne adjatok nekik Izraelben, mert én vagyok az ő birtokuk. 29A vágóáldozatot, a bűnért való áldozatot és a vétekért való áldozatot ők egyék meg, és Izraelnek minden fogadalmi ajándéka az övék legyen. 30Minden elsőszülöttnek a zsengéje, és minden italáldozat mindabból, amit bemutatnak, a papoké legyen; ételeitek zsengéit is a papnak adjátok, hogy áldást hozzon házaitokra. 31A papok semmiféle hullát, sem vadállattól széttépett madarat vagy állatot ne egyenek.
45 1Amikor pedig megkezditek az ország felosztását sorshúzás szerint, különítsetek el egy szent részt a földből, mint szent adományt az Úr számára. A hossza huszonötezer, a szélessége tízezer mérték legyen. Ez szent legyen körös-körül egész területével. 2Ebből a szentélyhez tartozzék egy minden oldalon ötszázszor ötszáz mértéknyi négyszög, és ötven könyöknyi térség legyen mellette körös-körül. 3Ezen mérték szerint mérj ki huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles területet; ezen legyen a templom: a szentek szentje. 4Az ország szent része legyen a papoké, a szentély szolgáié, akik az Úr szolgálatát végzik; legyen ez az ő helyük házaik számára, és szent helye a szentélynek. 5Huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles terület pedig a levitáké legyen, akik a háznak szolgálnak; az övék legyen húsz kamra. 6A város birtokául jelöljetek ki ötezer mérték széles és huszonötezer mérték hosszú területet a szentély számára elkülönített terület mellett, Izrael egész háza részére.
7A fejedelem részére pedig a szentély számára elkülönített terület mellett és a város birtokául kijelölt terület mellett mindkét felől, szemben a szentély számára elkülönített területtel és szemben a város birtokául kijelölt területtel, a nyugati oldaltól nyugati és a keleti oldaltól keleti irányban. A hossza akkora legyen, mint minden más részé a nyugati szélétől a keleti széléig 8az országnak. Ez legyen birtoka Izraelben, hogy a fejedelmek ne fosszák ki többé népemet, hanem az országot hagyják meg Izrael házának a törzsei szerint.
9Így szól az Úr Isten: Legyen elég, Izrael fejedelmei! Hagyjátok abba a gonoszságot és a rablást, járjatok jog és igazság szerint; különítsétek el határaitokat népemtől – mondja az Úr Isten. – 10Igaz mértéket, igaz éfát és igaz bátot használjatok! 11Az éfa és a bát egyenlők és egyforma méretűek legyenek, hogy a bát a kórnak tizedrészét tartalmazza, és az éfa is a kórnak tizedrészét; amilyen a kórnak mértéke, olyan legyen ezeknek a mértéke. 12A sékelben pedig húsz gera van; húsz sékel meg huszonöt sékel meg tizenöt sékel pedig egy mínát tesz ki.
13Ezek azok az adományok, amelyeket át kell adnotok: egyhatod éfát egy kór gabonából, és egyhatod éfát egy kór árpából. 14Az olaj mennyisége pedig egy bát olaj, a kórnak tizedrésze legyen; tíz bát egy kórt tesz ki, mert tíz bát egy kórt tölt meg. 15Továbbá egy kost minden kétszáz főnyi nyájból, amelyet Izrael nevel, az áldozat céljaira: egészen elégő áldozatul, békeáldozatul és engesztelő áldozatul önmagukért – mondja az Úr Isten. – 16Az ország egész népe tartozik ezekkel az adományokkal Izrael fejedelmének. 17A fejedelem tartozik gondoskodni az égőáldozatokról, az eledel- és italáldozatokról az ünnepeken, az újhold ünnepein, a szombatokon és Izrael házának valamennyi ünnepnapján; ő gondoskodjék a bűnért való áldozatról, az egészen elégő és a békeáldozatokról, engesztelésül Izrael háza számára.
18Így szól az Úr Isten: Az első hónapban, a hónap első napján végy egy hibátlan borjút a csordából, és tisztítsd meg a szentélyt. 19A pap vegyen a bűnért való áldozat véréből, és kenje azt a háznak ajtófélfájára, az oltár szegélyének négy sarkára és a belső udvar kapujának félfájára. 20Így cselekedjél a hetedik hónapban is mindazokért, akik tudatlanságból és tévedésből vétkeztek; így tisztítsd meg a házat. 21Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen számotokra a pászka ünnepe; hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek, 22és a fejedelem mutasson be azon a napon önmagáért és az ország egész népéért egy borjút bűnért való áldozatul. 23Az ünnep hét napján mutasson be az Úrnak naponként egészen elégő áldozatul hét bikaborjút és hét hibátlan kost, hét napon keresztül; és bűnért való áldozatul mindennap egy kecskebakot. 24Eledeláldozatul adjon hozzá egy éfányit minden borjúhoz és egy éfányit minden koshoz, és éfánként egy hín olajat. 25A hetedik hónapban a hónap tizenötödik napján, az ünnepen a bűnért való áldozatot, az egészen elégő áldozatot, az ételáldozatot és az olajat illetőleg hét napon át ugyanazt tegye, amit fentebb mondtunk.
46 1Így szól az Úr Isten: a belső udvarnak kelet felé néző kapuja a hat munkanapon zárva legyen, szombaton azonban nyissák ki, úgyszintén az újhold napjain is nyissák ki. 2A fejedelem vonuljon be kívülről a kapu csarnokán keresztül, és álljon meg a kapu küszöbén; mutassák be a papok az ő egészen elégő áldozatát és békeáldozatait, ő pedig imádkozzék a kapu küszöbén, aztán vonuljon ki, a kaput azonban ne zárják be napestig. 3A föld népe is e kapu bejáratánál imádkozzék az Úr előtt szombatonként és az újhold ünnepein. 4Egészen elégő áldozatul pedig a fejedelem ezt mutassa be az Úrnak: szombat napján hat hibátlan bárányt és egy hibátlan kost; 5ételáldozatul egy éfát a koshoz, a bárányokhoz pedig ételáldozatként annyit, amennyi kezétől telik – továbbá egy hín olajat minden éfához; 6az újhold napján egy hibátlan borjút a csordából, hat bárányt és egy kost – hibátlanok legyenek –, 7továbbá ételáldozatként mutasson be egy éfát a borjúhoz és ugyancsak egy éfát minden koshoz, a bárányokhoz pedig annyit, amennyi a kezébe fér, és egy hín olajat minden éfához.
8Amikor a fejedelem bevonul, a kapu csarnokán keresztül vonuljon be, és ugyanazon az úton távozzék. 9Amikor pedig a föld népe az ünnepnapokon az Úr elé megy: az, aki az északi kapun megy be, hogy imádkozzék, a déli kapun távozzék; aki pedig a déli kapun megy be, az északi kapun távozzék; ne térjen vissza ugyanazon az úton ahhoz a kapuhoz, amelyen bement, hanem átellenben menjen ki. 10A fejedelem azonban közöttük vonuljon be a bemenőkkel, és távozzék a kimenőkkel. 11A gyülekezés napjain és az ünnepeken egy éfa legyen az ételáldozat minden borjúhoz és egy éfa minden koshoz, a bárányokhoz pedig annyi legyen az ételáldozat, amennyi a kezétől telik – és egy hín olaj minden éfához. 12Amikor pedig a fejedelem önkéntes egészen elégő áldozatot, vagy önkéntes békeáldozatot mutat be az Úrnak, nyissák ki neki a kelet felé néző kaput, és mutassa be egészen elégő áldozatát és békeáldozatát úgy, ahogy az szombat napján történni szokott, és vonuljon ki; miután pedig kivonult, zárják be a kaput.
13Mindennap mutasson be az Úrnak egészen elégő áldozatul egy egyesztendős hibátlan bárányt; mindig reggel mutassa be azt, 14és mutasson be hozzá ételáldozatul reggelenként egyhatod éfát és egyharmad hín olajat, és hintse meg vele a lisztlángot. Ez az Úrnak törvényes, állandó és örök áldozata legyen. 15Mutassa be a bárányt, az ételáldozatot és az olajat reggelenként örök, egészen elégő áldozatul.
16Így szól az Úr Isten: Ha a fejedelem ajándékot ad valamelyik fiának a maga birtokából, legyen az a fiaié, legyen örökös birtokuk. 17Ha pedig valamely szolgájának ad ajándékot a saját örökrészéből, legyen az az illetőé a szabadulás esztendejéig, akkor szálljon vissza a fejedelemre, mert örökrésze az ő fiait illeti meg. 18A fejedelem ne vegyen el semmit sem erőszakkal népe birtokából és tulajdonából, hanem a saját tulajdonából adjon örökrészt fiainak, hogy népem közül senkit se szorítson ki tulajdonából.«
19Azután bevitt engem a kapu oldalbejáratán keresztül a papokhoz, a szentélynek észak felé néző kamráiba; ott egy nyugat felé fekvő helyiség volt. 20Így szólt hozzám: »Ez az a hely, ahol a papok a bűnért és a vétekért való áldozatot főzik majd és az ételáldozatot sütik, hogy ne vigyék ki a külső udvarba és a népet meg ne szenteljék.« 21Aztán kivitt engem a külső udvarba, és körülvezetett az udvar négy sarkán; és íme, egy kis udvar volt az udvar sarkaiban, egy-egy kis udvar az udvar minden sarkában. 22Az udvar négy sarkán kis udvarok voltak. Ezeknek a hossza negyven könyök, a szélessége harminc könyök volt; mind a négynek ugyanaz volt a mérete. 23Fal vette körül a négy kis udvart, és a fal tövébe körös-körül tűzhelyek voltak építve. 24Azt mondta nekem: »Ez az a konyha, amelyben az Úr házának szolgái a nép áldozatait főzik.«
47 1Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. 2Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. 3Ekkor a férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kiment kelet felé és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízen, és az bokáig ért. 4Majd ismét ezer könyököt mért, és átvezetett a vízen, és az térdig ért. 5És ismét ezer könyököt mért, és átvezetett a vízen, és az vesékig ért. Azután még ezer könyököt mért, és nem tudtam többé átmenni a folyón, mert a vizek mély folyammá áradtak, amelyen már nem lehetett átgázolni. 6Ekkor azt mondta nekem: »Láttad ezt, emberfia?« Majd ismét visszavitt a folyó partjához. 7Amikor visszatértem, íme, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. 8Azt mondta nekem: »Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. 9Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. 10A partján halászok állnak majd; Engaditól Engallimig hálókat szárítanak. Igen sokféle hala lesz, annyiféle és olyan nagy mennyiségű hala lesz, mint a nagy tengernek. 11A tócsáiban és a mocsaraiban azonban semmi sem lesz egészséges, mert ezek sógödrökké lesznek. 12A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.
13Így szól az Úr Isten: Ez lesz a határ, amelyen belül a tietek lesz az ország Izrael tizenkét törzse szerint – mert Józsefre kettős sors esik. 14Vegyétek birtokba mindnyájan egyformán, az egyik úgy, mint a másik, mert miatta emeltem esküre kezemet, hogy atyáitoknak adom, és hogy ez az ország a ti birtokotok lesz. 15Az ország határa pedig ez lesz: északon a nagy tengertől a Hetálonba vezető út, míg az ember Szedádába nem jut, 16Emát, Beróta, Szabárim, amely Damaszkusz határa és Emát területe közt fekszik, Középső-Hácar, amely Hárán határa mellett van. 17Legyen a tengertől Hácar-Enánig húzódó határ Damaszkusz határa, és ami ettől északra, észak felé fekszik, az Emát határa; ez az északi oldal. 18A keleti oldal ez: Hárán, Damaszkusz és Gileád között, valamint Izrael országa között a Jordán a határvonal a keleti tengerig. Így mérjétek ki a keleti oldalt. 19A déli oldal déli irányban ez legyen: Támártól a kádesi Perelés vizéig és a Folyó a nagy tengerig; ez a déli oldal, a Délvidék irányában. 20A nyugati oldal pedig a nagy tenger, a határtól egészen addig a helyig, amely éppen szemben van az emáti bejáróval; ez a nyugati oldal. 21Ezt a földet osszátok fel magatok között Izrael törzsei szerint; 22vegyétek birtokba a magatok és azon jövevények számára, akik hozzátok csatlakoznak, akik fiakat nemzenek köztetek; legyenek ezek olyanok előttetek, mint akik otthon vannak Izrael fiai között, veletek osztozzanak meg a birtokon Izrael törzsei körében. 23Bármely törzsben tartózkodik pedig a jövevény, ott adjatok neki birtokot – mondja az Úr Isten.
48 1A törzsek neve a következő: Az északi határtól a hetáloni út hosszában, amerre az ember Emátba megy, Hácar-Enánig, Damaszkusz határánál, északon az emáti út mentén: Dáné egy rész; éspedig mind a keleti, mind a nyugati oldal az övé legyen. 2Dán határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Áseré egy rész. 3Áser határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Naftalié egy rész. 4Naftali határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Manasszéé egy rész. 5Manassze határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Efraimé egy rész. 6Efraim határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Rúbené egy rész. 7Rúben határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Júdáé egy rész. 8Júda határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig legyen az adomány, amelyet el kell különítenetek; szélessége és hosszúsága huszonötezer mérték, mint minden más részé a keleti oldaltól a nyugati oldalig; ennek közepén legyen a szentély.
9Az adomány, amelyet az Úr számára el kell különítenetek, huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles legyen. 10A papok szent adománya legyen a következő: a hossza északon huszonötezer mérték, a szélessége nyugaton tízezer mérték, a szélessége keleten is tízezer mérték és délen a hossza huszonötezer mérték legyen; a közepén legyen az Úr szentélye. 11A szent rész azoké a papoké legyen Szádok fiai közül, akik hűek maradtak szolgálatomhoz és nem tévedtek meg, mint ahogy megtévedtek a leviták is, amikor Izrael fiai megtévedtek. 12Ez legyen az ő adományuk az ország adományából mint a legszentebb rész, a leviták területe mellett. 13De éppúgy a levitáknak is jusson a papok területe mellett huszonötezer mérték hosszú és tízezer mérték széles terület. Mindegyiknek a hossza huszonötezer és mindegyiknek a szélessége tízezer mérték legyen. 14Ebből el ne adjanak semmit, el ne cseréljék, és ne adják másnak birtokába az ország adományát, mert ez az Úrnak van szentelve.
15Az ötezer mérték pedig, amely szélességben még fennmarad a huszonötezer mértékből, mint nem szent terület, a városé legyen lakóhely és külterület gyanánt. Közepén legyen a város. 16Ennek ezek legyenek a méretei: az északi oldalon négyezer-ötszáz, a déli oldalon négyezer-ötszáz, a keleti oldalon négyezer-ötszáz és a nyugati oldalon négyezer-ötszáz mérték legyen. 17A város külterülete pedig legyen észak felé kétszázötven, dél felé kétszázötven, kelet felé kétszázötven és nyugat felé kétszázötven mérték. 18Ami pedig még fennmarad hosszában a szent adomány mellett, tízezer mérték kelet felé és tízezer mérték nyugat felé, olyan legyen, mint a szent adomány; termése élelmül szolgáljon azoknak, akik a városban munkát végeznek. 19Ami pedig azokat illeti, akik a városban munkát végeznek: Izrael minden törzséből bárki dolgozhat. 20Az egész adomány huszonötezerszer huszonötezer mértéknyi négyszög; ezt különítsétek el, mint szent adományt és a város birtokát. 21Ami pedig még fennmarad, a fejedelemé legyen, a szent adománynak és a város birtokának mindkét részén, a huszonötezer mértéknyi adomány mellett a keleti határig; és nyugat felé a huszonötezer mérték mellett a tenger alkotta határig terjedő terület szintén a fejedelem osztályrésze legyen; a szent adomány a templom szentélyével együtt annak közepén legyen. 22Az a terület, amely a leviták birtokától és a város birtokától kezdve a fejedelem részei közt fekszik Júda határa és Benjamin határa között, a fejedelem birtoka legyen.
23Ami pedig a többi törzseket illeti: a keleti oldaltól a nyugati oldalig Benjaminé egy rész. 24Benjamin határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Simeoné egy rész. 25Simeon határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Isszakáré egy rész. 26Isszakár határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Zebuloné egy rész. 27Zebulon határa mellett a keleti oldaltól a nyugati oldalig Gádé egy rész. 28Gád határa mellett a déli oldalon a Délvidék felé a határ haladjon Támártól a kádesi Perelés vizéig; ez az örökrész a nagy tenger felé. 29Ez az az ország, amelyet ki kell sorsolnotok Izrael törzsei között, és ez az ő osztályrészük – mondja az Úr Isten. – 30A város kijáratai pedig ezek legyenek: az északi oldalon mérj ki négyezerötszáz mértéket. 31A város kapui Izrael törzseinek nevét viseljék. Az északi három kapu közül: egy Rúben kapuja, egy Júda kapuja, egy Lévi kapuja legyen. 32A keleti oldalon négyezer-ötszáz mérték legyen, és a három kapu közül: egy József kapuja, egy Benjamin kapuja, egy pedig Dán kapuja legyen. 33A déli oldalon szintén mérj ki négyezer-ötszáz mértéket, és a három kapu közül: egy Simeon kapuja, egy Isszakár kapuja, egy Zebulon kapuja legyen. 34A nyugati oldalon négyezer-ötszáz mérték legyen, és a három kapu közül: egy Gád kapuja, egy Áser kapuja, egy pedig Naftali kapuja legyen. 35Körös-körül a mérete tizennyolcezer mérték legyen. S a város neve attól a naptól fogva ez lesz: ‘Az Úr van ott’.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

40,1 Ezekiel látomása a helyreállított templomról és a körülötte letelepedett Izraelről. A látomás templomának alaprajza nem egyezik meg sem a lerombolt, sem a Kr. e. 520-515-ben újáépített temploméval. Ez a végidő temploma.

40,1 Kr. e. 572.

40,2 »Isten hegye« a világ legmagasabb hegye, amelyről a paradicsom folyói is fakadnak (vö. Ez 47).

40,5 A királyi könyök 52,5 cm, a szokásos 45,8 cm.

40,17 A termek raktárként és étkezőhelyül szolgáltak áldozati lakomákhoz.

41,1 A szentély méretei azonosak a salamoni temploméval (1Kir 6,2. 17)

41,5 A termek a templomi edények és adományok elhelyezésére szolgáltak.

41,13 A szentély és a belső előudvar méretei megegyeznek.

41,16 A legbelső szentélyről hallgat a látomás.

42,1 Későbbi papi betoldás, mely a szent és a profán területek éles szétválasztását hangsúlyozza.

43,1 Isten birtokba veszi a templomot (vö. Kiv 40,34-38; 1Kir 8,10-11). Az új templomban nem lesz helye a királyi palotának, amely eddig a szentély falát érintette, sem királysíroknak vagy emlékköveknek.

44,1 A keleti kapun, amelyen át Isten visszatért a templomba, senki sem léphet át többé. Isten nem fogja többé elhagyni a templomot, ezért ez a kapu zárva is marad örökre.

44,7 A leviták lefokozásának utólagos megindoklása.

44,18 Az izzadtság is tisztátalanná tesz.

45,1 A papok magában a szentélyben, a leviták kissé távolabb, Izrael fiai még messzebb laknak majd.

45,9 A fejedelmek nem Dávid házából valók. Legfőbb kötelességük áldozati állatok biztosítása.

45,11 1 éfa (ill. bát) = kb. 40 l, 1 kór = kb. 400 l, 1 sékel = 11,5 g, 1 gera = 0,6 g, 1 mína = 685 g.

45,18 Újévkor a bűnöktől beszennyezett szentélyt is meg kell tisztítani.

45,21 Hiányzik a Hetek ünnepe (pünkösd).

46,4 1 éfa = kb. 40 liter, 1 hín = kb. 6,5 liter.

46,16 A fejedelem vagyonkezelési joga korlátozott.

47,1 Vö. Jn 7,37-39; 19,34; Jel 22,1. Isten kegyelme folyamként árad szét az egész világra, és paradicsomkertté változtatja azt.

47,11 A végidőben is szükség lesz sóra, ezért néhol megmarad.

47,13 Az ország területe egyenlő részekre lesz felosztva a törzsek között. Feltűnő, hogy a Jordántól keletre eső területek hiányoznak.

47,21 A körülmetélkedett idegenek is teljes jogú polgárnak számítanak.

48,1 A törzsek területei téglalap alakúak. A történelmi határoktól ez a leírás teljesen különbözik.

48,35 Az új szent város neve a lényegét jelöli: »Itt van az Úr«.