37 ¹Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. ²Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. ³Azt mondta nekem: »Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok?« Azt feleltem: »Uram Istenem! Te tudod!« ⁴Erre így szólt hozzám: »Prófétálj ezekről a csontokról, és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! ⁵Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! ⁶Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.« ⁷Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját ízületéhez. ⁸És láttam, hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. ⁹Akkor azt mondta nekem: »Prófétálj a léleknek; prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek!« ¹⁰Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; erre beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg.
¹¹Akkor azt mondta nekem: »Emberfia, ezek a csontok Izrael háza; ők azt mondják: ‘Kiszáradtak csontjaink, elveszett a reménységünk, elvesztünk!’ ¹²Azért prófétálj és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom sírhantjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és bevezetlek titeket Izrael földjére. ¹³És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor megnyitom majd sírjaitokat és kihozlak titeket sírhantjaitokból, én népem! ¹⁴A lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek, és nyugodt lakóhelyet adok nektek földeteken; akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és meg is cselekedtem« – mondja az Úr Isten.

KNB SZIT STL BD RUF KG