Keresés a Bibliában

25Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: ‘Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.’
26Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. 27Mert Jeruzsálem lakói és a vezetőik nem ismerték el őt, hanem ítélkezésükkel beteljesítették a próféták szavait is, amelyeket minden szombaton felolvasnak. 28Mert bár nem találtak benne semmi okot sem a halálra, a kivégzését kívánták Pilátustól. 29Miután mindent végrehajtottak, ami meg volt írva róla, levették őt a fáról, és sírba helyezték. 30De Isten feltámasztotta őt a halálból, 31és több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek tanúságot tesznek róla a mai napig a nép előtt.
32Mi is az atyáknak tett ígéretet hirdetjük nektek,

33mert azt Isten nekünk, az ő fiainak teljesítette, amikor föltámasztotta Jézust, amint meg is van írva a második zsoltárban:
‘Fiam vagy te, ma nemzettelek téged’.

KNB SZIT STL BD RUF KG