Keresés a Bibliában

31 1Amikor aztán ez annak rendje és módja szerint végbement, kiment egész Izrael, mely Júda városaiban volt, összetörte a bálványszobrokat, kivágta a berkeket, lerombolta a magaslatokat, lerontotta az oltárokat nemcsak egész Júdában és Benjaminban, hanem Efraimban és Manasszéban is, amíg csak teljesen fel nem dúlta őket. Aztán Izrael fiai valamennyien visszatértek birtokaikra és városaikba.
2Hiszkija aztán kirendelte a papi és a levita csoportokat osztályaik szerint, kit-kit a maga tisztébe, mind a papokat, mind a levitákat, az egészen elégő áldozatokhoz és a békeáldozatokhoz, hogy szolgáljanak, dicséretet zengjenek s énekeljenek az Úr táborának kapuiban.
3A király úgy rendelte, hogy az ő jövedelméből mutassák be az egészen elégő áldozatokat, reggel és este, minden szombaton, a hónapok első napjain s az egyéb ünnepeken, ahogy meg van írva Mózes törvényében.
4Azt is meghagyta, hogy a Jeruzsálemben lakó nép adja meg a papoknak s a levitáknak járandóságukat, hogy az Úr törvényének szolgálhassanak.
5Amikor ez a sokaság füléhez jutott, Izrael fiai bőségesen megadták a zsengét a gabonából, a borból, az olajból s a mézből, és beszolgáltatták a tizedet mindabból, amit a föld terem. 6Izraelnek és Júdának azok a fiai is, akik Júda városaiban laktak, megvitték a tizedet a marhából s a juhból, s a tizedet azokból a szentelt dolgokból, amelyeket az Úrnak, az ő Istenüknek felajánlottak. Amikor mindezt elvitték, számos garmadába tették.
7A harmadik hónapban rakták le az első garmadákat és a hetedik hónapban az utolsókat. 8Amikor aztán Hiszkija és fejedelmei odamentek és látták a garmadákat, áldották az Urat, s Izrael népét. 9Megkérdezte azonban Hiszkija a papokat és a levitákat, miért hever ott annyi garmada? 10Azarja, a Szádok törzsökéből való főpap azt felelte neki: »Mióta elkezdték hozni a zsengét az Úr házába, mindig jóllakásig ettünk belőle és mégis sok maradt, mert az Úr megáldotta népét: a maradvány tömege az, amit látsz.«
11Erre Hiszkija megparancsolta, hogy csináljanak raktárakat az Úr házában. Amikor ezeket megcsinálták, 12hűségesen bevitték mind a zsengéket, mind a tizedeket s a fogadalmi ajándékokat. Ezeknek a gondviselője Konenja levita, másodfelügyelője Szemei, a testvére volt. 13Utána következett Jáhiel, Azarja, Náhát, Aszaél, Jerimót, Jozábád, Eliél, Jeszmákja, Mahát, Benája, akik Konenjának és testvérének, Szemeinek a felügyelete alatt gazdálkodtak Hiszkija királynak és Azarjának, az Isten háza főpapjának parancsára, akihez minden tartozott.
14Kóré levita, Jimna fia, a keleti kapu ajtónállója, az Úrnak önként hozott ajándékokra, az áldozati adományokra s a szentségessé szentelt dolgokra felügyelt. 15Az ő fennhatósága alatt álltak Éden, Benjamin, Jésua, Semeja, Amarja és Sekenja a papok városaiban, hogy hűségesen osztogassák a járandóságokat testvéreiknek, mind a kicsiknek, mind a nagyoknak, 16a háromesztendősnél idősebb férfiaknak, akik számba vannak véve, mindazoknak, akik az Úr templomába léptek, hogy a napi szolgálatot osztályaik szerint ellássák.
17Számba vették a papokat is családjaik szerint, a húszesztendősnél idősebb levitáknak tisztük és osztályaik szerint. 18Számba vették az egész sokaságot, mind a feleségeket, mind a mindkét nemű gyermekeket, mert a papok hűséges szolgálata által ők is megszentelődtek. 19Áron fiainak részéről is voltak megbízott férfiak a szántóikon s az egyes városokhoz tartozó legelőiken, akik a papok s a leviták egész férfinemzetségének a járandóságokat kiosztották.
20Megtette tehát Hiszkija mindazt, amit elmondtunk, egész Júdában. Azt cselekedte, ami jó, helyes és igaz volt az Úr, az ő Istene előtt. 21Az Úr házának szolgálatában mindent a törvény és az előírások szerint végezve igyekezett Istenét keresni. Teljes szívével cselekedett és szerencsés volt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet