11A szánk megnyílt felétek, korintusiak, s a szívünk kitárult.
12Nem bennünk van szűk hely számotokra, hanem a ti szívetekben szűk a hely.
13Hogy pedig ezt viszonozzátok, mint gyermekeimnek mondom, tárjátok ki ti is szíveteket!
14Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mert mi köze az igazvoltnak a gonoszsághoz? Vagy milyen közösség van a világosság és a sötétség között?
15Hogyan egyezne ki Krisztus Béliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez?
16Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Hisz ti az élő Isten temploma vagytok, amint Isten mondja:
»Köztük fogok lakni és közöttük járni,
az ő Istenük leszek, és ők az én népem lesznek
17Menjetek ki tehát közülük,
váljatok külön – mondja az Úr –,
s ne érintsetek tisztátalant!
Akkor magamhoz fogadlak majd titeket,
18és én atyátok leszek,
ti pedig az én fiaim és leányaim lesztek,
mondja a mindenható Úr«.
2Fogadjatok be minket szívetekbe! Senkit nem bántottunk meg, senkit nem döntöttünk romlásba, senkit nem csaltunk meg. 3Nem kárhoztatásotokra mondom ezt; hiszen az előbb mondtam, hogy életre-halálra a szívünkben vagytok. 4Nagy a bizalmam bennetek, nagyon dicsekszem veletek; telve vagyok vigasztalással, nagyon bőséges az én örömöm minden szorongatásunk mellett.
Jegyzetek
7,2 Ez a fejezet, amely a levél első részét lezárja, arra ösztönzi a korintusiakat, hogy borítsanak fátylat a múltra, ne gondoljanak arra többé. A probléma rendeződött, a megbántást kiengesztelte a megbánás, a béke helyreállt. Pál számít olvasóinak hűségére: csak tovább, előre, tekintetüket az égre vetve! Sok jót kell még tenni, kitartóan kell szeretni. Az apostol csak utal a múltra, hogy jelezze, nem kell azzal többé sokat törődni, hiszen Isten képes volt a rosszból nagyobb jót támasztani: őszinte megbánást és a jóvátétel vágyát.