Keresés a Bibliában

11Őszinte szóval és kitárt szívvel állunk előttetek, korintusiak! 12Nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. 13A kölcsönösség okán – mint gyermekeimhez szólok – ti is tárjátok ki a szíveteket!
14Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mert mi köze az igaz mivoltnak a törvényszegéshez, vagy a világosságnak a sötétséghez? 15Miféle kapcsolatban van Krisztus és Beliár? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? 16Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mi pedig az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők a népem lesznek. 17Ezért menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr. Tisztátalant ne érintsetek! Én pedig magamhoz fogadlak titeket, 18Atyátok leszek, ti pedig fiaim és lányaim lesztek, így szól a mindenható Úr.
7 1Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!
2Adjatok helyet nekünk a szívetekben! Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk. 3Nem ítélet gyanánt mondom, hiszen az imént mondtam, hogy a szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. 4Teljes nyíltsággal vagyok irántatok. Nagyon büszke vagyok rátok. Vigasztalódás tölt el, és minden gyötrelem ellenére túlárad bennem az öröm.

KNB SZIT STL BD RUF KG