Keresés a Bibliában

20 1Abban az időben Hiszkija halálosan megbetegedett. Ekkor elment hozzá Izajás próféta, Ámosz fia és azt mondta neki: »Ezt üzeni az Úr Isten: Intézkedj házad felől, mert meghalsz s nem maradsz életben. 2Erre ő arccal a fal felé fordult s így imádkozott az Úrhoz: 3Könyörgök, Uram, emlékezzél meg, kérlek, arról, mint jártam előtted hűséggel s egész szívvel s hogy azt cselekedtem, ami kedves előtted.« Aztán keserves sírásra fakadt Hiszkija. 4Erre, mielőtt Izajás kiért volna a középső udvarból, az Úr ezt a szózatot intézte hozzá: 5»Eredj vissza s mondd Hiszkijának, népem fejedelmének: Ezt üzeni az Úr, atyád, Dávid Istene: Meghallgattam könyörgésedet s tekintetbe vettem könnyeidet: íme, meggyógyítalak s harmadnapra felmész az Úr templomába. 6Sőt megtoldom életedet tizenöt esztendővel s megszabadítalak téged és e várost az asszírok királyának kezétől s megoltalmazom ezt a várost önmagamért és szolgámért, Dávidért.« 7Ezután azt mondta Izajás: »Hozzatok egy csomó fügét.« Amikor hoztak s rátették kelevényére, meggyógyult. 8Előzőleg azt mondta Hiszkija Izajásnak: »Mi lesz a jele annak, hogy az Úr meggyógyít engem s hogy harmadnapra felmegyek az Úr templomába?« 9Izajás azt mondta neki: »Ez lesz a jele az Úr részéről annak, hogy az Úr teljesíti azt, amit szólt: Azt akarod-e, hogy az árnyék előremenjen tíz fokkal, vagy azt-e, hogy visszatérjen ugyanannyi fokkal?« 10Hiszkija erre azt mondta: »Könnyű az árnyéknak előremennie tíz fokkal! Nem azt akarom, hogy ez történjék, hanem azt, hogy térjen vissza tíz fokkal!« 11Erre Izajás próféta segítségül hívta az Urat s az visszatérítette az árnyékot Ácház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már lement, hátrafelé, tíz fokkal.
12Abban az időben Meródák-Baladán, Baladán fia, a babiloniak királya levelet és ajándékokat küldött Hiszkijának, mert hallotta, hogy Hiszkija beteg volt. 13Hiszkija megörült jöttüknek és megmutatta nekik az illatszerek házát, meg az aranyat és az ezüstöt, meg a különféle festékeket és keneteket, meg felszereléseinek házát s mindazt, amije csak volt kincsei között. Nem volt semmi sem házában és egész vagyonában, amit Hiszkija meg nem mutatott volna nekik.
14Elment erre Izajás próféta Hiszkija királyhoz és azt mondta neki: »Mit mondtak ezek az emberek s honnan jöttek hozzád?« Azt mondta neki Hiszkija: »Messze földről jöttek hozzám, Babilonból.« 15Erre ő azt mondta: »Mit láttak házadban?« Hiszkija azt mondta: »Mindent láttak, ami házamban van. Nincs semmi sem kincseim között, amit meg ne mutattam volna nekik.«
16Azt mondta erre Izajás Hiszkijának: »Halld az Úr szavát: 17Íme, eljön az idő, hogy elviszik mindazt, ami házadban van s amit atyáid mind e napig gyűjtöttek, Babilonba. Nem marad meg semmi sem, azt üzeni az Úr. 18Sőt fiaid közül is, akik tőled származnak s akiket te nemzesz, lesznek, akiket elvisznek s akik udvari tisztek lesznek Babilon királyának palotájában.« 19Azt mondta erre Hiszkija Izajásnak: »Jó az Úr szava, amelyet szóltál: uralkodjék napjaimban békesség és hűség!«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

20,7 Keleten mind a mai napig kezelnek gyulladásokat fügeborogatással.

20,9 Az árnyék mozgása napórára vagy lépcsőfokokra vonatkozik.

20,12 Meródák Baladán fellázadt Ninive ellen, és Kr. e. 721-től 710-ig Babilon királya volt. Szövetségeseket keres Szíria és Palesztína kisállamai között.