Keresés a Bibliában

15Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap udvarába, (Mát 26,58; Márk 14,54; Luk 22,54) 16Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, a ki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé Pétert. (Ján 2,47;4,33) 17Szóla azért Péterhez az ajtóőrző leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. (Ján 11,24) 18A szolgák pedig és a poroszlók ott állnak vala, szítván a tüzet, mivelhogy hűvös vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ő velök együtt, és melegszik vala. (Ján 19,12) 19A főpap azért kérdezé Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya felől. (Ésa 21,2;1Pét 1,1; Csel 6,9) 20Felele néki Jézus: Én nyilván szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, a hol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam. (Ján 6,9) 21Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, a kik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, a miket nékik szólottam. (Ján 4,3) 22Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók közül, a ki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak? (Ján 12,7-11;16,23-28) 23Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól, miért versz engem. 24Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. (Mát 26,57; Márk 14,53; Luk 22,54) 25Simon Péter pedig ott áll vala és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. (Mát 26,69; Márk 14,66.67; Luk 22,56) 26Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, a kinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ő vele együtt a kertben? (Jóel 2,28-32) 27Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólala. (Mát 26,74; Márk 14,72; Luk 22,60) 28Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba. Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, hogy meg ne fertőztessenek, hanem hogy megehessék a husvétibárányt. (Mát 27,2; Márk 15,1; Luk 23,1;Csel 10,28;11,3) 29Kiméne azért Pilátus ő hozzájok, és monda: Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen? 30Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe. (Luk 23,2; Ján 19,12) 31Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók: Nékünk senkit sem szabad megölnünk; (Ján 4,18;Mát 27,25) 32Hogy beteljesedjék a Jézus szava, a melyet monda, a mikor jelenti vala, hogy milyen halállal kell majd meghalnia. (Mát 20,19; Márk 10,33; Luk 18,32) 33Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba, és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya? (Mát 27,11; Márk 15,2; Luk 23,3) 34Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem? (Eféz 1,20.22;Luk 1,77;24,47) 35Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papifejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél? (Zsolt 16,8-11) 36Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való. 37Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. (Ján 22,3) 38Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És a mint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt. (Csel 18,5.1Thess;3,1.2.6) 39Szokás pedig az nálatok, hogy elbocsássak néktek egyet a husvétünnepen: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát? (Mát 27,15; Márk 15,6; Luk 23,17) 40Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt, hanem Barabbást. Ez a Barabbás pedig tolvaj vala. (Mát 27,21; Márk 15,11; Luk 23,18; Csel 3,14)

KNB SZIT STL BD RUF KG