5
1Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:
2Hogy a vezérek vezettek Izráelben,
   Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!
   3Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!
   Én, én az Úrnak éneket mondok,
   Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.
   4Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről:
   Megrendült a föld, csepegett az ég,
   A föllegek is víztől áradának.
   5A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt,
   Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt.
   6Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,
   Jáhel idejében pihentek az utak,
   És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.
   7Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,
   Mígnem én Debora felkelék,
   Felkelék Izráel anyjaként.
   8Új isteneket ha választott a nép,
   Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk előtt;
   De paizs, és dárda avagy láttatott-é
   A negyvenezereknél az Izráel között?
   9Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,
   Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!
   10Kik ültök fehér szamarakon,
   Kik ültök a szőnyegeken
   És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek!
   11Az íjászok szavával a vízmerítők között,
   Ott beszéljék az Úrnak igazságát,
   Az ő faluihoz való igazságit Izráelben.
   Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe!
   12Kelj fel, kelj fel Debora!
   Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!
   Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!
   13Akkor lejött a hősök maradéka;
   Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen.
   14Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,
   Utánad Benjámin, a te néped közé;
   Mákirból jöttek le vezérek,
   És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják.
   15És Issakhár fejedelmei Deborával,
   És mint Issakhár, úgy Bárák
   A völgybe rohan követőivel.
   Csak a Rúben patakjainál
   Vannak nagy elhatározások.
   16Miért maradtál ülve a hodályban?
   Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!
   Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!
   17Gileád a Jordánon túl pihen.
   Hát Dán miért időzik hajóinál?
   Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél.
   18De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép,
   És Nafthali, a mezőség magaslatain!
   19Királyok jöttek, harczoltanak;
   Akkor harczoltak a Kanaán királyai
   Taanaknál, Megiddó vizénél;
   De egy darab ezüstöt sem vettenek.
   20Az égből harczoltak,
   A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával!
   21A Kison patakja seprette el őket;
   Az ős patak, a Kison patakja!
   Végy erőt én lelkem!
   22Akkor csattogtak a lovak körmei
   A futás miatt, lovagjaik futásai miatt.
   23Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, -
   Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,
   Az Úrnak segélyére vitézei közé.
   24De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,
   A Keneus Héber felesége,
   A sátorban lakó nők felett legyen áldott!
   25Az vizet kért, ő tejet adott,
   Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.
   26Balját a szegre,
   Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta,
   És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,
   És összetörte, általfúrta halántékát,
   27Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,
   Lábai között leroskadt, elesett;
   A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.
   28Kinézett az ablakon, és jajgatott
   Siserának anyja a rostélyzat mögül:
   „Miért késik megjőni szekere?
   Hol késlekednek kocsijának gördülései?”
   29Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;
   Ő egyre csak azok szavait ismételgeti:
   30„Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?
   Egy-két leányt minden férfiúnak;
   A festett kelmék zsákmányát Siserának;
   Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,
   Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt.”
   31Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!
   De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!
   És megnyugovék a föld negyven esztendeig.