Keresés a Bibliában

3Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak, (1Tim 4,1) 4És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva. (Ján 14,3; Ezék 12,22) 5Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; (1Móz 1,6-8; Zsolt 24,2) 6A melyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett: (1Móz 7,11.12.23) 7A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára. (2Pét,3 10.;2Thess 1,6-8) 8Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap. (Zsolt 90,4) 9Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. (Ján 14,3;Jel 22,12-20) 10Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. (Mát 24,37.42-44;2Pét,3 7. 12.) 11Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, (2Pét,3 14.;Jak 1,27) 12A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! (1Thess 1,10;4,14-17) 13De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. (Ésa 65,17;66,22; Jel 21,1)

KNB SZIT STL BD RUF KG