Keresés a Bibliában

3Először is gondoljatok arra, hogy az utolsó időben gonosz csúfolódók lépnek föl, akik kényük-kedvükre élnek, s azt kérdezgetik: 4„Hol marad megígért eljövetele? Hiszen, mióta atyáink elhunytak, minden úgy maradt, mint a teremtés kezdetétől fogva!” 5Ám készakarva eltitkolják maguk előtt, hogy már régóta megvolt az ég és a föld, mely Isten szavára vízből és víz által keletkezett, 6s általa az akkori világ vízzel borítva elpusztult. 7A mostani eget és földet ugyanaz a szó őrizte meg, hogy fönntartsa az istentelenek elitélésének és kárhozatának napjára a tűz számára. 8Különösen pedig az ne kerülje el figyelmeteket, szeretteim, hogy egy nap az Úr előtt olyan, mint ezer esztendő, s ezer esztendő is, akárcsak egyetlen nap. 9Az Úr nem késik ígéretével, mint ahogy némelyek késedelmesnek tartják, hanem nagy türelmet tanúsít irántatok. Nem kívánja senkinek a vesztét, hanem hogy mindenki bűnbánatra térjen. 10Eljön azonban az Úr napja, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elpusztulnak, az elemek megolvadnak a hőségben, s a föld és rajta minden alkotás tűzben ég el. 11Milyen szentül és istenfélően kell élnetek, ha mindez így elpusztul, 12hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét! Akkor az egek tűzben pusztulnak el és az elemek hőségben olvadnak szét. 13Mi azonban új égre és új földre várunk, mely az igazság otthona.

KNB SZIT STL BD RUF KG