2 1Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló; (1Thess 1,5.9; Csel 17,1) 2Sőt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek is hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással. (Csel 16,12-25;17,1-9; Fil 1,30) 3Mert a mi buzdításunk nem hitetésből van, sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból: (1Thess 4,7.2Kor;2,17;4,2;12,14) 4Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket. (1Tim 1,11; Gal 1,10.1Krón;29,17) 5Mert sem hízelkedő beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság; (Fil 1,8.1Tim;5,21) 6Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai. (Ján 5,41.44.2Thess;3,8.1Kor;9,14) 7De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az ő gyermekeit. (4Móz 11,12) 8Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk. (Róm 1,13.2Kor;12,15) 9Emlékezhettek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek. (1Kor 4,12.2Thess;3,8; Csel 18,3) 10Ti vagytok bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk előttetek, a kik hisztek. (2Thess 3,7) 11Valamint tudjátok, hogy miként atya az ő gyermekeit, úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat. (Csel 20,31.1Kor;4,14) 12És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. (Eféz 4,1;5,24.2Thess;2,14)