Keresés a Bibliában

12 1A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek. (1Kor 10,1) 2Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz. (1Kor 6,11; Eféz 2,11.12) 3Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, a ki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által. (2Kor 3,5;Fil 2,10.11) 4A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. (Róm 12,6; Eféz 4,4; Zsid 2,4) 5A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. (Eféz 4,11) 6És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. (Eféz 1,23) 7Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. (1Kor 14,26) 8Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; (1Kor 2,6;1Kor 1,5) 9Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; (Márk 16,18; Jak 5,15) 10Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; (Csel 2,1-4;10,45.46;Csel 8,20) 11De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. (1Kor 7,7; Róm 12,3.6; Eféz 4,7.1Kor;7,7) 12Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is. (1Kor 10,17;Róm 12,4.5) 13Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (Eféz 2,14.15; Gal 3,27.28) 14Mert a test sem egy tag, hanem sok. (Róm 1,7.1Kor;1,3; Eféz 1,2.3) 15Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? (Eféz 1,3.1Pét;1,3;Róm 15,5) 16És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? (Kol 1,24) 17Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás? (Zsolt 34,20;Zsolt 94,19) 18Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta. (Kol 2,19; Zsolt 139,13-15) 19Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test? (2Thess 1,4.7) 20Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. (Csel 19,23) 21Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. (Jer 17,5.7) 22Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: (1Kor 15,31.2Tim;4,18) 23És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; (Róm 15,30) 24A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, (1Kor 2,4;Mát 10,16) 25Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. (1Pét 2,9; Gal 5,10; Mát 5,10; Kol 1,24.2Tim;2,9.10) 26És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. (1Kor 5,12; Fil 2,16) 27Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. (Róm 12,5; Eféz 1,23;4,12;5,30; Kol 1,24) 28És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. (Eféz 4,11.12) 29Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é? (1Kor,12 16.) 30Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? (1Kor 1,9) 31Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek. (1Kor 14,1.3.4) 13 1Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. (Gal 2,20; Gal 6,14) 2És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. (Mát 7,22;Mát 17,20) 3És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. (Mát 6,1; Ján 15,13; Róm 12,8.20.1Ján;3,17) 4A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (Péld 10,12.1Pét;4,8) 5Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, (Fil 2,4.5.21) 6Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; 7Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 9,12; Péld 10,12; Róm 15,1.1Pét;4,8) 8A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. (1Kor 12,21) 9Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: (1Kor 9,12) 10De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. (Eféz 4,13.1Ján;3,2) 11Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. (2Móz 16,18) 12Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. (2Kor 5,7.1Ján;3,2) 13Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (1Kor 16,14) 14 1Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok. (1Kor 12,31;1Kor 12,10) 2Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. (Luk 23,31) 3A ki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra. (Eféz 6,10.1Pét;5,8) 4A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi. (Csel 16,8;Csel 14,27) 5Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön. (4Móz 11,29;1Kor,14 2.) 6Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveken szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok? (1Kor 12,18) 7Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár czitera, nem adnak megkülönböztethető hangokat, mimódon ismerjük meg, a mit fuvoláznak vagy cziteráznak? (1Kor 1,18) 8Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra? (4Móz 10,9) 9Azonképen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni. (1Kor 4,2) 10Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen. (1Kor 5,12) 11Hogyha azért nem tudom a szónak értelmét, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem. (1Kor 9,2.3) 12Azonképen ti is, minthogy lelki ajándékokat kívántok, a gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok. (Jer 31,33) 13Azért a ki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza. (1Kor 12,10) 14Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. (Csel 16,14;Ján 15,15) 15Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. (Eféz 5,19) 16Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? (2Móz 24,12;2Móz 34,30.33) 17Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból. (Ésa 55,10;Hós 10,12) 18Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni; (Róm 1,17;3,21) 19De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken. (Kol 2,17) 20Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek. (Eféz 4,14;Róm 16,19; Mát 18,3) 21A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken és idegen ajkakkal szólok e népnek, és így sem hallgatnak rám, azt mondja az Úr. (5Móz 28,49; Ésa 28,11.12) 22A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek. (2Móz 34,33.35) 23Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök? (Ésa 6,10;1Kor,14 13.) 24De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik, (Jer 45,3; Ezék 7,26) 25És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek. (Róm 11,23.25.26) 26Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. (Eféz 4,12;1Kor 12,8.9.10) 27Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: (1Kor 13,12) 28Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek. (1Kor 3,6;1Kor 7,25) 29A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. (1Thess 2,5;1Kor 2,17) 30De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. (1Kor 1,18) 31Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen; (Zsid 1,3; Kol 1,15) 32És a prófétalelkek engednek a prófétáknak; (1Kor 12,9.10.11) 33Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében. (1Móz 1,2.3;2Pét 1,19) 34A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja. (1Tim 2,12;1Kor 11,3; Eféz 5,22; Kol 3,18; Tit 2,5.1Móz;3,16) 35Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben. (1Kor 1,8;7,5;1Kor 1,11) 36Avagy ti tőletek származott-é az Isten beszéde, avagy csak hozzátok jutott el? (Zsolt 37,24.33; Mik 7,7-9) 37Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy a miket néktek írok, az Úr rendeletei azok. (1Ján 4,6) 38A ki pedig tudatlan, legyen tudatlan. (Zsolt 44,23; Róm 8,36) 39Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok. (1Kor,14 1. 3. 12.) 40Mindenek ékesen és jó renddel legyenek. (Kol 2,5)

KNB SZIT STL BD RUF KG