Keresés a Bibliában

8Azt mondom ugyanis: Krisztus (Jézus) vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket.

KNB SZIT STL BD RUF KG


3Útközben már Damaszkusz közelébe érkezett, amikor hirtelen mennyei fény ragyogta körül. 5Erre megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” „Én vagyok Jézus, felelte, akit te üldözöl. (Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.” Erre megremegve és álmélkodva így szólt: „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Az Úr ezt válaszolta:) 17Ananiás elindult, belépett a házba és e szavak kíséretében tette rá a kezét: „Saul testvérem, engem az Úr Jézus küldött, aki megjelent előtted az ide vezető úton, hogy visszanyerd látásodat és eltelj Szentlélekkel.” 16De kelj föl, állj talpra. Azért jelentem meg előtted, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál és amit még ezután mutatok neked. 17Később, amikor Jeruzsálembe visszatérve a templomban imádkoztam, elragadtatásba estem.

KNB SZIT STL BD RUF KG